gulyás gergely
Kormányinfó – Az állam kifizeti a következő évben az Erasmus-ösztöndíjakat a magyar diákoknak, ha Brüsszel továbbra is ezzel próbálja zsarolni az országot
Szerdán megtartotta évindító ülését a kormány, csütörtökön délelőtt pedig az idei első Kormányinfón tájékoztat a megszületett döntésekről Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. A kormányfő a tegnapi kormányülésen arról írt, hogy a veszélyek korába léptünk, valamint kijelentette: „a járvány után a háborúval és a nyomában járó gazdasági és energiaválsággal kell megküzdenünk”.Gulyás Gergely: nem idősödő magyar-amerikai milliárdosok, hanem a szülők feladata a kiskorúak szexuális felvilágosítása
Európai identitás csak nemzeti identitásokon keresztül létezik, európai egység is csak a nemzeti érdekeket méltányolva jöhet létre - mondta az atv.hu szombaton közzétett interjújában a Miniszterelnökséget vezető miniszter.Rendkívüli döntést hozott a kormány a költségvetésről – itt vannak a részletek!
Szerda este Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, január közepéig beterjesztik az országgyűlésnek a 2023-as költségvetés módosítását. A Költségvetési Tanács már egyhangúlag jóváhagyta a költségvetés módosítását, A 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése, erre több mint 2600 milliárd forintot különített el a kormány.Gulyás Gergely: a kormány üdvözli, hogy a Költségvetési Tanács egyhangúlag jóváhagyta a költségvetés módosítását, amelyet a kormány az Országgyűlés elé terjeszt
A kormány üdvözli, hogy a Költségvetési Tanács egyhangúlag jóváhagyta a költségvetés módosítását. A 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése, erre több mint 2600 milliárd forintot különített el a kormány - mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán az MTI-nek.Gulyás Gergely a német sajtónak: Magyarország finanszírozása az EU-s források nélkül is biztosított
Magyarország finanszírozása az EU-s források nélkül is biztosított – jelentette ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német lapnak adott interjújában Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, megjegyezve: méghozzá "ameddig csak szeretnénk".Gulyás Gergely: a 15 százalékos emelés a 13. havi nyugdíjat is érinti
A 15 százalékos emelés a 13. havi nyugdíjra is vonatkozik – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hír TV Napi aktuális című keddi műsorában.A Politico szerint az EU-s megállapodás egyenlő azzal, hogy Orbán Viktor győzőtt
Olyan megállapodás született hétfőn, Brüsszelben az EU-kifizetésekről, a közös hitelfelvételről és a globális minimumadóról, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a magyar kormány, élén Orbán Viktorral győzött. Hiszen a nekünk járó forrásokat megkapjuk – amiből azonnal rendezve lesznek a pedagógusbérek –, a globális minimumadó Magyarország tekintetében nem fog adóemeléssel járni, a közös hitelt Ukrajna megsegítésére pedig nem kötelező felvenni, mivel abban maradtak a tagországok, hogy az EU költségvetésének maradékát adják egy nem uniós tagországnak. Ennek fényében pedig a Politico is kénytelen volt fogcsikorgatva leírni, hogy a hétfői brüsszeli megállapodás Orbán Viktor győzelmét jelenti. Azért persze hozzáteszik, hogy még nincs garancia arra, hogy hazánk teljesíteni tudja a vállalásait, szóval még várjuk ki a végét. Gulyás Gergely szerint viszont az EU győzött, hiszen ennek a szövetségnek mi is tagjai vagyunk.A tolvaj pandúrt kiáltott, de a Jóistennek is van humorérzéke – Navracsics Tibor és Gulyás Gergely sajtótájékoztatója az uniós forrásokról és a magyar diplomáciai sikerről (VISSZANÉZHETŐ)
Az Európai Unió tagországai példát vehetnek Magyarországról, hogyan lehet egy ideológiavezérelt hisztériakampányt kezelni – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor azzal a hírrel összefüggésben, hogy napokon belül aláírhatja a kormány a partnerségi és a helyreállítási alapról szóló megállapodást, amelynek eredményeként a nagyarányú pedagógus-béremelés is megvalósulhat. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter portálunk érdeklődésére kiemelte: a Jóisten humorérzékének is tekinthető, hogy az Európai Bizottság környékén akkor robbant ki példátlan horderejű korrupciós botrány, amikor a korrupcióval vádolt Magyarország végre kézzelfogható közelségbe kerülhetett az uniós források megszerzéséhez.Gulyás Gergely: nem szerencsés időzítés, hogy a bizottság a választások egyértelmű eredménye után két nappal indította a kondicionalitási eljárást
Az európai egység megőrzése a cél, mert ha a vitákban nem a tények számítanak, hanem az, hogy egy kormány szimpatikus vagy sem, akkor az szét fogja verni az Európai Uniót – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter A merész igazság Magyarországról című podcastben.Ajánljuk még

















