gyermekvédelem
Füssy Angéla az Ultrahangban: ez egy politikai cirkusz, ami már régen nem az áldozatokról, áldozatvédelemről szól
Azok a tüntetők, akik most a leghangosabban kiabálnak, egy hónappal ezelőtt talán azt sem tudták, hol van Bicske, és hogy van ott egy gyermekotthon. És sehol se voltak, amikor sorra buktak ki a pedofilbotrányok, kőkemény ügyekkel, számtalan esetben baloldali politikai érintettséggel. Azok a politikusok, politikai pártok pedig, akik meglovagolják a kegyelem-ügyet, saját politikai sikerük érdekében felhasználják ezeket a szexuálisan bántalmazott fiatalokat és pajzsként tartják maguk előtt a tragédiájukat. Ez egészen gusztustalan – mondta a Hit Rádió Ultrahang Plusz című műsorában kolléganőnk, Füssy Angéla. A gyermekvédelemmel több mint másfél évtizede kiemelten foglalkozó munkatársunk arra is rámutatott, hogy borzalmas, amit a bicskei áldozatoknak át kellett élni, és a legszomorúbb, hogy ez a cirkusz már régen nem róluk szól. Már régen nem arról beszélnek, nem arról szólnak a cikkek, riportok, hogy mit kellene tenni a hasonló borzalmak elkerülése érdekében, vagy a bántalmazottak rehabilitációját hogyan lehetne segíteni, hanem arról, hogy ki kit ismert, kinek ki volt az ügyvédje és még sorolhatnánk. Az áldozatok sorsa itt már nem téma, mert abban nincs politikai haszon. A pedofil az új fasiszta
Vagy náci, tetszés szerint. A saját újmúltjukban tetszelgők számára a történelmi pontosság úgyis egy elítélendő, rémisztő képződmény. Mint a heteroszexuális, fehér keresztények. Vagy kicsit még jobban. Pedig valójában ezen ordas eszméket, ahogy a pedofíliát is éppen az relativizálja, hogy bárki – sőt, a tegnapi Dobrev-beszéd óta tudjuk, akár mindenki – is lehet pedofil. Ha töltelékszavakká degradáljuk az emberiség legsúlyosabb bűneit, vagy a gyermekek szexuális kizsákmányolására használt kifejezést, azzal éppen csak azt érjük el, hogy ezek a szavak és a mögöttük álló bűncselekmények a társadalom ingerküszöbe alá kerülnek. Akkor hogy is védjük a pedofília relativizálásával a gyermekeket, kedves baloldaliak? Hol a gyermekvédelmi törvény ellen, hol a gyermekek védelméért tüntetnek a hazai „liberálisok”
Azt se tudja, fiú-e vagy lány – ennél a magyar szólásnál jobban semmi sem fejezi ki a XXI. századi baloldalt. A magyarországi alakulataik alig vonultak le az utcáról, ahol az általuk „LMBTQ-ellenesnek” titulált gyermekvédelmi törvény ellen tüntettek, már újra skandálnak, ezúttal a gyermekvédelemért. Igen, ugyanazok, akiknek nem is olyan régen még az volt a legnagyobb bajuk, hogy a szexuális ragadozók adatbázisa sérti az elkövetők személyiségi jogait. Ideje lenne eldönteni, hogy mit is akarnak, vagy legalább kérdezzék meg a pontos utasításokat az óceánon túlról...