gy. németh erzsébet
Tíz milliárd forintot kapnak a kerületek a kormánytól az egészségügyi fejlesztésekre
A kormány idén is biztosítja az Egészséges Budapest Program keretében rögzített tízmilliárd forintot a fővárosi kerületeknek, amit a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján megkap a főváros és az érintett kerületek – közölte Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest fejlesztéséért felelős államtitkára és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes pénteken. Karácsony Gergelynek fájhat igazat mondani, ugyanis erről is hazudott: azt állította, a kormány nem adja oda az összeget, ezzel megkárosítja a budapestieket.Gy. Németh és Kerpel-Fronius is tagadja, hogy ismernék a Városháza elkótyavetyélésén ügyködő ingatlanost (Videó!)
Tagadta Gy. Németh Erzsébet és Kerpel-Fronius Gábor is, hogy ismernék azt az ingatlanost, aki a Városháza elkótyavetyélésének hátterében állhat. A főpolgármester-helyetteseket Bohár Dániel kereste meg pénteken telefonon azzal, hogy milyen kapcsolatban állnak Berki Zsolttal. Gy. Németh szerint senki nem áll semmilyen kapcsolatban, Kerpel-Fronius pedig azt mondta, Berki nevét soha nem hallotta, azt ugyanakkor az egyre nyilvánvalóbb bizonyítékok ellenére hangsúlyozta, hogy a Városháza tervezett eladása nem egyéb, mint egy légből kapott álhír. Karácsony Gergelyt immár a sajátjai is kóstolgatni kezdték, hogy legalább belső vizsgálatot indítson a történtek miatt, a főpolgármester azonban szokásához híven egyelőre bátran lapít. Karácsony nem várt helyről kapott pofont, a Városháza eladásának szándékáról ugyanis épp az az Index közölt pénteken bizonyítékokat, amely korábban testületileg fülig szerelmes volt a főpolgiba.Az olimpikonok és a paralimpikonok köszöntését is elbaltázták Karácsonyék, méltatlanul gyenge volt az ünnepség
Karácsony Gergely kedvet kapott Orbán Viktortól. Ha már a miniszterelnök fogadta és kitüntette a tokiói olimpia és paralimpia résztvevőit, úgy gondolta, ő sem adhatja alább; kijár neki, hogy a sikeres sportolók körében sütkérezzen. A főpolgármester és helyettese, Gy. Németh Erzsébet köszöntötte kedden a Városházán a sportolókat és sportvezetőket. Az ünnepség méltatlanul gyengére sikeredett – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Karácsony próbál pánikot kelteni, járványügyi korlátozásokat követel és kötelező maszkviselést
Ismét semmitmondó bejelentést tett Budapest hiperpasszív főpolgármestere, aki most pánikkeltő járványügyi szakembert alakítva előadta, hogy a baloldal legszívesebben számos szigorítást vezetne be, például azonnal kötelezővé tennék a maszkviselést. Gy. Németh Erzsébet pedig arról számolt be, hogy a fővárosi fenntartású idősotthonokban kijárási tilalmat vezetnek be – derül ki az Index cikkéből.Orosz Anna, Gyurcsány fővárosi helytartójának legyőzője indul a Momentum elnökségért
Orosz Anna pénteken este bejelentette: elindul a Momentum elnöki tisztségéért. Az elmúlt napokban sokan kerestetek meg, hogy kifejezzétek támogatásotokat, és arra biztassatok, vállaljam ezt a feladatot – írta Facebook-oldalán. Orosz Újbuda alpolgármestere, a Momentum ügyvezető elnöke.Orosz Anna csak addig utazott Karácsony farvizén, amíg azt hitte, ő az esélyes jelölt (Videó!)
Tegnap jelentette be a Momentum elnöke, hogy döntöttek: beállnak Márki-Zay Péter mögé, ami azért érdekes, mert korábban azt mondta Fekete-Győr András, hogy egyezzenek meg a felek, hogy ki indul és csak azután döntenek, de tulajdonképpen mindkét félt tudják támogatni. Úgy tűnik megkaphatták a fülest, hogy most nem Karácsony Gergely lesz a nyerő és nyomban kihátráltak mögüle, pedig a főpolgármester még kampányolt is a Momentum újbudai jelöltje, Orosz Anna alpolgármester mellett, sőt még bókolt is neki egy videóban. A XI. kerületi összeborulás egyébként azért is érdekes, mert a kerület polgármesterét a DK adja és a párt egy ismert arcát, Gy.Németh Erzsébetet indították Orosz ellen, de mint eddig soha egy megmérettetésen, most sem sikerült nyernie Gy. Némethnek. Szerettük volna megtudni, hogy ennyi ellentét fényében milyen a hangulat Újbudán a baloldali berkekben és még a Karácsony vs. Márki-Zay cicaharc előtt miért foglaltak állást a momentumosok, de a Momentum üdvöskéje nem vette fel a telefont és visszahívásra sem méltatott bennünket.Tarlós István a PS-nek: szégyellje magát Gy. Németh ezért az aljas nyilatkozatáért!
Igazán elszégyellhetné magát Gy. Németh Erzsébet ezért az aljas nyilatkozatáért, bár biztosan fáj neki, hogy ő maga feltehetően kevésbé mozgat meg ilyen fantáziákat - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere azután, hogy a DK-s politikus az ElkXúrtuk című film bojkottálásáról szóló vita apropóján Szentkirályi Alexandra volt főpolgármester-helyettest gyalázta.Kálmán Olga és Gy. Németh megbukott, Fegyőr még Jakabnál is rosszabbul teljesített
A 10. eredménybejelentő után estére búcsúzott az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB). 106-ból ötven körzetben született eddig eredmény. További eredmények reggel 9 órától várhatók. Az éjszakába nyúló szavazatszámlálás eredményeit eddig összesen ötven választókerületben hozták nyilvánosságra, ezek alapján a miniszterelnök-jelölti versenyt Dobrev Klára vezeti, Karácsony Gergely a második, Márki-Zay Péter a harmadik helyen áll.Pesti Riporter – Gy. Németh Erzsébet válaszokat ígért, de inkább becsokizott (Videó!)
Vége Karácsony Gergely egyszemélyes uralmának a fővárosban, hosszú szünet után tegnap ült össze először a Fővárosi Közgyűlés, ám valamilyen különös oknál fogva most sem a Budapestet érintő kérdésekről volt szó, a forgalmi dugókról vagy a köztisztasági problémákról, hanem az országos ügyeket feszegette az ellenzék. A kínos kérdések elől azonban elmenekültek a baloldaliak; egyetlen legény volt csak a gáton, nem más, mint a momentumos Kerpel-Fronius Gábor, akitől megtudhattuk, hogy Karácsony Gergellyel ellentétben az ő pártelnöke korán kel. Az ígérgetős Gy. Németh Erzsébet lobogó hajjal szaladt el kérdéseink elől a tanácsterembe, ahol aztán kollégájával „becsokiztak”.Ajánljuk még