gubík lászló
Gubík László: Nekünk hirdetnünk, nekik felfogniuk kell a magyar–szlovák egymásra utaltságot
A magyar–szlovák kapcsolatról, az EP-választásokról, a felvidéki magyarság érdekképviseletéről és kiútjairól, valamint saját állampolgársági kálváriájáról is beszélt Gubík László a Mandinernek adott interjújában. A felvidéki Via Nova ifjúsági szövetség elnöke akkor került be a közéletbe, amikor nyolc évvel ezelőtt bejelentette, hogy felvette a magyar állampolgárságot, és ezért megfosztották a szlováktól.A civil élet felől építi a felvidéki magyar politikát a Via Nova
Új fejezetet nyitott működésében az eddig ifjúsági szervezetként működő felvidéki Via Nova. A szlovák állampolgárságától megfosztott, de így is a felvidéki magyar közélet jelentős szervezőjeként tevékenykedő Gubík László vezette szervezet hétvégi rendezvényén alakult át magyar polgári társulásokat összefogó szövetséggé. A Via Nova Kárpát-medencei nemzetpolitikai kezdeményezések sorában vesz részt, EP-képviselőjelölteket állít, és persze ernyőt képez a Felvidék meghatározó tehetséggondozó, vállalkozói, sport- és kulturális szervezetei felett. Szellemi-erkölcsi iránytűjének pedig a kommunisták által elhurcolt és a börtönben halálra gyötört gróf Esterházy Jánost tekinti, akinek életműve magában hordozza a visegrádi együttműködés eszmeiségét is.Gyalázat a Felvidéken: Tudta nélkül vették el az állampolgárságát a magyar történelemtanárnak
Példa nélküli eset történt a felvidéki Észak-Komáromban: az önkormányzati választáson tudta meg Pallér Péter komáromi történelemtanár, hogy megfosztották szlovák állampolgárságától, sőt, a lakcímnyilvántartásból is törölték még április 8-án, a magyarországi országgyűlési választások napján. A férfi a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, "ilyen még nem történt a Felvidéken, hogy valakit önfeljelentés és önbeismerés nélkül, önkényesen fosszanak meg szlovák állampolgárságától". Az a kérdés is felmerül, hogy jogszerűen honnan, milyen módon szereztek tudomást arról, hogy Pallér Péter felvette a magyar állampolgárságot. Szerinte a szálak Nyitráig, sőt Pozsonyig, a belügyminisztériumig vezethetnek.„A külhoni magyarság támogatása nemcsak érzelmi kérdés, hanem befektetés a magyar nemzetbe” – PS-interjú Gubík Lászlóval
Noha az összeomlásokat sorjázó ellenzék még mindig nem tudott felocsúdni a katasztrofális vereségből és az újabb kétharmadból, a választások végérvényesen lezárultak. Utolsó felvonásként a levélszavazatokat számolták össze. Meglepetésnek nem nevezhetjük, de a várakozások ellenére is megdöbbentő, hogy a határon túli magyarok 96 százaléka a Fidesz-KDNP-re szavazott. Ilyen mértékű eltolódás csak megalapozott okkal történik. Gubík László, a felvidéki Via Nova szervezet elnöke rámutatott a Fidesz-KDNP elsöprő határon túli népszerűségének okaira, de arról is beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy milyen a magyar kormány politikája és a magyar választás külhonból nézve.Ajánljuk még