gy. németh erzsébet
Nem vártunk többet: a DK szemétbe hajítaná az alaptörvényt
Az ellenzéki előválasztásra július 26-tól augusztus 15-ig lehet jelölteket állítani, mára pedig letelt a jelöltállítási időszak kétharmada, a DK ennek kapcsán jelentette be közleményében, hogy ők állították a legtöbb jelöltet, és már azt vizionálják, hogy egy kormányváltás után, hogyan dobják kukába az alaptörvényt.Gy. Németh Erzsébet annak a Falus Ferencnek a szakmaiságára hivatkozik, aki szerint a Pride-on nem terjed a vírus
Úgy tűnik, az ATV lesz a baloldali politikusok új, kivéreztető helyszíne. Pár napja még Vágó Istvánt izzasztották a szegedi bibsiző jelöltjük miatt, most pedig a főpolgármester-helyettesnek adtak teret, hogy szabadon égesse magát. Gy. Németh Erzsébetnek adatott meg ezúttal, hogy a kínai vakcinát ócsárolja, majd bonyolódjon bele saját gondolatvilágába. A politikus ugyanis rávilágított, hogy nem elég hatásos a méréseik alapján a kínai vakcina a hatvanötév feletti korosztályban, de ennek ellenére fogalmuk sincs, hogy kinek kell harmadik oltást felvennie. A vakcina felvételének megszervezésében meg pláne nem vesznek részt. Ők csak szólnak és kritizálnak, a cselekvés ezúttal is elmarad. Közben pedig arra a Falus Ferenc szakmai kiválóságára hivatkozik a főpolgármester-helyettes, aki összevissza beszél arról, hogy mi megengedett és mi nem a járvány alatt. Vagyis prájdozni szabad, ott valamiért nem terjed a vírus, az augusztus 20-i ünnepségek viszont nagyon veszélyesek.Tovább hergel a kínai vakcina ellen a magyar ellenzék
Nem áll le a honi baloldal, akik ahelyett, hogy örülnének, hogy van oltás, amivel le lehet(ett) küzdeni a koronavírus-járványt, érzik a választás közeledtét és újra elkezdtek a keleti vakcinák ellen hergelni. Most a kínai van soron. Hiába az Egészségügyi Világszervezet korábbi állásfoglalása és hiába a Semmelweis Egyetem friss vizsgálata, az ellenzék továbbra is megkérdőjelezi a kínai vakcina hatékonyságát. A DK-s Gy. Németh Erzsébet arról beszélt, hogy a főváros saját mérései alapján a kínai vakcina nem ad megfelelő védettséget, Karácsony Gergely főpolgármester pedig a közösségi oldalán azt írta: szerinte a kínai oltást kapott idősek negyede nincs biztonságban.Újbudán visszalépett az MSZP–Párbeszéd jelöltje a momentumos Orosz Anna javára
Visszalépett a momentumos Orosz Anna javára az MSZP–Párbeszéd jelöltje, Barabás Richárd Budapest 2. választókerületében, Újbudán – írja a Telex. Hozzátették, hogy Barabás 2014 óta képviselő Újbudán, másfél éve a kerület kultúráért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alpolgármestere, és a Párbeszéd szóvivője. A pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy szavazókkal, érzelmileg és lelkileg is támogatni akarja Orosz Annát. Arra is kérte Oroszt, hogy a zöld- és lokális témákat is építse bele a kampányába.Dobrev Klára piacozni ment szombat reggel – Éhgyomorra kampányolt egyet Gy. Németh Erzsébet és Molnár Gyula mellett
Újbudaiak, fantasztikusak vagytok! – kezdi legújabb bejegyzését Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje. Dobrev úgy tűnik, nem tudott aludni szombat reggel, és elment egyet piacozni. No, de nem ám azért, hogy zöldséget vásároljon az ebédhez, hanem azért, hogy éhgyomorra kampányoljon egyet Gy. Németh Erzsébet és Molnár Gyula mellett.Karácsony Gergely koldul, miközben százötvenmillió forint jut a BKK-nál marketingre
Karácsony Gergelytől már megszokhattuk, hogy azzal a címszóval koldul, hogy Budapesten nincs pénz az önkormányzati cégeknél béremelésre sem. Nos, úgy tűnik, mégis van miből költeni. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – amelynek igazgatósági elnöke az a Draskovics Tibor, aki kiszolgálta a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányt is – ajánlattételi felhívást tett közzé hirdetési és marketingszolgáltatásokra. Aki kikerül nyertesként, az a cég egy százötvenmilliós keretösszegű szerződést kap.Gy. Németh Erzsébet, a DK Zsókája cukiskodott egyet, és örökbe fogadott egy elefántot
A Demokratikus Koalíció láthatóan tényleg be akar vágódni az ifjabb rétegeknél, ezért Feri hozza a kicsit sejtelmes, kicsit lecsúszott karakterét, Klára asszony a lelkes européert, Gy. Németh Zsóka pedig örökbe fogad egy elefántot, s mindezt gyermeki örömmel ki is posztolja a Facebookra. Ezek után alig várjuk Karácsony Gergely, Fekete-Győr, Jakab Péter és a többiek cuki ötleteit.Dobrev: olyan politikusokra van szükség, mint Vadai Ágnes, Gy. Németh Erzsébet és Kálmán Olga
Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje közösségi oldalán áradozott a női baloldali politikusokról. Gyurcsányné úgy véli, minél több olyan politikusra van szükség, mint Vadai Ágnes, Gy. Németh Erzsébet és Kálmán Olga.A gyurcsányista politikusok ezúttal Újbudán próbálták magyarázni oltásellenességüket
Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes, aki az ellenzéki előválasztáson a DK jelöltjeként indul a XI. kerületben, párttársaival jelentette be, hogy a XI. kerületi önkormányzat 580 PCR-tesztet biztosít az újbudai bölcsődei és óvodai dolgozóknak.Ajánljuk még