gulyás márton
Misetics Bálint, Karácsony főtanácsadójának útja a Fidesz-székház megtámadásától a havi apanázsig
A Fidesz-székház előtti agresszív demonstrációk között tűnt fel Misetics Bálint még 2013-ban, majd aktív résztvevője volt az egyetemisták kormány elleni lázításának, mára pedig egyike a Színművészeti miatt demonstráló tömegek kiképzőinek. A radikális baloldali aktivista Karácsony Gergely főpolgármester hajléktalanügyi főtanácsadója lett, de saját testvére sem járt rosszul, ugyanis az ő cége az első kerületben kap komoly megbízásokat az önkormányzattól, az első kerületben egyébként éppen Karácsony Gergely párttársa a polgármester. Az origo.hu a Kontra tényfeltáró összeállításából idézett részleteket.Verebes: mindent a pénzért csináltam, életem tévedése volt a Heti Hetes
Verebes István volt a vendége a PartizánPOP műsornak, ahol többek között az is szóba került, hogy miért nem vett részt a műsor különkiadásában, amelyet a Heti Hetes legismertebb arcai készítettek. Akkor több szereplő is utalt arra, hogy nem igazán jó a viszonyuk Verebessel, vagy már régóta nem tartják a kapcsolatot – írja a Telex.Egyszer a marxisták feje lágya is benő? – Gulyás Marci volt a Hobbista vendége
Demonstrációk, performanszok, balhék. Festékpatronnal akarta megdobálni a Sándor-palotát, ugyanezt megtette az Állami Számvevőszék épületével... nevezték nemzetbiztonsági kockázatnak, ítélték közmunkára... egyesek szemében hős forradalmár, másokéban felforgató anarchista, vagy épp egyszerű bohóc.Jeszenszkyvel és Gulyással folytatódik az őshonos nemzeti kisebbségek vitája
Folytatódik az őshonos nemzeti kisebbségek vitája az Írdalá kampány szervezésében. Jövő hét szerdán Jeszenszky Zsolt politikai hobbista és Gulyás Márton, politikai aktivista a Jókai téren, a Champion Wine Vinariumban 17.30 órától veti össze gondolatait a témában, a beszélgetést ezúttal Nagy József, a 24.hu újságírója vezeti.Az ügyészség súlyosítaná az ÁSZ épületét megrongáló Gulyás Mártonék ítéletét
A bíróság a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerinti bűncselekményt megállapította, azonban büntető végzésében tíz vádlottal szemben enyhe büntetést és intézkedést alkalmazott, az ügyészség ezért tárgyalás tartását kéri – közölte a PestiSrácokkal a Fővárosi Főügyészség.Az Állami Számvevőszék polgári eljárást indított Gulyás Mártonékkal szemben
Az Állami Számvevőszék polgári eljárást kezdeményezett azok ellen, akik 2018. január 17-én vandál módon rongálták meg az Állami Számvevőszék műemléki védettség alatt álló budapesti székházát – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Gulyás Márton és társai ellen egyébként hétfőn emelt vádat a fővárosi ügyészség, az ellenzéki aktivistára felfüggesztett börtönbüntetést kérve.Vádat emeltek Gulyás Mártonék ellen az Állami Számvevőszék épületének megrongálása miatt
Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség tizenegy férfival szemben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épületének tavaly januári megrongálása miatt – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.Külföldi agitátorok, Brüsszelt uszító Dobrev – Íme, az önök által választott öt legjobb PS-sztori 2019-ből
Miután a magyar közéletet megmozgató PS-sztorikból az előző évben sem volt hiány, az év végén is arra kértük olvasóinkat, hogy négy kategóriában szavazzanak a 2019-es esztendő legjobb PS-cikkeire. Önök ezt megtették, a sok-sok szavazatot köszönjük, így más nem is maradt hátra, mint az eredményhirdetés. Belpolitikai sztorijaink közül önök Jurák Kata Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikában című oknyomozását és Szarvas Szilveszter a hazaáruló Dobrev Kláráék külföldi machinációit bemutató cikkét tartották a legjobbnak. A 2019-es év legjobb bűnügyi anyagának Füssy Angéla azon tényfeltárást választották, amelyben leírtuk, a Szeviép-ügyben másodfokú – felmentő – ítéletet hozó bírók miképpen fonódhattak össze a vádlottak vállalkozását kitömő szegedi városvezetéssel. Az év PS-es külpolitikai cikke önök szerint Szabó Gergő a Fox News alapján írt tudósítása, amely azt tárgyalta, hogy Európa számára is követendő a magyar példa. Az év legviccesebb politikai PS-írásait is szavazásra bocsátottuk, amelyek közül önök Vésey Kovács László cikkén és az anarchista Gulyás Mártonon nevettek a legtöbbet, aki az olimpiai bajnok Gyurta Dánielt szerette volna élsportról oktatni. Íme, az öt legjobb PS-cikk 2019-ből önök szerint.Benny Hill Show-ba oltott Sas-kabaré – Szavazzon az év legviccesebb PS-cikkére!
Legalább harminc éve tudjuk, hogy a humor baloldali műfaj, hiszen a különböző, baloldali elkötelezettségű figurák nem mulasztják el ezt a lehető legtöbbször közölni a világgal. A 2019-es év is alátámasztotta ezt az örök érvényű tételt, hiszen az önmagát meghazudtoló, önmagából hülyét csináló, legrosszabb esetben pedig humorista-babérokra törő politikusok végig itt voltak velünk. Nekünk így nem volt egyéb dolgunk, mint ott lenni velük, és dokumentálni, ahogy előadják a Benny Hill Show-ba oltott Sas-kabaré különböző epizódjait. Szavazzanak, melyik volt az év legviccesebb politikusi csetlés-botlása!Ajánljuk még
















