gyermekvédelem
Különvélemény: A szörnyek köztünk is járnak, felelősségünk, kötelességünk van
A valódi gyermekvédelem komoly felelősséget ró nem csak a gyermekvédelmi szakmákban, az oktatásban, a bűnüldözésben, hanem a médiában dolgozókra is - erről beszélgetett a Különvélemény nyilvános felvételén a Tranziton Ábrahám Róbert műsorvezető és a PestiSrácok.hu főmunkatársa, Füssy Angéla. Felidézték, hogy a baloldal ki akarja sajátítani a gyermekvédelmet, az influenszer tüntetésen is olyan balliberális megmondó emberek voltak a szervezők, álltak színpadra, vagy szólaltak meg a demonstráció kapcsán a gyermekvédelem ügyében, akiknek elsősorban magukba kellene nézni… AZ AKTA: ellógta a tárgyalást a kamaszokat megrontó edző, hogy tovább húzza az időt szabadlábon
Bár remegve várták az áldozatok, hogy végre, két évvel a feljelentés után elkezdődjön az újpesti jiu-jitsu edző, F. Márton büntetőpere, ők pedig lezárhassanak az életükben egy fejezetet, a férfi fejfájásra hivatkozva egyszerűen nem jelent meg a tárgyaláson. Ez pedig azt jelenti, hogy a legjobb esetben további három hónap következik aggodalommal, bizonytalansággal. Az Akta F. Mártonnal ellentétben ott volt a tárgyalóteremben, sőt utána új lakóhelyén, Szurdokpüspökiben is felkerestük. A rövidnek szánt túránk nem várt, elképesztő információkat hozott. Oknyomozó riportműsorunk legújabb epizódjában utcabeliek, szomszédok mesélnek arról, mennyire gátlástalanul térképezte fel az edző új otthonát, újabb tanítványok, masszírozandó kamasz fiúk és édesanyák után úgy, hogy már javában zajlott ellene a nyomozás.