gyermekvédelem
Homoszexuális propaganda Ferihegyen – Hidvéghi Balázs bejelentést tett a gyermekvédelmi ügyben
Miközben az ellenzék szerint az LMBTQ-propaganda csupán egy álprobléma, aminek semmi köze a magyar gyermekekhez, a valóságban testközelből tapasztalhatjuk a kéretlen nyomulást a hazai mindennapokban is. Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt európai parlamenti képviselőjeként a Liszt Ferenc repülőtéren szúrta ki, hogy az egyik boltban nyilvánvalóan öncélú homoszexuális tartalmat árusítanak a gyermekkönyvek között.Tizenkét pontos családvédelmi programot hirdetett meg Novák Katalin az V. Budapesti Demográfiai Csúcson
Ígérjük nekik, nem hagyjuk. Sem a templomot, sem az iskolát – kezdte felszólalását Novák Katalin az V. Budapesti demográfiai csúcson, szavait az eseményen fellépő kárpátaljai gyermekkórusnak címezve. A köztársasági elnök felszólalásában a biztonság megőrzésében a szabadság és a családok szerepét hangsúlyozta kifejtve, olyan ország épült az elmúlt években, ahol ha a fiatalok családalapítást terveznek, minden segítséget megkapnak, ahol a gyermekvállalás nem hátrányt jelent. Ennek védelmében a köztársasági elnök egy 12 pontos családvédelmi kiáltványt fogalmazott meg.Novák Katalin: Ha nem születik több gyermek, lemondunk a jövőnkről
Ha nem születik több gyermek, lemondunk a jövőnkről, a magyarság megmaradásáról - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Mandiner című lapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.Így mosódik össze a "szivárványcsaládos" propaganda hatására az anya és az apa jelentése - Libz of TikTok Hungary
Tudom, tudom nagyon sokan beszéltek már az ELLE magazin legújabb címlapjáról, sőt a tévében és a rádióban is büszkén nyomatják a címlapot, melyet a bátor “szivárványcsaládok” elismeréseként hirdetnek naphosszat. Azonban most ideje, hogy én is kifejtsem a véleményem a témával kapcsolatban. Vannak ugyanis még érdekes részletei a szivárványapukák életének."Az abortuszra kényszerülő nők is áldozatai egy kegyetlen társadalomnak" – Ékes Ilona volt a Mi kérdezünk vendége
Az ember a másik ember élete fölött nem rendelkezhet. Tudjuk azt, hogy az élet az a fogantatással kezdődik, és innentől kezdve kellene védeni, és odafigyelni rá és vigyázni rá. Nem lehet olyan indok, amivel ezt meg lehetne szüntetni, ki lehetne oltani ezt az életet – mondta Ékes Ilona, az ERGO – Európai Regionális Szervezet elnöke, aki a Mi kérdezünk vendége volt. Ilona egész életét a gyermekek és az élet védelmére tette fel, amely álláspontja szerint a fogantatással kezdődik. Életpályáját óvónőként kezdte, a magyar Országgyűlés meghatározó női politikusa lett, és az élet védelméért vívott harcában nem állt meg határokon belül, nemzetközi szinten építette ki kapcsolatait. Számos európai partnerszervezettel a mai napig aktív kapcsolatot ápol, kurzusokat szervez, amelyeknek a legfőbb témái az abortusz, a gyermekprostitúció elleni küzdelem, az anya–csecsemő közötti kötődés fontossága.Alice Cooper rockzenész szerint egy tinédzsert nem szabadna összezavarni a transzneműséggel
Egy interjúban beszélt a transzmozgalommal kapcsolatos véleményéről és aggályairól Alice Cooper. A művész szerint egy gyereket vagy egy tinédzsert nem szabadna összezavarni, a radikális genderideológiának pedig előre nem látható következményei lehetnek − szúrta ki a Magyar Nemzet.Megint egy trend, ami felesleges és káros – The Right Brothers
Egy felháborító és felesleges új trend dübörög az interneten. Ez nem meglepő, a haladó Nyugat mindig kitalál valamit, aminek semmi értelme nincs, az meg csak a cseresznye a tortán, ha ezzel még traumát is okozhatnak a saját gyerekeiknek. Erről szól az a “kihívás”, hogy a szülők versenyszerűen törögetik szét főzés közben a tojásokat a kisgyermekeik fején, a kicsik ezeken a videókon általában sírnak, nem értik, de miért is értenék, hiszen még ebben a korban teljesen normálisak. Botrányos, vagy vicces? Erre próbálunk meg megfejtést találni, illetve arra, hogy miért nem tudnak kitalálni végre egy építő jellegű TikTok-kihívást, például olyat, hogy “menj el kirándulni a családoddal és szeresd őket”.Ennyit a Google gyermekvédelmi elveiről: felnőtteknek szóló hirdetésekkel célozta a gyermekeket a Youtube
Csak akkor nagy gyermekvédő a Google, amikor a PestiSrácok.hu YouTube-csatornájának törlését kell valamivel indokolni, egyébként pedig magasról tesz saját gyermekvédelmi elveire – derül ki az Adalytics hirdetésminőség-áttekintő platform jelentéséből. A dokumentum szerint a videómegosztón közel 100 "gyerekeknek készült" videón felnőtteknek szóló hirdetéseket szolgáltattak. ráadásul olyan tartalmakról van, amelyek gyermekek számára kifejezetten károsak lehetnek.Soltész Miklós: közösségeket kell teremteni a Kárpát-medencében
A magyarság Kárpát-medencei megmaradásához közösségek teremtésére van szükség - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Bács-Kiskun vármegyei Tasson hétfőn. Soltész Miklós a XXII. Kárpát-medencei Háló tábor megnyitóján arról beszélt, hogy a magyarság megmaradásáért közösségeket kell építeni a Kárpát-medencében, és ezeket a közösségeket a kormány a táboroztatás lehetőségével is támogatja.Ajánljuk még