füssy angéla
Gaudi-Nagy és Füssy Angéla a Plebejus Polbeatben: László Petra ügye mutatta meg, hogy a Kúria brutálisan elfogult (videó)
Némi cinizmussal azt is mondhatnánk, hogy valóban brutális jogállamisági problémák vannak Magyarországon, csakhogy azért nem a kormány, hanem az elvben független bírósági rendszer a felelős – érvelt Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat alapítója Huth Gergely és Stefka István kérdéseire válaszolva a Plebejus Polbeatben, arra utalva, hogy miután nagy nehezen sikerült jogerősen bizonyítani, hogy László Petra, a PestiSrácok.hu és a PestiTV operatőre még korábbi munkahelyének dolgozva nem rúgta fel 2015. szeptember 8-án a rendőrkordont áttörve, gyermekével a karjában futó Oszama Mohsent, és az erről közzétett, a világsajtót bejáró német RTL-es felvétel manipulatív, a magyar Kúria mindössze 600 ezer forintos sérelemdíjat ítélt meg az operatőrnek, amely az általa fizetendő perköltséggel egyenlő. Mint emlékezetes, a nemzetközi sajtó által a felvétel nyomán világsztárrá faragott Mohsenről később kiderül: nem ártatlan menekült, hanem az al-Kaida terrorszervezet szíriai sejtjének tagja. Azért néha azt is elítélik, aki egy jobboldali újságírót és az újszülött gyermekét szadista módon megfenyegeti! (18+)
Az ellenzék nemcsak fizetett trollokat tart szép számmal, hanem a Facebookkal szimbiózisban működő trashportáljaik (pl. a szocik EzALényeg című oldala) révén tudományos alapossággal hergeli azokat a szavazóit is, akik sok ráérő idővel és kellően szélsőséges motivációkkal rendelkeznek. Az álhírek, rémhírek hatása alatt egyesek teljesen elveszítik emberi mivoltukat, és ilyeneket irkálnak a saját nevük alatt, nyilvánosan azoknak, akiknek a politikai, közéleti tevékenységével nem értenek egyet: „te büdös kurva”, illetve „nagyon szar lesz arra ébredni egy reggel, hogy ki vagy kötve az ágyadban és a kis cuki gyerekedet seggből szájba fogom kúrni a szemed láttára”. Talán emlékeznek rá: ezt közvetlenül Czeglédy Csaba uszító posztja után küldte Füssy Angéla kolléganőnknek a szentesi illetőségű, 22 éves Sz. Bence, aki ellen feljelentést tettünk, és végre valóban komolyan vette az ügyet a rendőrség, majd néhány hónap alatt ítélet is született: a Zirci Járásbíróság hat hónap felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta az aberrált ellenzékit. "Minden fideszes bűnöző a vádlottak padjára fog kerülni!" – A bíróságon fenyegetőzött a kollégáink elítélésére vágyó Czeglédy Csaba (PS-videó!)
Minden fideszes bűnöző a vádlottak padjára fog kerülni, és minden Fidesz-bűnöző el fogja nyerni a méltó büntetését – így fenyegetőzött Czeglédy Csaba, korábban már elítélt és ismét vád alá helyezett bűnöző a PestiSrácok.hu általa bíróság elé rángatott vezetőinek ma, a Pesti Központi Kerületi Bíróság folyosóján. A szocialista politikus, Gyurcsány Ferenc ügyvédje azt is nehezen viselte, hogy Huth Gergely főszerkesztő, Szarvas Szilveszter főszerkesztő-helyettes és Füssy Angéla főmunkatárs tőle néhány méterre kommentálta az általa indított, "megfélemlítésre használt" pereket és azt, hogy Facebook-oldalán a PS ellen uszító bejegyzései alatt hívei és rajongói megerőszakolással és válogatott életellenes bűncselekményekkel fenyegették meg Füssy Angéla pár hónapos kisfiát. Czeglédy húzásaival és mártírépítő, áldozati szerepben tetszelgő ömlengéseivel ma Szabó Bálint és Huth Gergely is szembesítette a bíróságot, mint ahogy a bírók általi rendszeres rendőri előállításokat, körözéseket és egyéb, túlkapásnak is beillő eszközöket is kikértük a bíróságon. Nézze meg a mai tárgyaláson készült videónkat! Újabb kollégánk ellen uszít Czeglédy: Pilhál Tamást és gyermekeit fenyegetik a politikus követői
Újabb szintet lépett a portálunk és munkatársaink ellen a 6 milliárdos csalással vádolt, szabadlábon lévő szocialista politikus, Czeglédy Csaba által indított hadjárat. Ezúttal Pilhál Tamás főmunkatársunk ellen uszít a közösségi oldalán. Kollégánk azzal váltotta ki Czeglédy haragját, hogy élcelődve fel merte hívni a figyelmet az ellenzék csalogányának illetlen megjelenésére. Nagy Blankáról a DK kampánynyitóján készült fotó, amelyet kollégánk is megosztott. A 20 éves, trágárságáról ismertté vált diáklány jóindulattal combja harmadáig érő miniszoknyában terpeszt Varjú László mellett az első sorban. A fotó közzétételéért a jóízlésű ellenzéki kommentelők válogatott kínzásoknak vetnék alá Pilhál Tamást, Czeglédy Csaba szerint pedig még a legmocskosabb hozzászólások is jogosak, ezért leszögezte, hogy moderálni sem fogja azokat. Az uszítására elindult kommentáradatban egymást követik az erőszakos fenyegetések, amelyek kollégánk családját és gyermekeit sem kímélik, szexuális erőszakot is kilátásba helyezve. Néhány nappal ezelőtt, szintén Czeglédy uszítását követően e cikk írója kapott az 5 hónapos kisfiát szexuális erőszakkal fenyegető üzenetet. Ez ügyben a rendőrség már nyomozást indított. Botka bukásával csak az első dominó dőlt el – Füssy Angéla a Polbeatben (videó!)
Beteljesült Szarvas Szilveszter mesterkedése, Botka László szétpukkant, mint egy pöfeteggomba! - kezdtük a legutóbbi Polbeatet, amelyben Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége kollégánk, Füssy Angéla volt, aki portálunkon egy sor szoci- és jobbikos botrányt tárt fel a közelmúltban. Kolléganőnk kifejtette: Botka bukásával csak az első dominó dőlt el, a feszültség a baloldalon egyelőre kibékíthetetlennek látszik. Mire Huth Gergely megjegyezete: a történelem igazságához hozzátartozik, hogy szocialista párt ne legyen. De hogy az MSZP megsemmisülése tényleg a szemünk előtt zajlik le, azt álmunkban sem reméltük. A Veszprémben élő Füssy Angéla hozzátette: ma már nagyon sokan mondják neki, "szakadjon le a karom, ha újra Kész Zoltánra szavazok", ám az álfüggetlen, és a 2015-ös időközi választáson a kétharmadot elvevő Kész önbizalma töretlen. Tehát nem kizárt, hogy a lassan bohóccá váló politikus lesz még (Falus Ferenc után szabadon) a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.