gyöngyösi márton
Gyurcsány után a Jobbik is az "ellenállást választja" – kongresszus a "diktatúra" árnyékában (PS-Videó!)
Ismét kongresszust tartott a Jobbik, immár 20. alkalommal dugták össze a fejüket a nemzeti-konzervatív-baloldali-jobboldali-liberális ellenállók. Hangzatos, dagályos, ám szinte értelmetlenül hömpölygő és semmitmondó gondolatokat hallhattunk Gyöngyösi Mártontól, a Jobbik parlamenti frakcióvezetőjétől, és Sneider Tamástól, a párt elnökétől. Nem véletlenül írtuk, hogy ellenállás, hiszen a kongresszus elhatározta, hogy kilépve az ellenzéki szerepből, ellenállást hirdet és minden fronton harcolni fog a diktatúra ellen. Stábunk az ellenállás gyakorlatáról szeretett volna többet megtudni Sneider Tamástól, de Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, először lesöpörte az asztalról kérdésünket, és hiába intéztük a pártelnöknek, Jakab egyszerűen kivonultatta a teremből Gyöngyösi Mártonnal együtt. Kérdésünkre később ő maga próbált meg válaszolni, de az arrogancia mellett egyéb tényeket nem tudtunk meg azon kívül, hogy ma Magyarországon diktatúra van.A Jobbik Orbán öltönynadrágján, a PM a kormányfő megszólításán élcelődött a Parlamentben
A Jobbik Orbán Viktor öltönynadrágján élcelődött ma a Parlamentben az azonnali kérdések órájában, a PM-es Tordai Bence pedig ismét nem volt hajlandó miniszterelnöknek szólítani a kormányfőt. Tordai ismét "úgynevezett miniszterelnöknek" nevezte Orbán Viktort, aki Latorcai János levezető elnök többször is rendre utasított és helyre tett. Orbán Viktor gratulált Tordainak, amiért egy fél százalékos párt képviselőjeként Burány Sándor aláírásával MSZP-s papíron nyújtotta be kérdését...Pereljetek be, és kiderül az igazság! - folytatódik a jobbikos adok-kapok
Pereljetek be, és kiderül az igazság - üzente Toroczkai László Facebook-oldalán Sneider Tamásnak. Az egykori alelnök azt követően jelezte, hogy kész bíróság előtt is megvédeni igazát, hogy a Jobbik új elnöke lehazugozta őt, amiért azt állította, hogy a választások után a Jobbik vezetőségében felmerült, hogy anyagilag kisegítsék az Együttet."Szakadás? Ne vicceljen!" - Gyöngyösi Márton szerint nem fenyegeti ilyesmi a Jobbikot
„Inspiráljuk a kormányt” - jelentette ki Gyöngyösi Márton a Jobbik szerepéről a Heti Válasznak adott interjújában. A párt elnökhelyettese kifejtette azt is, hogy nincs semmiféle szakadás a Jobbikban, csak „egy-két hőzöngő képtelen elfogadni a tisztújítás legitim eredményét”.A Jobbik nem szavazza meg a migrációval kapcsolatos alaptörvény-módosítást
A Jobbik a párt béruniós kezdeményezésének sikereként értékeli a májusban elindult európai konzultációt. Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője méltatlannak nevezte, ha valaki nem fogadja el a párt kongresszusának döntéseit, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy sikerül megbeszélni a problémákat, és fenntartani az egységet.Sneider Tamás a Jobbik új elnöke (PS-videó!)
Sneider Tamást választották a Jobbik új elnökének a párt illetékesei a szombati tisztújításon, ahol ötszázötvenhatan szavaztak, két voks érvénytelen volt, a végeredmény szerint Sneider 298-256 arányban győzte le a tisztségre ugyancsak bejelentkezett Toroczkai Lászlót. Az eseményről szóló sajtótájékoztatón Mirkóczki Ádám szóvivő elmondta, hogy a sokak által még az utolsó percekben is emlegetett pártszakadásnak nincs esélye, számos érintett azonban ennél lényegesen borúlátóbb. Délután megválasztják a Jobbik elnökhelyetteseit is, amely tisztség egyikére Gyöngyösi Márton lehet a befutó. Ugyancsak megválasztják a párt hat új alelnökét is, amelyre tizennégyen pályáznak.Gyöngyösi Márton és Sneider Tamás irányíthatja a Jobbikot
A Jobbik elnöksége arra tett javaslatot, hogy Gyöngyösi Márton és Sneider Tamás társelnökökként irányítsa a pártot - közölte Z. Kárpát Dániel alelnök kedden a Facebook-oldalán.Luxusvillákban él a Jobbik vezérkara (Fotók!)
Nincs vezető jobbikos politikus, aki kevesebb mint 100 millió forint értékű ingatlanban lakna – írta meg a Ripost. A lap azt írja, hogy jut pénz bőven Vona közvetlen vezérkarának, és sorozatot indít 100 milliós Jobbik-villák címmel, hogy feltérképezze azokat a méregdrága ingatlanokat, amelyekben a jobbikos politikusok laknak. Közös ezekben az ingatlanokban, hogy gondosan kifelejtették, eltüntették őket a parlamenti vagyonnyilatkozatból, strómanok, távolabbi rokonok, netán idős szülők nevére íratták a méregdrága házakat.Ajánljuk még

















