greta thunberg
A kutya sem kíváncsi a klímaceleb Greta Thunberg műsorára
A BBC háromrészes minisorozatot forgatott Greta Thunberg svéd radikális klímacelebbel, amelynek első részét április 12-én mutatták be. Annak ellenére, hogy a sorozatot főműsoridőben mutatták be huszonegy órakor, és olyan emberek tűntek fel benne, mint Sir David Attenborough, Donald Trump volt amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök, ráadásul olvadó gleccsereket is mutogattak, a nézettség nagyon gyengére sikeredett.Greta Thunberg kiborult a vakcinanacionalizmus miatt és kihagyja az ENSZ klímakonferenciáját
A klímaceleb kijelentette, hogy nem megy el az ENSZ klímakonferenciájára, amelyet novemberben Skóciában tartanak, mert aggodalommal tölti el, hogy a COVID-19-vakcinákhoz való hozzáférés egyenlőtlensége miatt sok ország nem tud részt venni a rendezvényen. Szerinte nem demokratikus, hogy egyes országok azért nem tudnak majd megjelenni az ENSZ rendezvényén, mert nem jut elég vakcina számukra.Már szobra is lesz az álzöldek kedvenc klímacelebjének, Greta Thunbergnek
Egy bronz bevonatú szobor fog megjelenni hamarosan a Winchester Egyetemen, ami nem mást fog ábrázolni, mint a svéd klímacelebet, Greta Thunberget. Christine Charlesworth, aki már egy éve dolgozik az emlékművön, a közösségi oldalán publikált képeket a kamaszlányt ábrázoló alkotásáról. Az elképzelés szerint Greta szobra inspiráló hatással lesz majd a "zöldnek" jellemzett egyetem diákjaira.Gréta
Gréta kislány kora óta élénken érdeklődött a csillagok iránt, esténként megbabonázva várta, mikor kel fel a Hold, tudta több csillagkép nevét, meg tudta mutatni az Esthajnalcsillagot is. Egészen különös extázis lett rajta úrrá, amikor először megtudta, illetve fel tudta fogni, hogy ő is egy bolygó lakója, a Földé, amely hihetetlen sebességgel száguld Nap körüli pályáján. Felelős szülőként úgy gondoltuk, nem hallgathatjuk el előle, mi vár erre az elveszett bolygóra a felelőtlen emberi tevékenység következtében. Úgy éreztük, képmutatás lenne, ha nevetséges tündérmesékkel traktálnánk esténként, így elalvás előtt ehelyett az emberi felelőtlenségről és a Föld pusztulásáról meséltünk neki...Greta Thunberg elkottyantotta, hogyan működnek a nemzetközi aktivista szervezetek
A klímaaktivista figyelmetlensége nyomán fény derült egy nemzetközi civil szervezet indiai politikát alakítani kívánó akciótervére. A kis klímaaktivista véletlenül megosztott egy dokumentumot, ami arról szól részletesen, hogyan kell felépíteni és végigvinni egy nemzetközi és online kampányt az elégedetlen indiai szegényparasztok mellett, nyomást helyezve az indiai kormányra a politikája megváltoztatása érdekében.Kocsmában ünnepli tizennyolcadik születésnapját Greta Thunberg
Egy kocsmából posztolt képet a klímaaktivista, aki vasárnap töltötte be tizennyolcadik életévét. Bejegyzésében azt sem mulasztotta el közölni, hogy "leleplez minden sötét titkot a klímaváltozásról".A képmutató Greta Thunberget nem zavarja az erdőirtás – Papírfaló újság főszerkesztőjének állt, nem zavarta az autómulti hirdetése sem
A fakitermelés ellen szót emelő klímahisztizőnek nem okozott gondot, hogy ha csak egy napra is, de olyan újság főszerkesztőjének álljon, amit naponta több százezer példányban nyomnak ki, amihez erdőrengeteget kell kivágni. Az újságban ráadásul megjelent egy hatalmas hirdetés a BMW-től. Többen kifogásolták a hirdetést, hiszen azzal éppen a környezet szempontjából rossz, nagy motoros autókat reklámozták – hívta fel rá a figyelmet a V4NA.A PestiTV vendége volt a Justin Trudeau-t leégető orosz telefonbetyár (videók magyar szinkronnal!)
Orosz fiatalok telefonbetyárkodtak Justin Trudeau-val, a kanadai miniszterelnök pedig nagyon beégett. A The Right Brothers pénteki adásában a legújabb "jobboldali tesó" ezáltal egy Alekszej nevű orosz srác lett, aki Skype-on csatlakozott Varga Ádámhoz és Dezse Balázshoz, hogy elmesélje Trudeau lealázásának kulisszatitkait.„Hogyan éljünk?” – a német köztévé bemutatja, miért bűnös, aki gyereket vállal
A német közszolgálati tévé (ARD) tematikus hetet tart. Jelenleg meglepő módon nem a bevándorlás szükségessége van terítéken, hanem az olyan lelkiismereti kérdések, mint: „Mi fontosabb számodra? A saját gyerek vagy a Föld erőforrásai?” Csodálatos példája ez a közszolgálatiságnak. Láthatólag a németek önmegszüntetése van napirenden, csak az a probléma, hogy ezt az ötletet nemcsak exportálni akarják hozzánk, hanem egyenesen be is akarják emelni az EU jogrendjébe. Ezek után mondja valaki, hogy nem okkal rettegünk ezektől a dilisektől.Ajánljuk még

















