gulyás gergely
A DK-s Vadai Ágnes élő adásban alázta meg a megszeppent kisfiúként bólogató és vigyorgó Márki-Zay Pétert (Karantén-vlog)
Ezen a héten sem maradunk szánalmas és időnként vicces ellenzéki performanszok nélkül, a Karantén pedig nem volt rest ezeket csokorba gyűjteni. Márki-Zay Péter, a hárommillió fideszes meghódítója láthatóan túl nagy kabátot vett fel, de a DK egyből kifordítja abból is, hiszen az önmagát imádó hódmezővásárhelyi guru nehezen tudott szembeszállni Gyurcsány imádójával, aki nem bánt vele kesztyűs kézzel, és egyből éreztette, hogy ki a főnök. A miniszterelnöki ambíciókat dédelgető Zajos Peti csak ostobán vigyorgott és helyeselt a nagyasszony nagy poénjaira, Vadai pedig kétszer is elsütötte, hogy bizony Márki-Zay nemsokára már feladja elveit és baloldalivá válik. Az ízléstelen poén nem áll messze a törtető Vadaitól, a Karantén azonban inkább úgy gondolja, hogy nem is volt ez vicc, mi ugyanis tudjuk, hogy Márki-Zay egyáltalán nem jobboldali, úgyhogy nincs honnan átállnia, mert már régen az erkölcstelen baloldal szekerét tolja. A Jézust baloldalinak tituláló Zajos Peti ultrakeresztényként vajon hogy is maradhatott baloldali, de ha mégis jobboldali, hogyan érthet egyet Gyurcsány Ferenc őszödi beszédével, azt igazságbeszédnek titulálva? A baloldal méltó miniszterelnök-jelöltet hozott össze, ez tény, de vannak egyéb tartalékai is, mint Tordai Bence, a mindenkit is irányítani akaró 0,8 százalékos Párbeszéd minisztálinja, aki ha esik, ha fúj, épp újabb felforgatáson járatja lenini agysejtjeit. Most az Országgyűlésben adott elő egy bolsevik hőbörgést – szerencsére Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tételesen és egyszerűen utasította rendre a szélsőbaloldali politikust. A Karantén slusszpoénját a CSOK-király, azaz Jakab Péter szolgáltatta, aki a "melósok" nagy védelmezője, a rezsim és a kiváltságosok még nagyobb támadója, aki a kizsákmányolás ellen harcol, és szerinte a kormány semmi jót nem tesz az emberekkel. A lánglelkű parizerkirály azért 2017-ben sunyin felvette a csokot, és vélhetően 14 millió forintos kedvezményes hitelt is igényelt. Ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem szidná folyamatosan a kormány intézkedéseit, köztük a családtámogatási rendszert, és nem fenyegetne minden nap börtönnel. Miután Gyurcsány partvonalon kívül helyzete Jakabot a vörös sakktáblán, a luxusautón közlekedő krumplibogárnak egyre keserűbb lesz a Piros Arany a szájában, de kárt még eleget okozhat. Nézzétek ma is a Karantént, ismét kitettünk magunkért!Meggyalázott demokrácia címmel tart kerítéskiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum
Demokráciában is kerülhet veszélybe a jogállam, ezért is emlékezni kell az 1956-os forradalom 50. évfordulóján történt, véres eseményekre – hangsúlyozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) előtt, a 2006. október 23-i erőszakos rendőri fellépést korabeli fotókkal megidéző, Meggyalázott demokrácia című kerítéskiállítás megnyitóján.Gulyás Gergely a Kormányinfón: Brüsszel hadat üzent a rezsicsökkentésnek (Visszanézhető!)
Nem engedjük, hogy Brüsszel megadóztassa az emberek autóit és házait. A V4-országok vétózni fognak ebben az ügyben. Magyarország mindvégig ragaszkodott a rezsiköltségek féken tartásához, hatósági árához, a rezsiárak tagállami meghatározásához – hangsúlyozta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.Gulyás Gergely: Európában megkísérlik félremagyarázni a lengyel alkotmánybíróság világos döntését
Európában megkísérlik félremagyarázni a lengyel alkotmánybíróság világos döntését, a vita ugyanis nem arról szól, hogy az európai uniós jognak van-e elsőbbsége a nemzeti joggal szemben, hanem arról, hogy hol van elsőbbsége – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-nek. Gulyás Gergely emlékeztetett, a magyar kormány határozatot fogadott el, amelyben üdvözli a lengyel alkotmánybíróságak a nemzeti jog és az európai uniós jog viszonyáról szóló döntését.Gulyás Gergely szerint a jövő tavaszi választás tétje minden eddiginél nagyobb
A jövő tavaszi választás tétje talán minden korábbinál nagyobb: a bő egy évtized alatt közösen elért eredmények megőrzése, valamint azok európai képviselete – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Tisza-parti esték programsorozat keretében tartott csütörtöki előadásán, Szolnokon.Gulyás Gergely: csődbe vitte az országot és lábbal tiporta az emberi jogokat a baloldali kormányzás
Nemcsak csődbe vitte a baloldali kormányzás Magyarországot, ami együtt járt a tizenharmadik havi nyugdíj elvételével, hanem az emberi jogokat is lábbal tiporták – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Szolnoki Galériában tartott sajtótájékoztatón, miután a Hild téren megtekintette a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Civil Összefogás Fórum Vérbe fojtott szabadság című vándorkiállítását.Gulyás Gergely: Csak az a kérdés, mennyivel tudjuk túlszárnyalni az 5,5 százalékos növekedést
Olyan forgatókönyv nem lehetséges, hogy az idei növekedés ne érje el az 5,5 százalékot – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán, Budapesten, a Kormányinfón. A magyar gazdaság repülőrajtja nyilván fájdalmasan érinti majd az újraindítási akcióterv fölött gyászbeszédet károgó ellenzéket, különösen annak fényében, hogy így az az ígéret is teljesülhet, hogy a gyermeket nevelő családok mindkét szülője az átlagjövedelem szintjéig visszakaphassa a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját.Gulyás Gergely: Brüsszel szorongatni akarja Közép-Európát, de a hurok körülötte is feszül
Brüsszel szorongatni akarja Közép-Európát, de a hurok körülötte is feszül, ezért komolyan át kell gondolnia térségünkhöz való viszonyát – jelentette ki Gulyás Gergely a Sieci lengyel konzervatív hetilapnak adott, hétfőn megjelent interjúban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter rámutatott, hogy az európai uniós szervek főként Lengyelországot és Magyarországot támadják, de az utóbbi időben Szlovéniát és Ausztriát is.Gulyás Gergely az EU-ról: lopakodó hatáskörbővítés zajlik, ami alkotmányos konfliktusokat okoz
Józan ésszel senki nem vitathatja, hogy abban a világgazdasági versenyben, abban a globális versenyben, ami ma az immáron több mint 7 milliárd lakosú glóbuszunkat jellemzi, elengedhetetlen az európai államok közötti minél szorosabb együttműködés – értékelt a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, Budapesten.Ajánljuk még
















