gurmai zita
Usain Bolt nem fut úgy, mint Gurmai Zita Szarvas Szilveszter kérdései elől (videóval, mémekkel!)
Nem lehet könnyű MSZP-s politikusnak lenni manapság, hiszen rendszeresen szembesíthetik őket azzal, hogy a szocialista vezetésű kormányok alatti szegregáció miatt Gyöngyöspatának most 100 millió forintot kell kifizetnie. Ezzel kapcsolatban akart feltenni pár kérdést az Informátor Gurmai Zitának, aki válaszadás helyett futni kezdett.Völner a DK hű csicskásának, csatlósának nevezte a Jobbikot, akik ezen jól megsértődtek
A nemek közti egyenlőségről, a kommunista diktatúra áldozatairól és a gyöngyöspatai iskolaügyről beszéltek a képviselők kedden napirend előtt az Országgyűlésben. Völner Pál felszólalása kisebb felzúdulást váltott ki a jobbikosokból, az igazságügyi államtitkár ugyanis megfogalmazta: a Jobbik ma "hű szövetségese, csatlósa, csicskása" a DK-nak, és a politikai haszonszerzés érdekében összefognak a diktatúra utódaival.Polihisztor szerepbe kényszerítette az ellenzék a miniszterelnököt (VIDEÓ)
Orbán Viktornak érdekes profilváltáson kellett átesnie az azonnali kérdések során az Országgyűlésben, hiszen két ízben is nyelvórát kellett tartania, de a törvényolvasás módszertanából, valamint a diplomácia alapjaiból is kénytelen volt gyorstalpaló kurzust rögtönözni. Az ellenzéki frakcióvezetők sorban álltak a kedélyes vitára, és le lehetett olvasni az arcukról, milyen rém kellemetlen, amikor a gyilkos kérdéseik azon feneklenek meg, hogy nem voltak képesek helyesen értelmezni a valóságot.Országgyűlési ülésnap: erkölcsi magaslatokat ácsol magának az ellenzék, de felmásznia nem igazán sikerül rájuk
A Morál fényességes szelleme lengte be ma az Országgyűlés üléstermét, miután az ellenzék a lehető legtöbb kérdésben erkölcsi magaslatra próbált emelkedni. Élénk verseny bontakozott ki A Kurd Nép Nagy Barátja kitüntetésért, az ellenzék továbbra is erősen képes aggódni a klímáért a magáncélokra használt szolgálati autókból, míg az LMP oroszok és törökök nélkül szeretne földgázt vásárolni, lehetőleg még nem üzemelő horvátországi és romániai forrásokból. Gulyás Márton Budapest blokádját célul kitűző tüntetéséről kiderült, hogy annak eredményességéről is a kormány tehet, bónuszként pedig Tordai Bence megpróbált baráti cégeknek üzletet kicsikarni.Kocsis Máté a PS-nek: Kálmán Olga ezermilliárdot tapsolt el egy perc alatt (PS-videó!)
Kocsis Máté szerint az ellenzéki főpolgármester-aspiránsok a vasárnap esti előválasztási vitán ismét bebizonyították alkalmatlanságukat. A Fidesz frakcióvezetője a PS-nek elárulta: nem is bírta végignézni a műsort. Portálunknak úgy fogalmazott: Kálmán Olga néhány perc alatt ezermilliárd forintot költött el képzeletben az ígéreteire, Karácsony Gergely pedig kerületi polgármesterként a tőle elvárható minimumot sem tudta teljesíteni. A Momentum programjával kapcsolatban kifejtette: a feketeöves kommunisták is megnyalnák mind a tíz ujjukat egy ilyen, politikai alapon történő lakáselvételi programtól; egyébként a jogállami kérdéseket vet fel ennek a témának még a felhozatala is. Vele ellentétben Gurmai Zita úgy értékelte a vasárnapi előválasztási vitát, hogy abból kitűnt: Karácsony Gergely elhívása az, hogy főpolgármesteri szolgálatot vállaljon. Az MSZP frissen megválasztott frakcióvezető-helyettese szerint egyébként a zuglói polgármester alkalmasságához nem fér kétség; ezt az elmúlt időszakban végzett tevékenysége is bizonyítja. Az ellenzék gőzerővel készül az őszi önkormányzati választásokra, a pártok egyre több városban állítanak közös jelöltet a fideszes jelöltekkel szemben. Mirkóczki Ádám szerint a Jobbik azért állt össze az MSZP-vel és a DK-val is, mert az országos és a helyi politikát ketté kell tudni választani. Portálunknak azt mondta: ő maga személyesen nagyobb motivációt érez például az egri ügyek megoldásához, mint az országos politikában szerepet vállalni; annak ellenére indul az egri polgármesteri címért, hogy országgyűlési képviselőként több pénzt keresne. Hozzátette: nem igaz, hogy az ellenzéki polgármesterek által vezetett települések nem kapnak kormányzati támogatást.Kettészakította az országot Orbán Viktor az MSZP nőtagozata elnöke szerint
Az MSZP nőtagozatának elnöke, országgyűlési képviselője szerint Orbán Viktor miniszterelnök kettészakította az országot, mert van egy olyan ország is, ahol nem a milliárdokat számolják, hanem azt, hogy van-e pénz fűtésre.Gurmai Zita oldalán csak úgy ömlik a gyűlöletkampány, a miniszterelnököt is felakasztanák
Gurmai Zita a debreceni választókerület országgyűlési képviselőjelöltje az MSZP színeiben közösségi oldalán csak úgy lubickol a kormánypárti ellenfele, Kósa Lajos ellen indult hazug lejáratókampányban. Azóta különösen aktív a volt EP képviselő, hogy elvtársa, a "haveri kutyás" DK-s Helmeczy László vállalta el a csengeri asszony védelmét, aki több száz millió forintot gyűjthetett össze kölcsönként milliókból az örökségmese fedezetével. Gurmai naponta osztja meg a csengeri történetről szóló ellenzéki híreket, azokat is, újra és újra, amelyekről már rég tisztázódott, hogy tartalmuk nem felel meg a valóságnak, már maguk az érintettek is visszakoztak. A gyűlöletkeltés megteszi hatását, az oldalt elárasztották a kormányt és kormánypárti politikusokat mocskoló hozzászólások. Ezek között található egy olyan mém is, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök nyakába éppen beakasztják a kötelet. Gurmai érzékenységét több mint egy napja nem zavarja a durván becsületsértő, gyűlöletkeltésre alkalmas bejegyzés.Még egy átlagos szerda este sem gurít szarral az MSZP - Azon dolgoznak, hogy végre tényleg azt kapják "Kósáék", amit megérdemelnek
"Állati jó a buli: disznóságok és baromságok Kósa minisztériumában" címmel eszelős (és nehezen értelmezhető) közleményt adott ki szerda este az MSZP. Vágjunk a középébe, in medias res! Következzék Gurmai Zita remeklése szó szerint megidézve:Ajánljuk még