gurmai zita
Gurmai Zita azt követelte a kormánytól, hogy adja át a terepet az egészségügyben az MSZP szakembereinek – Karanténvlog!
Sajnos tényleg mindig van lejjebb és lejjebb, a magyar baloldal jelenlegi színvonala mind szellemi, mind erkölcsi tekintetben teljes mélyponton van. Ezt az állapotot ezen a héten is többen támasztották alá a vert sereg soraiból, a Karantén pedig leste az alkalmat, hogy lecsapjon. E heti kedvencünk mégis Gurmai Zita volt, aki pontatlanságoktól, hamis állításoktól hemzsegő parlamenti felszólalásában ismét mantraszerűen ismételgette a baloldal az egészségügyet ostorozó paneleit. Az ostoba szólamokba azonban egy csipetnyi akaratlan humor is került, hiszen Gurmai kijelentette, hogy ha a kormány nem tudja megoldani az egészségügy gondjait, akkor adja át a terepet az MSZP szakembereinek, akik majd megoldanak mindent. Jakab Péter sem akart lemaradni a hét legnagyobb otrombaságai verseny különdíjáról, ezért, miután el kellett tűnnie a Jobbik éléről, vidéken mossa maradék híveinek agyát, látványos képeket posztolva arról, hogy a vidéki emberek mellette állnak. Ezekből a remek performanszokból olyan komikus jelenetek sülnek ki, mint amikor vendéglátója elmondja a kamerába, hogy jövőre a nép fele megfagy és éhen fog halni, Jakab elvtárs pedig bőszen bólogat. A Karantén ezen kívül a károgó Varju újabb, habzó szájú fröcsögését sem hagyhatta ki a felhozatalból, hiszen a DK vörös bikája ismét beleakasztotta a szarvát a valóságba, és újból vereséget szenvedett. A vlog elején azonban a magyar válogatott történelmi sikerével is foglalkoztunk, hiszen a magyarokat folyamatosan becsmérlő angolok hazai pályán kaptak ki 4–0-ra csapatunktól. A nagy szívvel és rendkívül jól játszó magyar csapat a magyar himnuszt kifütyülő, és obszcén rasszistázó óbégatást felmutató angol szurkolókat méltó módon „intézte el”, óriási örömet és büszkeséget okozva minden magyar embernek. Nézzétek most is a Karantént, megéri!Ma van Gurmai Zita emlékezetes futásának második évfordulója (Videók!)
Éppen két évvel ezelőtt írta be magát a médiatörténelembe Szarvas Szilveszter, aki Gurmai Zita képviselőnővel szeretett volna interjút készíteni, ő azonban válasz helyett futásnak eredt. A PestiSrácok hírigazgatója azonban nem adta fel, és a szocialista politikus után eredt, így futás közben tette fel kérdéseit. Az erről készült videó tarolt az interneten, "Gurmai nagy futása" sokakat megihletett, így az eredeti videót több verzióban is közzétették már.Kocsis Máté kiakadt az ellenzékre: Döbbenetes gátlástalanság, példanélküli törvénysértés történt ma a parlamentben
Soha nem fordult még elő olyan törvénysértés, mint amilyet az ellenzéki képviselők követtek ma el a parlamentben - minderről Kocsis Máté számolt be közösségi oldalán. A Fidesz frakcióvezetője nem kicsit akadt ki azon a döbbenetes gátlástalanságon, ami az Egységben Magyarországért elnevezésű összellenzéki politikai tömörülés által meghirdetett sajtótájékoztatón elhangzott. A politikus szerint ráadásul olyan állításokat fogalmaztak meg, melyek köszönőviszonyban sem voltak a valósággal.Viszonylag szerencsés, hogy az ellenzéki politikusok mindenhez is értenek (Ja, és "Orbán Viktor!")
Hétfőn délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Parlamenti Nagybizottság ülése után az Egységben Magyarországért ellenzéki tömörülés, az eseményt a Facebookon közvetítették. Az informatív és érdekes monológokból ezúttal sem hiányozhatott Orbán Viktor (és Orbán Viktor és Orbán Viktor) számon kérése, illetve a köztelevízió említése, amihez egy jóízű "putyinozás" is társult.Gurmai-futás, kreténező Czeglédy, menekülő ellenzékiek – Elindult Szarvas Szilveszter hivatalos Facebook-oldala
Óriási és vicces videóval, az emlékezetes Gurmai-futás felidézésével, kreténező Czeglédyvel és menekülő ellenzéki politikusokkal indult el Szarvas Szilveszter hivatalos Facebook-oldala. Szarvas Szilveszter a PestiSrácok.hu és a Pesti TV hírigazgatója, számos politikai műsor műsorvezetője, felelős szerkesztője, a népszerű és sikeres A Riporter című oknyomozó műsor alapítója és alapembere Bohár Dániellel. Nézzék meg a videót és kövessék, kedveljék Szilveszter hivatalos oldalát, mert ez az eredeti! Az oldalt ITT TALÁLJÁK!Márki-Zay és hű fegyverhordozója, Gyagyás Tódi teljesen indiszponáltan, és magát lejáratva KÉSZül a hatalomátvételre
A péntek esti Karanténvlog most sem maradt izgalmas témák nélkül, Szabó Gergő és állandó vendégei ismét lubickoltak az ellenzék hülyeségeiben. Szalai Szilárd és Dezse Balázs mellett most Gyurákovics Andrea ült a vendégszékben, a ferencvárosi önkormányzat fideszes frakcióvezetője pedig egyből alkalmazkodott a hangulathoz. A sok nevetést és szörnyülködést egyből Márki-Zay Péter és hű szolgája, Kész Zoltán prezentálta, akik csípőből hozták Gyagyás Tódi és a fenséges Henceg szerepét a Gumimacikból. Sajnos a szellemi szintjük hasonlósága mellett a rosszindulatuk már nem a mesehősökhöz tette őket hasonlóvá, hiszen ismét külföldre mentek hazát árulni, Putyin-bérencnek nevezve Orbán Viktort. Gyurákovics Andrea részletesen beszélt a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros viszontagságairól is, hiszen bő két év alatt az ellenzéki összefogás hazugságon és romboláson kívül nem nagyon csinált mást a kerületben. A Karanténvlog hangulatát a DK újabb gusztustalan hergelése tette teljesen szürreálissá, hiszen Gyurcsány egyik fegyverhordozója, Barkóczi elvtárs makogott arról, hogy a magyar embereknek már az alapvető karácsonyi étkekre sem futja idén az Orbán-kormány ténykedése miatt. Végül a Momentum egészségügyi hergelése és hazugsága, valamint Gurmai Zita újbóli őrületes perfomansza tette teljessé a műsort, hiszen az MSZP nagy futóbajnoka szerint a magyar emberek háromnegyede az uniós szegénységi küszöb alatt él. Nézzétek most is a Karanténvlogot, sokat fogtok nevetni!Gurmai Zita elszabadult: az MSZP futóbajnoka szerint a magyarok háromnegyede a szegénységi küszöb alatt él (Karantén-vlog)
Márki-Zay és hűséges Gyagyás Tódija, azaz Kész Zoltán ismét útra kelt. Mindezt láthatóan igen indiszponáltan tették, de az még bocsánatos bűn lenne, ha nem a külföldi tartótisztjeikhez indultak volna besározni a saját nemzetüket. A két nagy utazó Putyin-bérenc Orbánozott egy nagyot, majd telezagyválva az étert nagy büszkén elindultak kakit keverni a nagyvilágba. Ne felejtsük, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje komoly ember, ő trágyával etetett gombáknak tartja nagy liberálisságában a Fidesz-szavazóit, vagyis bizonyosan méltó a baloldali katyvasz élére. A Karanténvlog természetesen nem hagyhatta szó nélkül a DK-s Barkóczi émelyítő hergelését sem, aki szerint a magyarok karácsonyi asztalára már a legalapvetőbb élelmek sem kerülhetnek ki, akkora a szegénység. Ezt megfejelte egy ennél is aljasabb hazugsággal Gurmai Zita, az MSZP örökös futóbajnoka, aki szerint a magyar emberek háromnegyede az uniós szegénységi küszöb alatt él. A förtelmes és kontraproduktív hazugságok sem tántorítják el az ellenzéket attól, hogy pánikszerű kapkodásuk közepette tovább hintsék a mérgezett vetést, erre pedig Havasi Gábor, a magát egészségpolitikusnak nevező volt mentős és általános kontár blődsége a legeklatánsabb példa, Havasi szerint ugyanis a kormány nem beszélt az oltás szükségességéről, és ezt pedig volt képe a kamerába belemondani. Azt Havasi elvtárs véletlenül elfelejtette, hogy pont a Momentum riogatott a kínai és az orosz oltással, bizonytalanságot próbálva kelteni, majd később képes ezzel a kormányt vádolni. Nézzétek most is a Karanténvlogot, rengeteg munícióval készültünk!A Fidesz szerint egyedül a baloldal akarja "rárobbantani" a szegénységet a magyarokra
Egyedül a baloldal akarja rárobbantani a szegénységet, a rezsiemelést és a megszorításokat a magyarokra – kommentálta a Fidesz Gurmai Zita szocialista politikus nyilatkozatát szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében. A Fidesz közleményében azt írták, a szegénységet egyedül a baloldal kormányzása robbantotta Magyarországra.Kevés újságíró mondhatja el magáról, hogy körözést adott ki ellene a bíróság - portrét közölt Szarvas Szilveszterről a Transzparens Újságírásért Alapítvány
„Voltam simicskista a Lánchíd Rádiónál, szélesista a Magyar Hírlapnál, s lettem az első sorban harcoló pesti srác. Kell még valamit mondanom, Ildikó?” – foglalja össze röviden karrierét a Pesti TV hírigazgatója. Szarvas Szilveszterrel a Transzparens Újságírásért Alapítvány készített portréinterjút. A Pesti TV indulása előtt még főszerkesztő-helyettesként, a televízió indulása óta a Pesti TV hírigazgatójaként dolgozik. Szarvas ezen kívül alapítója Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal a Polbeat nevű vitaműsornak. A Riporter és a Polbeat mellett Szarvas a Pesti galeri című műsor vezetője is. Szarvas Szilvesztert fenyegette már börtönnel az MSZP-hez köthető, megmondó-ügyvéd Magyar György, „lekreténezte” az adócsalással vádolt Czeglédy Csaba és országos elfogatóparancs is volt már ellene érvényben, a legemlékezetesebb performansza azonban minden bizonnyal a Gurmai Zita képviselőnővel való versenyfutása marad.Ajánljuk még