gyermekvédelem
Varga Judit: Kötelességünk megvédeni a szülők jogait
A szülők jogait meg kell védeni – erről beszélt az MCC Budapest Summit rendezvény egy kerekasztal-beszélgetésén Varga Judit. Az igazságügyi miniszter úgy véli, a gyerekeknek meg kell tanítani, hogy mi a jó és mi a rossz, azonban ezt nem lehet törvényileg szabályozni, a jogszabályok csak az alapokat tudják biztosítani.Bagdy Emőke szerint az LMBTQ-nyomás hatására mára a tudomány „újraemberiesítésére” lenne szükség
Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus a Hit Rádiónak adott interjúban beszélt a Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Pszichiátriai Társaság közös állásfoglalásról LMBTQ-ügyben, amelyről elöljáróban kiemelte: kezdetektől kiderült, hogy „nem képviseli sem az elnökség, sem a vezetőség, sem pedig a tagság teljes egészének álláspontját”. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: mivel az állásfoglalás szakmai konszenzust sugall, ezért a társaság a saját etikai elvei ellen vétett.KINCS: a magyarok kiállnak a kormányzati intézkedések mellett
A magyar emberek elsöprő többsége támogatja a mindennapi életüket befolyásoló legfontosabb kormányzati intézkedéseket, a családok támogatását, a rezsicsökkentést, az illegális migráció visszaszorítását és a gyermekvédelmet – közölte legfrissebb kutatásának eredményeire hivatkozva a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) pénteken az MTI-vel.Varga Judit: a Velencei Bizottságnak sincs beleszólása abba, hogy a magyar szülők hogyan neveljék gyermekeiket
A Velencei Bizottság a magyar gyermekvédelmi törvényről napokban elfogadott véleménye a jogi érvek helyett ideológiai megközelítésű – írta az igazságügyi miniszter hivatalos közösségi oldalán. Varga Judit bejegyzésében azt írta, a magyar szabályozás ugyanakkor egyértelmű és világos: a valóságban a gyermekek megfelelő nevelését és ebben a szülők elsődleges szerepét hivatott biztosítani. Az LMBTQ-lobbit meg fogjuk állítani az iskolák és óvodák kerítésénél – emelte ki.Gulyás: ellenfeleink érdeke, hogy botrányokról szóljon a kampány, és ne arról, kormányon ki mit tett
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Indexnek adott interjúban kifejtette, hogy ha a kampány csak a kormányzati teljesítmények összehasonlításáról szólna, a Fidesz-KDNP magabiztosan nyerné a jövő évi parlamenti voksolást. A miniszter szerint Karácsonyék eddigi teljesítménye hűen tükrözi, hogy még egy nagyobb intézményt sem képes irányítani a baloldal, nemhogy egy egész országot.Inkább az állatmenhelyeket, mintsem a gyermekotthonokat támogatják a magyarok
Körülbelül kétszer annyian támogatják az állatmenhelyeket, mint a gyermekotthonokat Magyarországon – derült ki egy reprezentatív, országos kutatásból, amelyet a magyarországi adományozási kedvről készítettek az egyik legnagyobb mobilszolgáltató felkérésére. Azonban minél többet tud valaki a gyermekotthonok működéséről, annál inkább támogatja azokat.A parlamenti választással egy időben lesz a gyermekvédelmi népszavazás
Az Országgyűlés kedden elrendelte a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást. Az erről szóló határozat szavazásán a kormánypárti képviselők mellett csak néhány független képviselő vett részt, az ellenzéki frakciók nem voksoltak.Mit tett Donáth Anna a magyarokért?
Donáth Annát választotta meg a Momentum küldöttsége a hazafias pártnak nehezen nevezhető szervezet legújabb elnökének a múlt héten. A baloldali szavazók annyiban fellélegezhetnek, hogy Fekete-Győr Andrásnál életlenebb kést vélhetően nem találtak volna a soraikban, így az új vezető talán nem fog olyan fizikai böszmeségeket feszegetni, mint atomerőmű- és elektromosroller-szakértő elődje, és jobboldali újságírók foglalkozástól való eltiltását sem fogja (nyilvánosan!) vizionálni.A pedofília elleni hatékonyabb fellépésre szólítottak a nemzetközi belügyminiszteri konferencia résztvevői
Közös nyilatkozatban tettek hitet a gyermekek szexuális bántalmazása elleni hatékonyabb fellépés mellett az Európai Unió, az Egyesült Államok és a nyugat-balkáni országok belügyminiszterei pénteken.Ajánljuk még