független
Soros Györgyék magyar influenszerekre vadásznak? – Tóth Betti a Dezse Vűben
Influenszerek után kezdtek el szaglászni Soros György szervezetei. A közösségi médiából jól ismert Tóth Bettit az utóbbi időben különös kérdésekkel és kérésekkel keresték meg a milliárdos érdekkörébe tartozó, magukat újságírónak nevező, úgynevezett tényellenőrök, akik azokkal a feltételekkel már nem ragaszkodtak egy esetleges interjúhoz, amikor az interjúalany azt kérte, hogy válaszait szó szerint, pontosan hozzák le. Milyen meglepő? Lehet, hogy ez az egész csak egy nyomozás? Esetleg adatgyűjtés? Netán jobb belátásra szeretnének bírni olyan self-made közösségimédia-szereplőket, mint Tóth Betti, vagy az Ultrahang csapata? Na, erről beszélgettünk Tóth Bettivel a Dezse Vűben. Szájbarágó dokufilmet kapott a nagybetűs nyugat az "orbáni diktatúráról" a függetlenobjektivitás jegyében
Közeledik a 2022-es választás, indul lassan a kampány, erre pedig láthatóan turbófokozatra kapcsolva készül az ellenzék mankója, avagy a függetlenobjektív nyugati média. Most éppen egy dokumentumfilmmel (szegény David Attenborough a szívéhez kap, ha ezeket az alkotásokat egy lapon emlegetik az általa készített filmekkel) próbálják bizonyítani, hogy igenis olyan diktatúra van jelenleg Magyarországon, amilyet még rémálmaikban sem képzelnének. Igen, még akkor is így van, ha nem, mert bizony egy olyan elnyomó rendszer tartja rémuralma alatt ezt a szabad nemzetet, mely legszívesebben teli torokból üvöltené, hogy "fríííííííeszefe", csak akkor biztos jönne a fekete Volga. A Momentum és a Jobbik együtt siratja az Indexet és a sajtószabadságot - Élő videóközvetítés a PS-en!
Este hattól az Origo szerkesztőségébe berontó, újságírókat zaklató Fekete-Győr András vezette Momentummal és a Jobbikkal közösen siratjuk el a sajtószabadságot, majd a spontán zarándokhellyé avanzsált Index-szerkesztőségtől egészen a Karmelitáig követjük a gyászmenetet, ahonnan élőben közvetítjük a függetlenobjektív médiáért, de valahogy mégis a kormány ellen szerveződő tüntetést. A menetet a kellő megrökönyödéssel, a sajtószabadság miatti szűnni nem akaró aggodalommal és felháborodással fogja 18 órától kommentálni Varga Ádám, a The Fair Right vloggere, a PestiSrácok.hu új munkatársa, valamint Szalai Szilárd, ügyeletes ellenforradalmár. Kövesse velünk a tüntetést, aggódjunk együtt a függetlenségtől független médiáért! Csobai Vera: Lavírozás, keverések-kavarások
A magyar ellenzéki pártok identitása kétes, teljesítményük kritikán aluli, s a csőd szélén lavíroznak. El sem tudják képzelni, hogy egy megmérettetésen csak úgy egyszerűen, simán, becsületesen is részt lehet venni. Nem – azt nem lehet, hiszen még az esemény előtt két héttel azt sem tudják biztosan, ki kivel, hogyan és miért fog összefogni. Ki az, aki becsapva a választókat magát függetlennek kiáltja ki, és akként is indul a választásokon. Mert ugye a gyakorlatban nincs olyan, hogy független. (PolgárPortál-publicsiztika)