gémesi györgy
Feladta elveit az LMP! – Már készek visszalépni a „korszakváltó” jelöltek javára (PS-videó!)
Bár az LMP 2014-es és 2016-os kongresszusi határozata is kimondja, hogy a párt önállóan indul a 2018-as parlamenti választásokon, négy hónappal a megmérettetés előtt mégis meglebegtették jelöltjeik visszaléptetésének lehetőségét. Egy szövetséges már biztos: az önmaguk által jobbközépnek nevezett Patyomkin-párt, a Gémesi György-féle Új Kezdet. Az LMP hétvégi, kecskeméti kongresszusa után a párt társelnöke, Szél Bernadett már azt nyilatkozta, együttműködnének minden olyan párttal, civil szervezettel, közösséggel, amely nemcsak kormányváltást, hanem korszakváltást akar. Sőt arról is döntöttek az elnökség kezdeményezésére, hogy ha a politikai helyzet úgy kívánja, egyes körzetekben visszaléptethetnek jelölteket. Ezzel gyakorlatilag „megágyaztak” a balliberális pártokkal való koordinált jelöltállításnak! Azonban Szél Bernadett szerint ezt lehet másként is értelmezni. Az LMP társelnöke hétfői sajtótájékoztatója után válaszolt a PestiSrácok.hu kérdéseire. Azbesztpala-hullás volt a gyermeknapi meglepetés Gödöllőn (videóval!)
A gödöllői városháza több tonnányi azbeszttartalmú palatetőjét gyermeknapon kezdték el bontani kalapáccsal, ásókkal, mit sem törődve a közelben fagylaltozó családokkal, kicsikkel. Az egészségügyi kockázatot rejtő azbesztpala szétverését a munkások végül akkor hagyták abba, amikor megjelentek a Pest Megyei Kormányhivatal illetékesei. Az épületet egyébként még tavaly nyilvánították életveszélyesnek, majd a képviselőtestület döntése után a bontási munkálatokra közbeszerzést írtak ki. A gödöllőiek számára egyelőre rejtély, miért végzi több cég a bontási munkát, ráadásul szabálytalanul. Még szerencse, hogy a polgármester szerint minden rendben van, bár ő akkor sem gondolta életveszélyesnek az épületet, amikor tavaly azzá nyilvánították.