gyermekvédelem
Új gyermekvédelmi törvényt készítenek elő a lengyelek
A közelmúltban több tragikus esemény is megrázta a lengyel társadalmat, ezért társadalmi vita alakult ki a felnőttek hibájából bekövetkezett gyermekhalálozások felelőseinek szigorúbb büntetéséről. A lengyel köztársasági elnök hivatalának vezetője, Andrzej Dera bejelentette, hogy hamarosan elkészítenek és benyújtanak a Szejmhez egy törvényjavaslatot, amely így 2022. január 1-jén akár hatályba is léphet. Csupán néhány egyeztetést akarnak még áprilisban tartani az illetékes gyermekvédelmi ombudsmannal és a civil szervezetekkel részletkérdésekről.Novák Katalin: Szigorúbban lépnek fel azokkal szemben, akik nem fizetnek tartásdíjat
Novák Katalin közösségi oldalán jelentette be, hogy egy új törvényjavaslat benyújtását készítik elő, amelynek értelmében szigorúbban lépnének fel azokkal szemben akik megtagadják a megítélt tartásdíjak kifizetését. A miniszter videóbejegyzésében kiemelte, hogy a gyermekek érdeke akkor is elsődleges kell, hogy legyen, ha a szülők viszonya megromlott, ezért készítették elő a javaslatot.Fülöp Attila: a gazdaság szereplői nagy segítséget adnak a gyermekvédelemnek
A gazdaság szereplői nagy segítséget nyújthatnak a gyermekvédelem számára – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán, Székesfehérváron, a Stílusos Vidéki Éttermiség (Svét) Egyesület gyermekvédelmi mentorprogramjának újraindításáról szóló eseményen.Novák Katalin: egyre gyorsabb és biztonságosabb az örökbefogadás
Az örökbefogadási eljárás módosításai minden esetben az örökbefogadásra váró gyermekek érdekeire összpontosítanak, hiszen az örökbefogadás során a gyermekvédelem a gyermek érdekeit szem előtt tartva keresi a számára megfelelő szülőt – írta a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombati közleményében. Az örökbefogadással összefüggő eljárásrendet módosító kormányrendelet szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.Az Ügy és Az Ügy (másként) videóelőzetessel: pedofília az oktatás-nevelési intézményekben (szombat, PestiTV, 20.30 és 23.30)
A vétlen és védtelen gyermekek biztonságát, egészséges testi-lelki fejődését nekünk, felnőtteknek kell biztosítanunk. Épp azért, mert ők teljesen kiszolgáltatottak, a mi feladatunk, hogy észrevegyük, ha baj van, ha veszély leselkedik rájuk, ha bántják őket. Mégis sokszor későn vesszük észre. Nekünk kell megvédenünk őket, mert ők nem tudják megvédeni magukat, mégis gyakran az ő szavukat kérdőjelezik meg, miközben talán fel sem fogják, milyen károkat okoz ez. Magyarországon évente több száz kisgyermeket ér szexuális zaklatás vagy akár erőszak. Számtalan esetben éppen azokban az oktatás-nevelési intézményekben, amelyre a kicsiket bízták. A PestiTV Az Ügy című oknyomozó, tényfeltáró műsora négy elképesztő pedofil bűncselekményt mutat be, amelyből kettő még csak nyomozati szakban van, az illető óvó- és tanárbácsikat még meg sem gyanúsították, pedig egyikük néhány éve már bíróság előtt is állt pedofil bűncselekmények vádjával. Műsorunkban megszólal és felidézi fájó történetét egy most 21 éves fiú, akit volt, hogy éveken át hetente ötször erőszakolt meg egy csepeli nevelőintézetben az otthon nevelője. Kinek mi a felelőssége és meddig tart a kompetenciája, mit tehetünk mi, szülők a gyermekeink védelme érdekében, és mire készül a kormány, hogy visszavesse a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeket – kiderül Az Ügy szombat esti műsorából (PestiTV, 20.30 és 23.30).Gyermekvédelmi és szociális ellátásokról is döntött a kormány
Egy 2021. január elsejétől életbelépő rendeletben a veszélyhelyzet ideje alatt teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások veszélyhelyzet alatti működési rendjéről is határozott a kormány.Novák Katalin: Semmilyen szexuális propagandának nincs helye az óvodában és az iskolában
Az alaptörvény családvédelemre vonatkozó módosításáról a Hetek című hetilapban megjelent interjúban Novák Katalin elmondta, hogy az a célja, hogy a jelen kor kihívásaira reagálva hosszú távon garantálják a gyermekek biztonságos fejlődését. Novák Katalin azt is leszögezte, hogy semmilyen szexuális propagandának nincs helye az óvodában és az iskolában.A járvány súlyos hatást gyakorol a gyermekekre is
A koronavírus-járvány és annak társadalmi-gazdasági következményei súlyos és akár hosszú távú hatást gyakorolnak a gyermekek tanulására, jólétére, fejlődésére és védelmére, továbbá súlyosbítják a fennálló egyenlőtlenségeket – mutatott rá az Európai Bizottság a pénteki nemzetközi gyermeknap alkalmából közzétette nyilatkozatában.Orbán Viktor a Kaleta-ügyről: Gyermekeinket meg kell védeni
Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ma reggel arról beszélt, hogy újabb korlátozásokra számíthatunk a koronavírus-járvány miatt. Az uniós költségvetésről szólva a kormányfő elmondta: az európai gazdaságokat súlyosan érintette a válság, ezért a közösség hitelfelvételt szorgalmaz. A miniszterelnök szerint Európa egyre inkább háttérbe szorul a világban, és az unió válságkezelő képessége is gyengült. Kaleta Gáborról szólva elmondta: az enyhe ítélet bizonyíték arra, hogy a bíróság és az ügyészség nem áll a kormány befolyása alatt, mert akkor legalább ötször ilyen súlyos lenne a szankció.Ajánljuk még

















