gyermekvédelmi törvény
Különvélemény: A szörnyek köztünk is járnak, felelősségünk, kötelességünk van
A valódi gyermekvédelem komoly felelősséget ró nem csak a gyermekvédelmi szakmákban, az oktatásban, a bűnüldözésben, hanem a médiában dolgozókra is - erről beszélgetett a Különvélemény nyilvános felvételén a Tranziton Ábrahám Róbert műsorvezető és a PestiSrácok.hu főmunkatársa, Füssy Angéla. Felidézték, hogy a baloldal ki akarja sajátítani a gyermekvédelmet, az influenszer tüntetésen is olyan balliberális megmondó emberek voltak a szervezők, álltak színpadra, vagy szólaltak meg a demonstráció kapcsán a gyermekvédelem ügyében, akiknek elsősorban magukba kellene nézni… Brutális gyermekbántalmazás Szolnokon: az édesanya nyilvános bocsánatkérést vár, a belügyminisztérium pedig gyors és szigorú büntetést ígér
Egy csoport táborozó gyerek látogatta meg a szolnoki kalandparkot, azonban hiába kapcsolódtak volna ki a gyerekek, felzaklatottan távoztak onnan. A kalandpark munkatársai ugyan nem látták, mi történt, de érezték, hogy valami nincs rendben, így visszanézték a videófelvételeket. Ekkor derült ki, hogy a gyerekeket kísérő férfi felrúgta ez egyik gyereket, majd később le is öntötte vízzel. A kisfiú édesanyját felháborította az eset, és azt akarja, a gyerekeket kísérő edző a szeme láttára kérjen bocsánatot a gyerektől. A szoljon.hu portálnak azt is elmondta: kisfia magát hibáztatta a történtekért. Közben Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-nek az esettel kapcsolatban nyilatkozott, szavai szerint "elfogadhatatlan és felháborító az, ami a szolnoki kalandparkban készült videón látható". Hozzátette: gyors és szigorú büntetésre van szükség ilyen esetekben, mert a gyermekek biztonsága a legfontosabb. A gyermekvédelmi törvény szigorításai révén lehetőség nyílik súlyosabb büntetés kiszabására - húzta alá Rétvári Bence. Hol a gyermekvédelmi törvény ellen, hol a gyermekek védelméért tüntetnek a hazai „liberálisok”
Azt se tudja, fiú-e vagy lány – ennél a magyar szólásnál jobban semmi sem fejezi ki a XXI. századi baloldalt. A magyarországi alakulataik alig vonultak le az utcáról, ahol az általuk „LMBTQ-ellenesnek” titulált gyermekvédelmi törvény ellen tüntettek, már újra skandálnak, ezúttal a gyermekvédelemért. Igen, ugyanazok, akiknek nem is olyan régen még az volt a legnagyobb bajuk, hogy a szexuális ragadozók adatbázisa sérti az elkövetők személyiségi jogait. Ideje lenne eldönteni, hogy mit is akarnak, vagy legalább kérdezzék meg a pontos utasításokat az óceánon túlról... Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.