g20-csúcstalálkozó
Biden megint az orosz gáz miatt aggódik
Az amerikai elnök a szombati G20-csúcstalálkozón ismét annak adott hangot, hogy Oroszországnak nem szabad káros politikai célokra kihasználnia a gázszállításokat. Joe Biden ezt Angela Merkel leköszönő német kancellárral, illetve leendő utódjával, Olaf Scholz-cal tartott megbeszélésén jelentette ki, akik csatlakoztak Biden kijelentéséhez.Elfogadták a tizenöt százalékos globális minimumadó bevezetését
A G20-országcsoport vezetői támogatják a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a tizenöt százalékos globális minimumadóra vonatkozó megállapodását – erről határoztak szombaton a tagállamok vezetői római csúcstalálkozójukon.Merkel: nem engedhetjük, hogy Afganisztánban összeomoljon a pénzügyi rendszer vagy az áramszolgáltatás
Németország még az idén 600 millió euró támogatást biztosít Afganisztán lakosságának támogatására – jelentette be Angela Merkel kancellár kedden, Berlinben. Angela Merkel a világ vezető ipari államait, legnagyobb feltörekvő országait és az EU-t, mint intézményt összefogó G20 csoport rendkívüli online csúcstalálkozója után tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az ázsiai ország stabilitásának érdekében továbbra is tárgyalnak a tálib vezetéssel, ez azonban nem jelenti kormányuk nemzetközi elismerését.Rendkívüli virtuális csúcstalálkozót tartanak csütörtökön a pandémia miatt a G20-országok
Rendkívüli virtuális csúcstalálkozót tartanak a G20-országok csütörtökön, hogy megvitathassák az új típusú koronavírus-járvány elleni intézkedések összehangolását – közölte a világ tizenkilenc legnagyobb gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó csoportot idén elnöklő Szaúd-Arábia. António Guterres ENSZ-főtitkár háborús időkben használatoshoz hasonló intézkedéscsomag elfogadására szólította fel az érintetteket. Guterres szerint megfelelő reakció híján apokaliptikus léptékű, mindenkit érintő világjárvány alakulhat ki.Trump rövid találkozóra hívta meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe
Rövid találkozóra hívta meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe szombaton Donald Trump amerikai elnök.Theresa May szerint nem lehetséges a brit-orosz kapcsolatok rendezése, ha Moszkva nem változtat magatartásán
Nem lehetséges Nagy-Britannia és Oroszország kétoldalú kapcsolatainak normalizálása, ha Moszkva nem hagy fel felelőtlen, destabilizáló, Nagy-Britanniát és szövetségeseit is fenyegető tevékenységével – közölte pénteken Theresa May brit miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel. May és Putyin a tizenkilenc legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság, illetve az EU alkotta csoport – G20 – oszakai csúcsértekezletén tartott kétoldalú megbeszélést.Januárban vagy februárban lehet Donald Trump második csúcstalálkozója Kim Dzsong Unnal
Donald Trump amerikai elnök szombaton közölte, hogy valószínűleg januárban vagy februárban találkozik újra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, a júniusi szingapúri első csúcstalálkozójuk után ismét. Donald Trump a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletéről hazatérőben repülőgépén beszélt erről újságíróknak.Mégis találkozott Buenos Airesben Putyin és Trump
Mégis létrejött egy rövid, rögtönzött találkozó Donald Trump és Vlagyimir Putyin között a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletének helyszínén – jelentették be mind amerikai, mind orosz részről anélkül, hogy bármiféle részletet közöltek volna. Putyin Angela Merkellel is megbeszélést folytatott, amelynek témája az ukrán-orosz konfliktus volt.Se tonik, se keksz, se csoki! – Jó fej lett Merkel, mert menetrend szerinti géppel utazott
Angela Merkel menetrend szerinti járattal repült Argentínába a G-20-as országcsoport pénteken kezdődő Buenos Aires-i csúcstalálkozójára. Ismeretes, a kancellár magángépe kényszerleszállást hajtott végre egy műszaki hiba miatt, ami kapóra jött neki, mert be tudta bizonyítani, jobb a magyar miniszterelnöknél, aki a haladó liberális hisztérikák álmaiban Gruevszkitől kapott rejtélyes luxusrepülőkkel jár dolgozni. Hogy Angela Merkel szimpatikus karakterét kihangsúlyozzák – ha már így alakult –, szereztek is egy utast, aki véletlenül szívesen beszélt arról, hogy a kancellár mennyire hétköznapi és csodálatos – ez biztosan amiatt lehet, mert nem kért tonikot, kekszet és egészmogyorós csokit a világ leghatalmasabb női vezetője az első osztályra.Ajánljuk még

















