gy. németh erzsébet
DK: Orbán elvette a települések autonómiáját, de ők majd visszaadják
Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció főpolgármester-helyettese szerint a kormány elvette a településeket vezető testületek jogait és elvette forrásaikat, amiket a DK persze visszaadna a 2022-es parlamenti választás után. Gy. Németh Erzsébet a helyi önkormányzatok napját választotta arra, hogy egy sajtótájékoztató keretében újra a kormányt támadja. Az eseményen szóba került a Lackner-ügy is.Gy. Németh Erzsébet sztálinista esküje az ország "visszaszerzéséről"; Komjáthi Imre szerint félelemben él a magyar nép (Karantén-vlog)
Beköszöntött az ősz, ezért az ellenzék is új játszóteret keresett, ahol folytathatja víziók és valódi gondolatok nélküli támadását a kormány ellen. Nem szabad lebecsülni őket és legyinteni, hiszen Gyurcsányék a zsigeri gyűlöletet, a kisstílű hergelést már csúcsra járatják, ezzel igyekeznek meggyőzni minél több embert. A Karanténban sokszor beszéltünk már arról, hogy ötletek és tervek nélkül ez a végtelenül egyszerű út marad az ellenzék számára, azonban bíznak a régi kommunista módszerben, miszerint minél tovább sulykolnak valamit, annál jobban fogadják majd az emberek és válik evidenciává a szégyenteljes hazugság. A mestertől tanulva Gy. Németh Erzsébet is erőt gyűjtött és az SZFE "hőseit" biztatva kijelentette, hogy az ő harcuk lesz majd a példa, ahogyan Orbántól visszaszerzik az országot 2022-ben. Nem hagyhattuk ki adásunkból, hogy a vágyvezérelt gondolkodás ismételten teret hódított, a DK ugyanis "tragédiavideót" készített, amelyben összeomló országról delirálnak, Orbánék koronavírussal szembeni dilettantizmusát emlegetik, végül tragédiát jósolnak az egész nemzetnek. Régi jó ismerősünk, a szoci Komjáthi Imre sem szeretett volna lemaradni, ezért ő a félelemben élő magyarokat hívta harcba és a "nem félés" állapotát tűzte ki vörös zászlajára. Akinek hiányzott Bangóné bölcsessége, a mai Karanténban gyógyírt kaphat sebeire, és természetesen azok a fránya budapesti biciklisávok is terítékre kerülnek, hiszen Karácsony Gergely ismét olyan "döntést" hozott, amely tulajdonképpen senkinek sem jó. A mai Karantént egy kis amerikai életképpel zárjuk, hiszen Portlandben szélsőbaloldali csoportok továbbra is belekötnek az élő fába is: elég ahhoz egy amerikai zászló is, hogy vad gyűlölettel támadják meg az autóban ülőket. Nézzék meg videónkat!A DK szerint úgy kell visszafoglalni az országot a Fidesztől, mint a színművészetisek az egyetemi épületet
A Demokratikus Koalíció kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói és tanárai mellett – közölte a párt főpolgármester-helyettese kedden.Fidesz: Gy. Németh Erzsébet inkább a Pesti úti idősotthon botrányára válaszoljon!
A Fidesz arra szólítja fel Gy. Németh Erzsébetet, mint Budapest szociális ügyekért is felelős főpolgármester-helyettesét, hogy adjon végre válaszokat a Pesti úti idősotthon botrányával kapcsolatban. A kormánypárt szerdai közleményében Gy. Németh Erzsébet nyilatkozatára reagált, amely szerint a Demokratikus Koalíció által vezetett fővárosi kerületekben egyszeri, ötvenezer forintos otthonápolási támogatást adnak azoknak, akiknek valamelyik családtagját a koronavírus-járvány miatt hazaküldték a kórházból.Nem volt főállású orvos a Pesti úti idősotthonban a járvány kitörésekor
Az Origo információi szerint március huszadikától kezdődően hetekig nem volt főállású orvos a Pesti úti Idősek Otthonában. Pont abban az időszakban, amikor az intézményben már lázas és felső légúti megbetegedések voltak, amelyek a koronavírus-megbetegedés első tünetei. A lap szerint az állandó orvosi felügyelet hiánya is hozzájárulhatott ahhoz, hogy későn észlelték a megbetegedéseket és tömeges lett a fertőzés az idősotthonban.Karácsonyék március óta be sem tették a lábukat a Pesti úti idősotthonba
Március vége óta nem jártak a Pesti úti Idősek Otthonában a Fővárosi Önkormányzat vezetői, Karácsony Gergely főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet, a humán területekért felelős főpolgármester-helyettes az Origo információi szerint. A lap úgy tudja, hogy Gy. Németh Erzsébet tegnap is csak azért ment oda, mert Müller Cecília országos tisztifőorvos személyesen kiment a helyszínre, és a padlástól a pincéig mindent átnézett, mindenen végigment. Ezt a folyamatot egyébként Gy. Németh már nem követte nyomon, ő nem ment végig a tisztifőorvossal, hogy pontosan lássa mi a helyzet az otthonban – értesült az Origo.Mégis enyém, tiéd, miénket játszik a DK irányította főváros a színházakkal
„Elutasítjuk a mi színházunk – ti színházatok rendszert, mert minden színház a budapesti polgároké” – füllentette korábban Gy. Németh Erzsébet budapesti kultúrkomisszár és Niedermüller Péter rettenetes képződmény, a Fővárosi Közgyűlés színházakért felelős bizottságának elnöke. Ebből – jó bolsevik szokás szerint, amikor az ellenfelet vádolják azzal, amit ők cselekszenek – az valósult meg, hogy létrejönnek a „mi színházaink”, ami kizárólag a fővárosé, átadnak színházakat az államnak, és talán marad pár, kevésbé izgalmas falat, ami közös finanszírozásban marad.DK-s értékelő: szuperkórház nem lesz, marad a káosz a bulinegyedben, az alsógatyás Gréczy nem közügy
Az alsógatyás Gréczy nem politikai kérdés, nem lesz szuperkórháza a fővárosiaknak, mégsem tesznek semmit a bulinegyed káosza ellen – ezeket ismerték el a bevándorláspárti Demokratikus Koalíció budapesti kerületvezetői szerdai teljesítmény-értékelőjükön. Természetesen nem győzték hangsúlyozni, hogy "vérlázító" gazdasági ügyekre derítettek fényt – feljelentést persze nyilván nem tettek.Egy kérdésben nem állt be a balliberális sorba Eszenyi – helyette Alföldit akarják Karácsonyék a Vígszínház élére állítani?
Minden jel arra utal, hogy valóban Alföldi Róbertet akarják Karácsonyék a Vígszínház következő igazgatójának – írja az Origo. Sem Karácsony Gergely, sem helyettese, Gy. Németh Erzsébet nem cáfolta az igazgatóváltást, pedig a portál Gy. Németh Erzsébethez világos kérdéseket küldött ezzel kapcsolatban, azonban árulkodó módon egy napja nem válaszol. Sőt, a Gyurcsány-párti helyettes – abszurd módon – azt mondta az ATV tegnap esti adásában, hogy teljes mértékben egyetért azzal, hogy tüntetnek Eszenyi Enikő ellen. A bosszúálló balliberális elit azért bünteti a Vígszínház igazgatóját, mert az egyébként kormánypártinak bajosan nevezhető Eszenyi Enikő egyetlen kérdésben szembement a balliberális kulturális világ diktátumával. És csak egyetlen véleményt fogadnak el: a sajátjukét. Aki nem áll be a sorba, azt megbüntetik.Ajánljuk még