Pesti Srácok

gulyás gergely

Kormányinfó: tartalékolunk a harmadik oltásra, nagyon kevés beoltott betegedett meg

SSSzalai Szilárd Forró drót 2021 június 3.
Ha csütörtök, akkor Kormányinfó! Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter élő sajtótájékoztatót tartott, ahol beszámoltak a legfrissebb intézkedésekről és a járvány jelenlegi állapotáról. A tájékoztató elején Szentkirályi Alexandra bejelentette: tekintettel a fertőzések csökkenő számára, a mai az utolsó online tartott Kormányinfó, a jövőben pedig újságírók is részt vehetnek majd a tájékoztatón. Gulyás Gergely szerint a járvány harmadik hullámát sikerült teljesen letörni, a tavaly nyári adatok közelében vagyunk. A Miniszterelnökség vezetője szerint ennek legfőbb oka az oltási program. A miniszter beszélt az egyes vakcinák hatékonyságáról is, amelyet a legjobban az szemléltet, hogy ha az egész társadalom be lett volna oltva, akkor 900-an haltak volna meg a járványban. A miniszter szerint az, hogy több millió oltásra csupán néhány ezer fertőzés jut, bizonyítja, hogy mindegyik oltás biztonságos és az emberi életeket tekintve még az influenzánál is nagyobb védettséget ad. A miniszter beszélt arról is, a magyar védettségi igazolvány alkalmas lesz az uniós green card kiváltására. Teljes lesz az utazási szabadság az unióban azok számára, akik beoltatták magukat. Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely kifejtette azt is, hogy több uniós ország nem csatlakozott az uniós ügyészséghez, így hazánk sem, mert sérti a tagállami szuverenitást. Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely kifejtette azt is, hogy csak addig lesz veszélyhelyzet, amíg indokolt. A PestiSrácok.hu kérdésére Gulyás elmondta: ha valaki főpolgármester, és a Nyugatot folyamatosan pozitív színben feltüntető ember lehet nyelvvizsga nélkül, akkor minden nyelvvizsga-amnesztiára vonatkozó felvetés jogos. Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a harmadik oltást mindenki megkaphatja majd, ha szükséges lesz. A pedofiltörvény is terítékre került: Gulyás kérdésre azt mondta, az új pedofilellenes törvény alapján a már jelenleg is létező, de egyelőre csak a hatóságok számára hozzáférhető nyilvántartást meg lehet majd ismerni.
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.