garázdaság
Így verték szét Párizst a "békésen ünneplők" (videókkal!)
Autóborítgatás, gyújtogatás, randalírozás – többek közt ez várt Párizsra, miután Franciaország 4-2-re verte a döntőben a horvát csapatot. A "békés ünneplés" persze nem maradhatott el, mutatjuk, hogyan.Közlekedési vita vezetett az idős férfi halálához
Halálhoz vezetett az a dulakodás két idős ember között, amely egy autó nyitott ajtaja miatt robbant ki, mivel a sértett szerint gátolta a közlekedést. Az autó tulajdonosa erre úgy meglökte a sértettet, hogy annak tragédia lett a következménye.Ütközés után családok estek egymásnak Gyálon
Szombat délután eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze több autó Gyálon – írja a police.hu közleményében, hozzátéve, hogy az érintettek, valamint családtagjaik ezután a helyszínen összeverekedtek. Később még egy riasztófegyver is előkerült.Őrizetbe vették a Csongrád megyei ügyészég épületét megdobáló férfit
A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető szombaton, nem sokkal 18 óra előtt öt alkalommal rózsaszín anyagot tartalmazó zacskókkal dobta meg a Csongrád Megyei Főügyészség épületét, amelyekkel annak falát beszennyezte - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Letöltendőt kapott a nővért fejberúgó, őrjöngő részeg
Egy év nyolc hónap börtönre ítélt a Zalaegerszegi Járásbíróság kedden, első fokon egy férfit, aki tavaly tavasszal szidalmazta, majd többször fejbe rúgta a kórházban őt ellátó ápolónőt. Az erősen ittas férfit vérző sérülés miatt vitték a mentők tavaly májusban a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi betegellátó osztályára, ahol továbbra sem bírt magával.Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték M. Richárdot, a Dózsa György úti kabrióst
Garázdaság vétsége miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richárdot a Fővárosi Törvényszék – tudta meg a PestiSrácok.hu. A nehézfiú egy külföldi nővel keveredett összetűzésbe egy bevásárlóközpont parkolójában, majd megrúgta és megütötte a hölgy segítségére siető férfit is.Csoportos garázdaság, testi sértés - Jogerősen elítélték Üröm ex-MSZP-s polgármesterének balhés támogatóit
Jogerősen is bűnösnek mondta ki és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Üröm ex-szocialista polgármesterének, Laboda Gábornak a sleppjéhez tartozó helyi vállalkozókat a Budapest Környéki Törvényszék. A kétes hírű P. családnak azért kellett bíróság elé állnia, mert pár éve tömegverekedést robbantottak ki és rátámadtak a helyi általános iskola szülői munkaközösségének elnökére. Egyikük egy polgárőrt is bántalmazott.Briliáns ügyészi logika: fideszes aktivistanőt verni bocsánatos bűn
Többször megütött, a hajánál fogva rángatott, majd a földre rántott egy férfi egy, a betelepítési kvóta ellen aláírást gyűjtő nőt Budapesten még 2015-ben. Az eset különös pikantériája, hogy a nemrégiben elkészült ügyészségi határozat kifacsart logikája szerint a támadó éppen attól fog megjavulni, ha felfüggesztik vele szemben az eljárást. Miközben az indoklás szerint egyértelműen bizonyított a garázdaság és a könnyű testi sértés vétsége, az agresszív támadó javulása érdekében inkább nem emelnek ellene vádat és nem zaklatják bírósági tárgyalásokkal, hátha akkor visszafogja magát. Az ügy László Petra esetével összevetve egyértelművé teszi, hogy a magyar jogszolgáltatás teljességgel következetlenül működik, s olykor a politikai motiváció és hátsó szándék is feltételezhető az ügyészi-bírói döntésekben.Ajánljuk még

















