gulyás gergely
Kormányinfó – Az amerikai időközi választások eredménye várhatóan nem lesz hatással az USA külpolitikájára (VISSZANÉZHETŐ)
Hiába is gondolkodna az Európai Bizottság, hogy miként lehetne a „bennragadt” uniós forrásokat Ukrajna alapvető működésének fenntartására fordítani, mivel ezek a pénzek köszönőviszonyban sincsenek az ukrán igényekkel – jelentette ki Gulyás Gergely a szerdai aktuális Kormányinfón, amelyen két újabb ársapkás terméket (minden méretű tojás és étkezési burgonya) is bejelentett. A kancelláriaminiszter szerint tekinthető a kormány önkritikájának annak beismerése, hogy egyes állami szektorokban nagyobb béremelések voltak, mint a tanárok esetében, ugyanakkor hozzátette: az új pedagógus-életpályamodell elfogadását még a magyar kormánnyal jellemzően nem szimpatizáló szakszervezetek is történelminek nevezték, noha 2017-tól voltak olyan jelentős piaci béremelkedések, hogy egy jelentős bérszakadék alakult ki. Gulyás Gergely Baranyi Krisztina botrányos ATV-beli viselkedését úgy kommentálta: azt senki nem döntheti el, hogy ki újságíró és ki nem.A magyarok megtanulták: egy nemzet nemcsak egy országban egyesülhet, hanem a fizikai határok felett is – Gulyás Gergely az új Trianon-filmről
Trianon ma is fáj minden magyarnak – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Béke – A nemzetek felett című dokumentum-játékfilm keddi, budapesti díszbemutatóján.Újraélesztőgépet adott át Gulyás Gergely Tiszalúcon
Életmentő mellkaskompressziós készüléket adott át a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszalúcon szombaton, a nagyközségben harminc éve működő mentőállomás jubileumi ünnepségén. Gulyás Gergely több mint egymillió forinttal támogatta a Lucas 3 mellkaskompressziós készülék beszerzését, a fennmaradó összeget a helyiek gyűjtötték össze.Gulyás a Weltwochénak: a szankciók kitalálója Oroszország legjobb barátja
Akárki is találta ki az ukrajnai háború miatti brüsszeli szankciókat, az Oroszország legjobb barátja, hiszen az intézkedésekkel az Európai Unió nem Oroszországnak, hanem saját magának ártott – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Weltwoche című svájci hetilapnak.Gulyás Gergely szerint az ENSZ jelentősége talán soha nem volt még ilyen nagy
Gulyás Gergely a Magyar Tudományos Akadémián szólalt fel az ENSZ világnapjának alkalmából. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a szervezet jelentősége talán soha nem volt olyan nagy, mint most, mikor a második világháború óta először, egy atomhatalom háborút indított Európában.Gulyás: a kormány nem támogatja az energiaellátás biztonságát veszélyeztető uniós javaslatokat
A magyar kormány minden olyan uniós javaslatot támogat, amely az energiaárak csökkenéséhez vezet, de azt nem támogatja, amely az ellátásbiztonságot felszámolja - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Az ellenzék sokkal inkább 1956. november 4-ének örököse, mint október 23-nak - mondta Gulyás Gergely a PS-nek (videó)
Hatvanhat évvel ezelőtt, október 22-én, a forradalom alkonyán a pesti srácok talán még nem is sejtették, hogy másnap, majd az azt követő hetekben milyen erővel és összetartással harcolnak majd a szabadságukért. Ez ugyan mára már csak történelem, mégis fontos része a magyarok életének. A hősök emléke előtt tisztelegve fáklyás megemlékezést tartottak Budapesten, a menet a Műegyetemtől indult egészen a Bem szoborig, ahol Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszédet mondott, majd a PestiSrácok.hu stábjának is nyilatkozott.Gulyás Gergely a PS-nek: ha ezen az úton halad, az Európai Bizottság szétveri az Európai Uniót
"Hosszú távon szétveri az Európai Uniót, ha Bizottság azokat a pénzeket, amelyek egyértelműen megilletik a tagállamokat, politikai szimpátia alapján ítéli oda, vagy tartja vissza. Ez nagyon helytelen magatartás" - reagált portálunk érdeklődésére Gulyás Gergely a szombati Kormányinfón. A kancelláriaminiszter hozzátette, azt, hogy az Európai Bizottság már arról beszél, nemcsak a helyreállítási alap pénzeit, de a kohéziós forrásokat is visszatartja Lengyelországtól, "méltatlan, jogellenes és politikailag motivált" lépésnek tartják. Gulyás Gergely a munkácsi Turul-szobor ledöntése kapcsán pedig arról beszélt, az egyértelműen magyarellenes akció volt.Újabb fontos segítséget kapnak a kormánytól a vállalkozások
Nem az a baj, ha az Egyesült Államok nyomást gyakorol Európára, vagy felkéri bizonyos szankciók meghozatalára, hanem hogy az EU meg sem vizsgálja, milyen hatással lehetnek ezek az intézkedések a saját gazdaságára, vakon követi az USA-t - jelentette ki Gulyás Gergely a szombati aktuális Kormányinfón. A kancelláriaminiszter üdvözölte, hogy már Emmanuel Macronnak is feltűnt, mennyire indokolatlanul drágábban kapja Európa nyugati szövetségesétől a palagázt. Mint megjegyezte, ezt a problémát a magyar kormány számtalan alkalommal kommunikálta már de, „szerzői jogokon nem érdemes vitatkozni”, a lényeg, hogy méltatlan helyzetben van Európa gazdasága, hogy olyan országokkal kell versenyeznie, amelyek negyed-ötöd áron jutnak nyersanyaghoz, energiához.Ajánljuk még

















