gödöllő
Gémesiék a gödöllőiek pénzén csatlakoztak Verhofstadt liberálisaihoz
Titokzatos kezek eltüntették a nyomait annak, hogy Gémesi Györgyék a gödöllőiek pénzén utaztak idén februárban Bilbaóba, ahol az Új Kezdet párt csatlakozott a Guy Verhofstadték frakciójához tartozó pártcsaládhoz.Szorulhat a hurok Gémesi körül – Az ügyészség előtt a Zöld Híd ügye
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Pest Megyei Főügyészségen az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke augusztus 30-án – értesült a godolloihirek.hu. Az esetleges bűncselekmények és az azokért felelős személyek kilétének megállapítást célzó beadvány a hónapok óta zajló, alapos, mindenre kiterjedő, számos szakértő bevonásával lefolytatott vizsgálatnak az eredménye.Gémesi György ellen indít jelöltet a baloldal Gödöllőn (videó!)
Gémesi György nem volt nyitott az együttműködésre, így az ellenzéki pártok elindítanak egy másik jelöltet Gödöllőn – ezt az MSZP elnöke mondta hétfőn, az ATV-ben. Tóth Bertalan szerint az ellenzéki pártok el akartak indulni a választáson, ezért támogatják a szocialista párt helyi vezetőjét a várost csaknem 30 éve vezető Gémesi György ellenében. Az összefogás azonban nem teljes: még az LMP és a Momentum sem döntötte el, hogy hova áll.Újszülöttet talált egy férfi egy máriabesnyői réten
Állampolgári bejelentés alapján jelentek meg a gödöllői rendőrök csütörtök kora délután a Gödöllő-Máriabesnyő, Sztelek Dénes utca mögötti füves területen, mert ott egy férfi egy élő újszülött csecsemőt talált – írja a police.hu. A Pest megyei rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.Gémesiék már át is vették a Verhofstadt-féle liberális gyakorlatot, üldözik a jobboldali véleményt Gödöllőn
Nem elég, hogy csatlakoztak Verhofstadt liberális csapatához, a jelek szerint Gémesi Györgyéknek már a szólás- és véleményszabadság sem tetszik, miután a 15 ezer követővel rendelkező Gödöllő város Facebook-oldaláról törölték Simon Gellért fideszes önkormányzati képviselő bejegyzését, aki posztjában keményen kritizálta a magyargyűlölő Verhofstadttal kötött szövetséget. Ezután a helyi politikus posztjának a törlését is szóvá tette ugyanott, amelyet ugyancsak eltüntettek az oldal szerkesztői. A Magyar Nemzet ma reggel tudatta, hogy Gémesi György és törpepártja csatlakozott az Európai Unió liberális szekciójához, amelynek a kirívóan magyargyűlölő és bevándorláspárti Guy Verhofstadt a vezetője. Ezt az egyébként február eleji csatlakozást Gémesi és csapata valahogy elfelejtette közölni a választókkal, szolidan csak konferencialátogatásról számoltak be a festői Bilbaóból. Ez sem tűnik korrekt megoldásnak, azonban az, hogy a kérdést feszegető posztot egyből törölték az oldalról, majd az újból kitett érdeklődő kiírást is, az az ellenzéki összefogás által annyiszor hangoztatott szólásszabadsággal nehezen fér össze. Mi történik Gödöllőn?Mit gondol Fülig Jimmy a klímaváltozásról? - Májusban ismét jön a Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál
Május 24. és 26. között immáron ötödik alkalommal rendezik meg Gödöllőn a Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált Áder János köztársasági elnök védnökségével. A hagyományos nemzetközi természetfilm-mustra mellett a rendezvényen ezúttal is helyet kap a Trash Art szemétszobor-kiállítás, megtekintetőek lesznek Máté Bence természetfotós képei, lesz Öveges professzor makettverseny és kiállítás, PET-autók versenye, PET-hajó építés, és megtudhatjuk azt is, mi Fülig Jimmy, Piszkos Fred és barátaik véleménye a klímaváltozásról.Több, mint 15 millió forintnyi kokaint talált egy gödöllői dílernél a rendőrség
Több, mint 15 millió forint értékű kábítószert találtak egy gödöllői férfinél, aki otthonában és cégének fővárosi telephelyén árulta a drogot - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szombaton a rendőrség honlapján.Ajánljuk még