greta thunberg
A Földgolyó büszke gyilkosai
Most rögtön elnézést kérek mindenkitől, akit esetleg sért a „FöldGOLYÓ” kifejezés. Elvégre nem csak a laposföld-hívők érzékenységét illene tiszteletben tartani, de honnan ez a fene nagy patriarchális, ciszhetero bizonyosság, hogy Földanyánk (anyánk??) – azaz Gaia – önmaga gömbként, nem pedig tányérként (esetleg valamilyen átmenetként) identifikál?Akkora hatással volt Greta Thunberg Trudeau-ra, hogy a miniszterelnök már egyszerre két repülővel járja az országot
Bármennyire is furcsa, egyre több bizonyíték lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a klímahiszti valójában csak egy politikai eszköz, és valójában a legzöldebb zöldek sem veszik komolyan, kivéve persze, ha az utcán kell vergődni. A minap éppen Justin Trudeau "bukott le" azzal, hogy a kanadai választások előtt néhány héttel egyszerre két repülőgépet használ, hogy "hatékonyabban tudja járni az országot". Vicces tény, hogy mindez azután derült ki, hogy a kanadai miniszterelnök Greta Thunberggel találkozott, a találkozó alkalmával pedig nagy egyetértésben beszélgettek a közelgő klímakatasztrófáról, és arról, hogy a vezetők felelőssége megálljt parancsolni a bajnak.Karácsony: Greta Thunberg az igazi, erős vezető!
Nem túl izgalmas, viszont annál hosszabb interjút közölt a független-objektív lapok zászlóvivője, a hvg.hu Karácsony Gergellyel. Az ellenzék főpolgármester-jelöltje szerint az idei az elmúlt harminc év legmocskosabb kampánya, amiben bármi megtörténhet még. Ha nyerne, szerinte Orbán Viktor nem tehetné meg, hogy nem áll szóba vele. Október 13-án egy polgármester-fröccs nevű itallal koccint majd.Greta Thunberg nem Nobel-békedíjat, hanem Grammyt érdemel!
Greta Thunberg az ENSZ klímacsúcsán elmondott, megkapóan fenyegető szózatát végre a tartalmához, azaz a világvégéhez, az emberi faj közelgő és elkerülhetetlen pusztuláshoz méltó módon dolgozták fel. A Burzumon és Emperoron szocializálódott norvégoknak nincs joguk többé lenézni a bőséges zuzmóterméssel megáldott, kényelmes, nyaranként néhány órára napfénnyel csiklandozott lankákon élő déli szomszédokat, a svédeket, hiszen Greta Thunberg messze komolyabbat domborít a death metal fájdalmasan érzelmes, az emberi lélek mélyrétegeit feltáró műfajában, mint maguk a stílus feltalálói.Greta Thunberg, az erkölcsi golyófogó
Kevés nyilvánvalóbb dolog van a világon, mint az, hogy az ember 16 éves korában a legkellemetlenebb embertársai számára. Akkor gondolja magát a legokosabbnak és a világ közepének, amikor a legkevésbé az. A szerencsés emberek ezután elkezdenek okosodni és a harmincas éveik vége felé – különösen ha kénytelenek szembesülni a saját kamaszgyermekeik milyenségével, a felnövés jeleként – rádöbbennek arra, hogy mekkora marhák is voltak tizenhat éves korukban. A legutóbbi időkig ez volt a világ rendje, hogy a felnőttek – mert vannak felnőttek – jelentős társadalmi energiákat fordítanak arra, hogy elmagyarázzák a következő nemzedéknek: a világ nem akaratból és vágykielégítésből tevődik össze.A világvége-kufárok legkelendőbb portékája a kisded Greta
Ránézésre, ekkora távolságból nehéz eldönteni, hogy Greta Thunbergnek odafigyelésre és gondoskodásra van-e nagyobb szüksége, vagy ördögűzőre. Ami biztos, hogy sem egyik, sem másik szakma nem képviselteti magát a stábjában; annál többen vannak olyanok körülötte, akik nem a tengerben úszó műanyagszemétért, hanem a könnyen megszerezhető, morálpánikból kinövő dollárfa bőséges terméséért hajolnak le. Hogy mertek mindannyian hozzám jönni egy kis reményért? – kérdi a kis Greta dühösen pityeregve. Jogosan: hozzá a gyermekded kioktatás mellett pénzért érdemes fordulni.Soros szervezetei körbehálózzák Greta Thunberget és a róla elnevezett jelenséget
Greta Thunberg tizenhat éves, svéd diáklány alig néhány hónap alatt vált világhírűvé és lett a klímavédelemért folytatott harc jelképe. Az Asperger-szindrómás lány az őt megálmodók szerint magányos harcosként kezdte sztrájkját. Ma is próbálják őt így beállítani, valójában azonban kiterjedt lobbihálózat működik a háttérben, ami a Greta-jelenséget, a globális klímahisztériát működteti – nem meglepő, hogy Soros György is feltűnt támogatói között.Petíció az Asperger-szindrómás Greta Thunberg kihasználása ellen
Petíciót indítottak Greta Thunberg svéd klímaaktivista manipulálása és kizsákmányolása ellen. A felhívás indítója, Gregory Roose francia jobboldali gondolkodó a V4NA-nak elmondta: szerinte a tizenhat éves, Asperger-szindrómás lányt bizonyos érdekcsoportok politikai és gazdasági haszonszerzés céljából kihasználják, és ezzel veszélyeztetik testi és lelki épségét. A petíciót már több ezren aláírták. Thunberg egyébként részt vesz az ENSZ jövő heti klímacsúcsán New Yorkban.Ajánljuk még

















