göncz Árpád
Tóth József Göncz Árpád szoboravatásán: Szellemi és fizikai népirtás zajlik (PS-videó!)
Sírva vigadó tömeg gyűlt össze az Árpád híd pesti hídfőjénél, ahol Göncz Árpád szobrát avatta fel Tóth József, XIII. kerületi polgármester - és még sokan mások.Geib Hajnalka: Néhány szó a Gulág magyarországi áldozatairól – A bűnösök felelősségre vonását célzó törvényjavaslatok
Hogyan lehet megfelelni Tacitus történészekhez intézett gondolatának: sine ira et studio, azaz harag és részrehajlás nélkül írni? Hogyan lehet elhagyni az érzelmeket, indulatokat akkor, ha az ember a Gulágról és az ott szenvedőkről gyűjt anyagokat? Minél mélyebbre ástam magam a borzalmakban, annál inkább tűnt egyre reménytelenebb vállalkozásnak a „kívül maradás”. Ráadásként tudjuk, a felelősök példás büntetése elmaradt, s a témát kutatva azzal is szembesülnünk kell, hogy a mai napig számtalan közéleti személyiség és történész igyekszik relativizálni a kommunizmus rémtetteit. Erőn felül igyekeztem egy „steril” dolgozatot elkészíteni, ami végül szerencsére nem sikerült, ám kiállta a tudományosság próbáját, s bízom benne, méltó azokhoz, akikről szól. A dolgozatot tematikus részekre bontva adjuk közre, így a PolgárPortál olvasói hétről hétre nyomon követhetik a Gulág magyarországi áldozatainak útját.A Liberálisok kiállnak a Göncz Árpád állomásért
Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnöke közös tiltakozásra szólítja fel az ellenzéket, miután állításuk szerint Tarlós István meg akarja akadályozni, hogy Göncz Árpádról nevezzék el a hármas metró egyik megállóját. A Liberálisok felháborítónak tartják azt, hogy Tarlós István már nem csak Orbán Viktor, de Bayer Zsolt akaratának is alárendeli magát.Újratárgyalja a Városháza a "Göncz Árpád metrómegálló" kérdését (frissítve!)
A Magyar Idők információi szerint még nincs végleges döntés a felújítás alatt álló 3-as metró állomásainak elnevezéséről, miután komoly vitát váltott ki az a BKK-közlemény, amely szerint az eddig az Árpád vezér nevét viselő megálló a jövőben - a szocialista vezetésű XIII. kerület kérésére - a Göncz Árpád Városközpont elnevezést viseli majd. A PestiSrácok.hu értesülése szerint Tarlós István főpolgármester újratárgyaltatja a kérdést, arra hivatkozva, hogy a néhai államfő több közterületet és szobrot is kapott már Budapesten, miközben utóda, Mádl Ferenc nevét a közgyűlés akadékoskodása miatt egyetlen közterület sem viselheti a fővárosban.Troll: Göncz Árpád a rendszerváltás árulója, az egyik legkártékonyabb magyar politikus volt (Videóval!)
Az elmúlt évek legkártékonyabb politikusa volt Göncz Árpád – jelentette ki az Echo TV Troll című műsorában Boros Bánk Levente. A Médianéző ügyvezetője arra reagált, hogy a baloldali médiumok hogyan forgatták ki kollégánk, Ambrózy Áron szavait, aki előzőleg a tévé Keménymag című műsorában értékelte lesújtóan Göncz rendszerváltás utáni produkcióját.Fake-ek és ellensúlyzók
Noha még csak január van, bátran kijelenthető, hogy a merce.hu nevű kommunista ideológiai műhely és közepesen ismert propagandakiadvány összehozta az év legszánalmasabb – és bizonyos körülmények fennállása esetén a legdrágább – kabátlopási ügyét. Munkatársunkat, Ambrózy Áront helyezték a csőcselék mentalitású, gyurcsányista rohamcsapatok célkeresztjébe egy ügyesen félbevágott mondattal, ami alapján a tájékozatlan olvasónak úgy tűnhet, kollégánk keresztelte el patkánynak Göncz Árpád volt köztársasági elnököt. A baloldali hecckampánynak köszönhetően, még a Tanítanék vasárnapi mikrotüntetésén is munkatársunkat gyalázó transzparens jelent meg. Ahogy Apáti Bence fogalmazott vasárnapi publicisztikájában: így működik a haladó nyilvánosság.Apáti Bence: Így működik a haladó nyilvánosság
Van egy műsor, amit talán sokan, és reményeink szerint egyre többen követnek figyelemmel. A neve Keménymag. Keddenként, este 9-kor kezdődik az Echo TV-n. Talán azt is sokan tudják, én is egyik állandó résztvevője vagyok. De rajtam kívül hétről hétre szót szokott kapni még Jeszenszky Zsolt, Megadja Gábor, Vésey Kovács László, és a végére a hagytam dolgozatunk főhősét, Ambrózy Áront. (PolgárPortál-publicisztika)Fiala János a Polbeatben: "Tíz újságíróból hatnak pénzért hajlik a gerince" (videó!)
Annak a sajtónak nem kívánok a része lenni, amely a fontosat nem tudja elválasztani a lényegtelentől, és annak a sajtónak sem szeretnék a része lenni, ahol a 444.hu Varga-Bíró Tamáson poénkodik, a jobboldali sajtó meg éppen Avar Jánoson, vagy Havas Henriken - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című műsorában Fiala János tévés és rádiós műsorvezető. Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére Fiala a Jobbikról, Simicska Lajosról, az Echo TV Keménymag című műsoráról és szereplőiről és arról is beszélt, hogy Göncz Árpád városközponttá neveznék át az Árpád híd állomást. Fiala nyomatékosította, nem szavaz a Jobbikra, az Árpád híd metrómegálló egyik fele pedig legyen Göncz Árpád, másik meg Csurka István.Ajánljuk még

















