gajda péter
Jelképes áron szerezhetett telket anyósán keresztül Gajda Péter egyik közeli embere
A kispesti önkormányzat Építéshatósági és Városüzemeltetési Irodájának december végén távozott vezetőjének, Guzmics Zsombor anyósa jelképes áron vásárolt meg egy telket 2017-ben, amire akkor még nem lehetett építkezni. Majd lányának ajándékozta. A telek megvásárlása után azonban azonnal rendeletet módosítottak, így azóta már egy társasház áll az üres telek helyén, aminek piaci ára körülbelül 50-60 millió forint - írja a Hír TV riportjára hivatkozva az Origo.Szívhatják? - Külön nyomozásban csaphatnak le a szocialistákra a kispesti drogügyben
A gazdasági nyomozóktól a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályához került a kispesti szocialisták drogügye - tudta meg a PestiSrácok.hu a birtokunkba került rendőrségi határozatból. Ezt a szálat eddig a különböző gazdasági bűncselekményekkel együtt vizsgálták, de célszerűségi okból, illetve hatáskör hiánya miatt már a kábítószer ellenes egységhez került az akta. A rendőrség azután indított nyomozást a kispesti MSZP-t beárnyékoló ügyekben, hogy a Hír TV tavaly nyilvánosságra hozott felvételein korrupcióról, százmilliós vagyonokról, külföldi ingatlanokról, kerületi pénzek visszaosztásáról, Gajda Péter polgármesternek is juttatott kenőpénzről, valamint túlszámlázásokról beszél „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben Lackner Csaba baloldali önkormányzati képviselő.A Momentum eddig lapított, most már fontos nekik a kispesti korrupciós ügy felgöngyölítése
A Momentum megtalálta Kránitz Krisztián kispesti képviselő a spanyolországi Alicante közelében található, a párt szerint körülbelül 60 millió forint értékű villáját, amelyről elsőként a Magyar Nemzet számolt be. A Momentumnak most már fontos a kispesti zűrzavar feltárása – az önkormányzati választások előtt valahogy csöndben voltak. Az különösen érdekes, hogy videót is készítettek, mintha az ő érdemük lenne a leleplezés. Az esetről a 24.hu számolt be.Ellehetetleníti a tényfeltáró bizottság működését a kispesti szocialista vezetés
Megszavazta ugyan a felállítását, de lényegében ellehetetlenítette az Antikorrupciós Tényfeltáró és Vizsgálóbizottság észszerű működését a XIX. kerület szocialista vezetése – írja a 444.hu.Belháború a baloldalon: Hadházy feljelenti Gajda Pétert
Folyamatban van a Gajda Péter elleni feljelentés – nyilatkozta a Hír TV-nek Hadházy Ákos.Már az LMP is Gajda Péter ellen tüntet (PS-videó)
Vélhetően nem a kispesti városháza előtti téren lezajlott pénteki aprócska tüntetés miatt fog megbukni Gajda Péter XIX. kerületi szocialista polgármester. Ennek ellenére a mindössze 20 fős tüntetés így is fordulópont lehet a kerületet uraló, drog- és korrupciós botrányba süllyedt szocialista városvezetés életében: végre az ellenzék számára is vállalhatatlanná vált Gajda Péter személye. Mint arról korábban már többször, több részletben beszámoltunk, a kispesti szocialista városvezetés körül sorozatosan merülnek fel a korrupciógyanús ügyletek, amelyekről a kerület polgármestere, Gajda Péter is tudott. Ezeknek az ügyeknek a kivizsgálásra tett javaslatot nemrég a kerület közgyűlése, azonban a polgármester próbál időt húzni, és nem fogadja el testülete javaslatát az alkalmazandó eljárásra vonatkozóan. Erről mesélt stábunknak a tüntetésen a testület LMP-s tagja, Ferenczi István.Az ellenzéknek hirtelen Gajda is kínos lett
Már az ellenzék is követeli a szocialista kispesti polgármester távozását. Az LMP szerint ugyanis, ha Gajda Péter tudott a kerület korrupciós ügyeiről, akkor azért kell lemondania, ha pedig nem tudott ezekről, akkor alkalmatlan a feladatának ellátására. A Jobbik szerint a korrupciónak nincs pártszíne: aki a közpénzzel sajátjaként bánik, annak nincs helye a politikában –írja a Hír TV.Lackner Csaba ezt is előre megmondta: valóban távozott az építési irodavezető, a hangfelvételek egyik fontos szereplője
December elsejei határidővel, közös megegyezéssel távozott az építési irodavezetői pozícióból Guzmics Zsombor. Ezzel a Magyar Nemzet szerint a kispesti hangfelvételek egy újabb jóslata vált valóra. A kispesti vagyonkezelő vezetőjének a fizetését is megduplázták, amit ugyancsak előrejelzett a felvételeken az ex-szocialista képviselő. A kerület Építéshatósági és Városüzemeltetési Irodájának irodavezetőjéről azt „jósolta”, hogy a választások után fog távozni, részben azért, mert ő is egy „éhes fiatalember”, Gajda Péter polgármester pedig attól tart, hogy a Guzmics-félék „ráégnek”. Guzmics Zsombor a lapnak azt nyilatkozta: csak azért távozik, mert 2020 tavaszától megszűnik a jelenlegi rendszer, és az építéshatósági feladatok a területi közigazgatáshoz kerülnek. Azt is tagadta, ami a Magyar Nemzet korábbi cikkeiben szerepel, miszerint 2010 környékén egy nagy családi házat épített.Újabb ellentmondás a Lackner-ügyben (videóval)
Újabb ellentmondás a kispesti korrupciós botrány ügyében: Lackner Csaba az RTL-nek elismerte, hogy beszélt a választás előtt Gajda Péterrel a Hír TV által nyilvánosságra hozott felvételekről. A polgármester azonban a Hír TV stábjának azt állította, hogy nem sikerült elérnie Lacknert.Ajánljuk még
















