gyermekvédelmi törvény
Kik azok az influenszerek, akik pénteken utcára hívnak?
Nézzünk azért meg, mi a különbség aközött, ha pártpolitikailag motivált és ha pártpolitikailag nem motivált tüntetést tartanak. Ugye ami politikailag motivált, arról azt kell tudni, hogy politikai logók jelennek meg mellette, meg politikusok, meg úgyszólván mindenki, akinek bármi köze is van a politikához. Ezzel szemben, ahol nem kell ilyesmivel szembenézni, ott nyilvánvalóan csak civilek tartózkodnak, a jó ügy érdekében, ez már csak önmagától értendő.Korábban a gyermekvédelmi törvény ellen hergelt, most aggódik a gyermekekért a zéró támogatottságú Párbeszéd
Szokatlanul nyugodt hangnemben kezdte meg Szabó Tímea a Párbeszéd szerdai (online) sajtótájékoztatóját, ahol arról beszélt, hogy az egész gyermekellátás romokban van, és minderről a kormány tehet. Ezért kedves kommunista frakciótársával, Jámbor Andrással közösen benyújtanak egy átfogó határozati javaslatot a gyermekvédelmi rendszer megreformálására. Azok a politikusok, akik folyamatosan bírálják a gyermekvédelmi törvényt, most próbálnak eredetit alkotni, miközben látszólag a hányinger kerülgeti őket a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Szabó Tímeának azonban sajnos akkor nem fordult fel a gyomra, amikor egy gyerekeket simogató egykori baloldali EP-képviselővel kellett ölelkeznie. Ahogy a Jámbor András által alapított Mércén is arról értekeztek, hogy a gyermekvédelmi törvény össze akarja mosni a pedofíliát minden más, teljesen egészséges és normális mássággal.Kocsis Máté: amit az államfő és Varga Judit tett, az a minimum elvárás a baloldal irányában is
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádióban a felelősségvállalás teljes hiányával kapcsolatban Gyurcsányt hozta példának, aki 2006-ért sosem vállalta a felelősséget, és nem tűnt el a politika színpadáról. Kocsis emellett számtalan példával érzékeltette, hogy a baloldalon sem a korrupciós botrányokban, sem pedig az erkölcsileg aggályos ügyekben érintett személyek esetében nem lehetett számítani azok lemondására.Kocsis Máté: a gyermekekkel szembeni bűnelkövetőknek nincs kegyelem
A gyermekekkel szembeni bűnelkövetőknek nincs kegyelem - mondta a Fidesz frakcióvezetője pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hozzátéve, a Fidesz-frakció támogatja Orbán Viktor alaptörvény-módosító javaslatát.Most tényleg a pedofilok mellé álló balosok akarnak minket kioktatni gyermekvédelemből?
Az ember nem gondolta volna, hogy a pedofilok kérdése fogja megmutatni 2024 Magyarországán, kik azok, akik a normalitással vannak és kik ellene. Az, hogy így alakult, mindennél jobban megmutatja, milyen mélyen van idehaza meg úgy alles zusammen a baloldal. Az a baloldal, amely újra és újra megmutatja, hogy számukra nem álláspontok léteznek, hanem üléspontok.Tűzfalcsoport: Az Amnesty ismét a gyermekvédelmi törvény kijátszását tűzte ki célul
A Soros-féle Amnesty International Magyarország legújabb kampányára hívta fel a figyelmet a Tűzfalcsoport, amely 2023. október 5-én indult „Szabad a pálya” címmel. A dokumentum szerint a liberális szervezet projektjével hozzá akar járulni "a nemi alapú sztereotípiák lebontásához, a családhoz és otthonhoz kapcsolódó munkák egyenlő elosztásához, a korlátozó és káros nemi szerepek felülírásához, és ahhoz, hogy a gyerekek és fiatalok olyan szabad és önazonos döntéseket hozhassanak iskola- és pályaválasztási kérdésekben, melyeket nem a társadalmi elvárások határoznak meg.”Véletlen egybeesés: azok a külföldi politikusok támadták elsősorban a gyermekvédelmi törvényt, akik jóban vannak Alex Sorossal
Nem meglepő, de úgy tűnik Alex Soros állhat a gyermekvédelmi törvény mögött álló külföldi torpedózások hátterében. A Soros-hálózatok ugyanis folyamatosan támadták a népszavazáson megszavazott törvényt - még a népszavazás érvénytelenítése érdekében is indítottak kampányt, továbbá több brüsszeli politikus is kemény bírálatokat fogalmazott meg a gyermekvédelmünkkel kapcsolatban, akik kapcsolatban állnak a milliárdos fiával.Szintet lépett a cenzúra: zaklatásnak minősítve törli a TikTok a pedofilokról csupán említést tevő videókat is
Ismét bebizonyosodott, hogy a BigTech és a közösségi média még mindig a pedofilok pártján áll. A TikTok ugyanis pár nap után "zaklatás" címszó alatt tiltotta le a PSTV egy rövid videóját, amiben Ábrahám Robi műsorában említést tesznek a magát "efebofilnak" nevező B. Zsoltról, a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola egykori pedagógusasszisztenséről, aki a PestiSrácok.hu által kirobbantott pedofilbotrány után pár hónappal ismét újra aktív a közösségi médiában. A pedofilok tehát szabadon használhatják a közösségi oldalakat, de beszélni cenzúrázva sem szabad róluk, mert az zaklatásnak számít.Újra aktív a közösségi médiában az "efebofil" B. Zsolt, több fiatal fiú is felbukkant már TikTok-videóiban
A napokban dobta fel ismét a TikTok B. Zsolt egyik élő videóját, amelyben egy fiatal fiúval próbált beszélgetni. A videó technikai okok miatt nem úgy sikerült, ahogyan azt az "efebofil" egykori tanársegéd feltételezhetően szerette volna, azonban sok kérdést felvet az, hogy milyen megfontolásból bújt elő ismét a nyilvánosság felé a súlyos vádakkal illetett férfi. Az ügyben a rendőrséget is megkérdeztük a B. Zsolt ellen tett feljelentések kapcsán.Ajánljuk még