gazdaság
Egyre ritkább a készpénzes fizetés a járvány kitörése óta
A K&H Bank által kiadott felmérés szerint mióta begyűrűzött hazánkba a koronavírus-járvány, jelentősen visszaszorult a készpénzes fizetés és a bankfiókos ügyintézés.Több mint 300 ezren veszítették el a munkájukat Németországban áprilisban
Háromszázezernél is többen veszítették el az állásukat áprilisban Németországban a koronavírus-járvány miatt, és a munkaadók több mint tízmillió embert jelentettek be rövidített munkaidőre a szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) csütörtöki adatai szerint.Elemzők: az év elején lassult a bérkiáramlás, a következő hónapokra nagy a bizonytalanság
Az év elején lelassult a bérkiáramlás üteme, csökkentek a bónuszok és a reálbérek emelkedését a magas infláció is fékezte. A koronavírus-járvány hatása csak később jelenik meg, és kiszámíthatatlan, hogy a számtalan tényező milyen arányban érezteti majd hatását - vélekedtek az MTI-nek nyilatkozó elemzők a csütörtökön megjelent bérstatisztikai adatokat kommentálva.KSH: februárban 1,131 milliárd euró volt a kereskedelmi mérlegtöbblet
Februárban az export euróban számolt értéke 4,8 százalékkal, az importé 1,0 százalékkal nőtt, az 1,131 milliárd euró külkereskedelmi mérlegtöbblet 356 millió euróval haladja meg az egy évvel korábbit - jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Több kár után fizettek a biztosítók
Az elmúlt évben a mezőgazdasági biztosítások díjbevétele 15,7 milliárd forint volt, míg a kárfizetések 7,53 milliárd forintot tettek ki - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság , a NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet összefoglalójára hivatkozva.Washington fontolgatja a vírustesztek bevezetését néhány nemzetközi légi járaton
Washington fontolgatja a koronavírus-tesztek bevezetését bizonyos nemzetközi repülőjáratokon – mondta az amerikai elnök újságíróknak kedden délután, a Fehér Házban.Minimálisan ugyan, de emelkedett a munkanélküliek száma a koronavírus-járvány hatására
A január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 173 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Márciusban mintegy 56 ezren veszítették el az állásukat, közülük 54 ezren gazdaságilag inaktívvá és 2 ezren munkanélkülivé váltak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Turisztikai ügynökség: a biztonság az első, előtérbe kerültek a belföldi utazások
A magyarok több, mint fele utazni készül a járvány után - derült a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából készült kutatásból, amelyet a Magyar Hírlap ismertetett.Varga Mihály: a 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány "nincs kőbe vésve."
Valószínűleg súlyosabb lesz a magyar gazdaság zsugorodása idén, mint a kormány által korábban prognosztizált 3 százalék – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Reutersnek. A pénzügyminiszter a lapnak elmondta, nehéz előre látni a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés mértékét, mint fogalmazott, a 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány, amelyet korábban előrejeleztek a szakemberek "nincs kőbe vésve."Ajánljuk még

















