gazdaság
Varga Mihály: elhalkultak, akik szerint az uniós források pörgetik a magyar gazdaságot
Jelentős mértékben, 2018 végéig 6.093 milliárd forinttal nőtt az állami vagyon, az adósságállomány pedig évről-évre kisebb - fejtette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Azok a hangok már kezdenek elhalkulni - fűzte hozzá -, amelyek arról szóltak, hogy csak az uniós források növelik a magyar gazdaságot.Varga Mihály: Országépítő munka folyik
Évindító fórumot tartott csütörtökön Miskolcon Csöbör Katalin, a Fidesz térségi országgyűlési képviselője. A rendezvényen Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter azt mondta: Magyarországon országépítő munka folyik.Varga Mihály: Történelmi szintre javult Magyarország megítélése
Eredményesen zárta Magyarország a magas kamatozású dollárkötvények visszavásárlását; a tranzakcióval a következő években több, mint 42 milliárd forint kamatmegtakarítást ér el az állam – nyilatkozta Varga Mihály az MTI-nek.Matolcsy György a Rubik-kockához hasonlítja a magyar gazdaságpolitikát
Miért is ne ismerhetnénk fel a rokonságot a Rubik-kocka és a magyar gazdaságpolitika között: elvégre mindkettő magyar, leleményes és sikeres - teszi fel a kérdést legújabb írásában a jegybank elnöke.A magyar gazdasági növekedés lett Európa legnagyobbja
Nagy sikert aratott a nagycsaládosok autóvásárlási programja, a jelentkezők elárasztották a kereskedéseket. A héten fontos megállapodás jött létre, hiszen közös befektetési alapot hoz létre Indonézia és Magyarország, írja az Origo.Súlyos vámok kivetésével fenyegette meg Trump Európát
Súlyos vámok kivetésével fenyegette meg az Európai Uniót Donald Trump amerikai elnök arra az esetre, ha nem sikerül átfogó kereskedelmi megállapodást kötni, és az európai országok nem hagynak fel a leginkább az amerikai óriásvállalatokat érintő digitális adó bevezetésével.Szijjártó: Indiai cégek ezer új munkahelyet hoznak létre Magyarországon
A kormány a következő két hónapban ezer olyan új, magyarországi munkahely létrehozását jelenti be, amelyeket a legmodernebb technológiát alkalmazó indiai cégek hoznak létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, az MTI-vel telefonon nyilatkozva, Mumbaiból.Szijjártó: Tíz év leforgása alatt Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedésben
Tíz év leforgása alatt Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedést tekintve az európai uniós tagállamok között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter hétfőn, Hongkongban, az Ázsiai Pénzügyi Fórumon elmondott beszédében.Egyre hangsúlyosabb tényező az agrárium a nemzetgazdaságban – Nagy István a 2020-as tervekről
Elengedhetetlen a bizalom visszaállítása a gazdatársadalomban – hangsúlyozta portálunknak Nagy István agrárminiszter, aki vasárnapi sajtótájékoztatóján a 2020-as célokat ismertetve kiemelten hangsúlyozta a generációváltás szükségességét. A lényegi intézkedések között kiemelte továbbá az őstermelői kategória megújítását, egy új bortörvény megalapozását és a klímapolitikai lépéseket, például az öntözéses gazdálkodás, öntözési közösségek fejlesztését. Portálunk érdeklődésére megfontolásra érdemesnek nevezte a tógazdaságok esetén is a területalapú támogatás bevezetését a termőföldi támogatás mintájára. Az agrárminiszter hangsúlyozta: a nagy vízfelület enyhíti a klímaváltozás okozta hatásokat, hűti a környezetet, növeli a páratartalmat, képes a por megkötésére is, és az allergiás tünetekre is jótékonyan hat.Ajánljuk még

















