gáztározó
Szijjártó: a kormány nem fogja támogatni a nemzeti érdekekkel ellentétes szankciókat (Videó)
A kormány nem fogja támogatni a nemzeti érdekekkel ellentétes szankciós javaslatokat, így az európai uniós gázársapka bevezetését sem, amely azonban egyelőre le is került a napirendről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.Menczer: folyamatos a gáztározók feltöltése
Folyamatos a gáztározók feltöltése, az ország gázellátása, ahogy eddig is, biztosított - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.Itthon sikerült megvédeni a rezsicsökkentés eredményeit, nyugaton lassan megfizethetetlen lesz a fűtésszámla
Miközben Magyarországon továbbra is érezhető a rezsicsökkentési program eredménye, nyugaton elszállni látszanak az energiaárak, amelyet természetesen az adófizetők szenvednek meg. A bármiféle megfontolás nélküli zöldítés úgy tűnik, mégsem jött be, most pedig az ATV híradója szerint új stratégiai gáztározót hozhat létre az Európai Unió, amiről az Európai Bizottság elnöke is beszélt a tegnapi nap során. A megoldásra azért van szükség, mert csúcsot döntött a földgáz és az áram ára, miután az orosz Gazprom visszafogta az Európába irányuló gázszállítást, az európai energiatermelés pedig látszólag elégtelen a saját igények kielégítésére is.Tele vannak a belföldi gáztározók
Az év végéhez közeledve 98,5 százalék a belföldi gáztározók töltöttsége, külföldről a kereskedelmi megállapodásoknak megfelelően érkezik a földgáz Magyarországra – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.Ajánljuk még