Pesti Srácok

Szijjártó: a kormány nem fogja támogatni a nemzeti érdekekkel ellentétes szankciókat (Videó)

A kormány nem fogja támogatni a nemzeti érdekekkel ellentétes szankciós javaslatokat, így az európai uniós gázársapka bevezetését sem, amely azonban egyelőre le is került a napirendről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s energiaügyi tanács rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy elfogadták az Európai Bizottság négy elemből álló, friss javaslatcsomagját

Úgy vélekedett, hogy az eddigi hozzáállást látva nem volt világos, hogy a mostani ülés javít vagy inkább ront-e majd a helyzeten, és végül nem igazán javított, de legalább nem is rontott. A megszavazott csomag első pontja a villamosenergia-felhasználás ötszázalékos kötelező érvényű csökkentésére vonatkozik a csúcsidőben. A második az, hogy önkéntes alapon államilag be lehessen avatkozni a villamos energia kiskereskedelmi áraiba - tájékoztatott. A harmadik és a negyedik pont értelmében korlátozzák az úgynevezett inframarginális villamosenergia-termelők bevételeit, illetve szolidaritási hozzájárulást vetnek ki a kőolaj- földgáz- szén- és finomítói ágazatban megtermelt többletnyereségre.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. Szijjártó Péter kijelentette:

– mondta.

Nincs benne gázársapka

Üdvözölte, hogy az intézkedések nem tartalmaznak gázársapkát, az ugyanis alapvetően lehetetlenítené el Magyarország ellátását.

– mutatott rá. A javaslatot egyúttal képmutatónak nevezte, miután szerinte nyilvánvaló, hogy nem gazdasági, hanem politikai döntésről, azaz valójában szankciós intézkedésről lenne szó, amelynek elfogadásához egyhangúságra lenne szükség a tagállamok részéről. A miniszter úgy fogalmazott, hogy az ársapkát azok javasolják, akik semmilyen módon nem érintettek a kérdésben, tőlük ezért azt kérte, hogy

Mint mondta, az Európai Bizottság egyelőre alulmaradt a tagállamokkal szemben, de

Jobban állnak a gáztározóink, mint az EU-átlag

Ezt követően kitért arra is, hogy rendben zajlik a magyarországi gáztározók feltöltése, folyamatos a szállítás Oroszországból. A jelenleg betárolt földgázmennyiség az éves fogyasztás 46 százalékát fedezi, míg az EU-ban ez mindössze 26 százalék. Végezetül érintette az Északi Áramlat gázvezetékek elleni támadásokat, támogatásáról biztosította az ügy nemzetközi kivizsgálását, s közös felelősségnek nevezte a szállítási útvonalak biztosítását. Újságírói kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy a Gazprom biztosította Magyarországot afelől, hogy a szállítás zavartalan és az is fog maradni a Török Áramlat vezetéken keresztül. Valamint közölte, hogy a tervezett újabb EU-s szankciós csomagban több olyan javaslat szerepel, amely problémákat okozhat a paksi bővítés során, ezeket pedig Magyarország határozottan elutasítja.

– szögezte le.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.