Pesti Srácok

Tizenkét pontos családvédelmi programot hirdetett meg Novák Katalin az V. Budapesti Demográfiai Csúcson

Tizenkét pontos családvédelmi programot hirdetett meg Novák Katalin az V. Budapesti Demográfiai Csúcson

Ígérjük nekik, nem hagyjuk. Sem a templomot, sem az iskolát – kezdte felszólalását Novák Katalin az V. Budapesti demográfiai csúcson, szavait az eseményen fellépő kárpátaljai gyermekkórusnak címezve. A köztársasági elnök felszólalásában a biztonság megőrzésében a szabadság és a családok szerepét hangsúlyozta kifejtve, olyan ország épült az elmúlt években, ahol ha a fiatalok családalapítást terveznek, minden segítséget megkapnak, ahol a gyermekvállalás nem hátrányt jelent. Ennek védelmében a köztársasági elnök egy 12 pontos családvédelmi kiáltványt fogalmazott meg.

Felszólalásában Novák Katalin felidézte, a kommunizmusban eltöltött 13 év kitörölhetetlen nyomot hagyott benne, hiszen családellenes időket élt meg a magyar társadalom. Azóta azonban hozzászokhattunk a szabadság levegőjéhez, ennek megőrzésén kell dolgoznunk.

– jelentette ki hozzátéve, a biztonság záloga a szabadság.

PestiSracok facebook image

Ezért a köztársasági elnök szerint olyan világot kellett építeni, ahol ha a fiatalok családalapítást terveznek, minden segítséget megkapnak, ahol a gyermekvállalás nem hátrányt jelent, ahol az anyák és apák megbecsülése, a családok anyagi biztonsága növekedett.

– fogalmazott ugyanakkor. Felidézte, hogy ha továbbra is többen távoznak, mint ahányan születnek, nincs jövő. A demográfiai jégkorszak azonban nem az egyetlen fenyegető veszély, keresztény európai kultúránk is veszélyben forog.

– húzta alá.

A köztársasági elnök szerint a családok szabadságharcának követelései az 1848-1849-es szabadságharchoz hasonlóan 12 pontban foglalhatók össze:

–zárta sorait.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.