gyopáros alpár
Gyopáros Alpár a PS-nek: A Gyurcsány-kormány idején tudatos falurombolás zajlott (Videó)
A Rábaközben a Gyurcsány-kormányok idején 7% volt a munkanélküliség. Egyes településeken ez megközelítette a 20%-ot, azaz minden ötödik munkaképes ember tartósan állás nélkül volt. A baloldal magára hagyta a vidéki embereket. A folyamatos vidékbüntető intézkedések csődbe vitték a kistelepülési önkormányzatokat, eladósították őket. A polgári kormány első intézkedései között szerepelt 1369 milliárd forintnyi adósságtenger átvállalása, amelyből 85 milliárd forintnyi adósság 1730 db 5000 fő alatti önkormányzatot érintett. A Magyar Falu Program elindításával az volt a kormány célja, hogy a mintegy 2900, ötezer lélekszám alatti településen élőkben megerősítsék a hitet, hogy van jövője a magyar falvaknak, érdemes ott maradni, dolgozni, családot alapítani. Mára minden kistelepülésen érzékelhető a fejlődés, és a demográfiai folyamatok is alátámasztják a program sikerességét. Hogyan is akarja az Európai Unió meghatározni, hogy mire költsék a vidékfejlesztésre szánt forrásokat? Mi volt a legnagyobb különbség a gyurcsányi vidékfejlesztés és a jelenlegi kormány programja között? Ezekről a témákról beszélgettünk Gyopáros Alpárral, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztossal. Részletek a videóban.Gyopáros Alpár: a Magyar Falu Program keretében idén is folyatódnak az út- és járdafejlesztések
Idén 75 milliárd forintot fordított a kormány a Magyar Falu Program keretében út- és járdafejlesztésekre – mondta a Fejér vármegyei Nagyvenyimen a megújult Bocskai utca átadási ünnepségén Gyopáros Alpár.Gyopáros Alpár: az idén ezer kilométer vidéki út újul meg a Magyar falu programban
Folytatódik a vidéki utak felújítása, az idén ezer kilométer úthálózat újul meg a Magyar falu programban – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a 4901-es út megújult bökönyi szakaszának átadásán csütörtökön.Gyopáros Alpár: több mint ezermilliárdnyi fejlesztési forrás jutott már a kistelepüléseknek a Magyar falu programban
A Magyar falu program indulása óta több mint ezermilliárd forint fejlesztési forrást biztosított a kormány a magyarországi kistelepüléseknek, döntő részben hazai költségvetési forrásból – mondta el a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön, Hernádkakon, a programban elkészült fejlesztések átadásán.Gyopáros Alpár: továbbra is az a cél, hogy a falvakban élők életminőségét javítsuk
"A mostani nehéz helyzetben sem hagyjuk magukra a falvakat. A kormány továbbra is tartja azt a célt, hogy a falvakban élők életminőségét javítsa. Büszke vagyok rá, hogy a Magyar Falu Program által kínál támogatások minden ötezer lélekszám alatti településen éreztetik a hatásukat" – mondta el Gyopáros Alpár egy, a Facebookra feltöltött videóban.Gyopáros Alpár: két évvel meghosszabbítja a kormány a falusi csokot
Két évvel meghosszabbítja a kormány a falusi csokot, így 2024 végéig igényelhető lesz az akár 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás a gyermeket nevelő családok részére – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Facebook-oldalán pénteken megjelent videóban.1400 falusi kisbolt kap támogatást bérköltségre
Gyopáros Alpár felidézte, hogy 2021-ben, a Magyar Falu Program keretében a kormány fejlesztési támogatást biztosított a 2000 lélekszám alatti településeken működő kisboltok számára. A lehetőséggel több mint 1400 kisbolt élt, amelyek az előírt ötéves fenntartási idő alatt évente bérköltség támogatására is pályázhatnak – tette hozzá.Gyopáros Alpár a PS-nek: "A vidék és a falvak új reneszánszát éljük"
A polgári kormány vidékpolitikája, egyáltalán a vidékfejlesztés, benne a Magyar Falu Program olyan lehetőségeket nyújt a magyar vidék számára, amire korábban nem volt példa. Ennek eredményeként új élettel telnek meg az eddig öregedő falvak, elhagyatott, rég üresen álló lakóházak újulhattak meg és találtak lakóra, a korábban átlagosan 20–30 szellemházból falvanként mára 3–4 maradt, a többibe olyan családok költöztek, akiknek gyermekeik vannak, illetve gyermeket vállanak. Megújulnak utak, utcák, járdák épülnek. Óvodák szépülnek, bővülnek. Van olyan kistelepülés, ahol 50 éve nem volt orvosi rendelő és helyben orvos, most újra van, máshol a Gyurcsány-érában bezárt óvodát nyitottak újra. Kisbolt, közért nyílt olyan településeken, ahol hosszú ideje helyben vásárolni sem lehetett. Az új élettel megtelő falvakban egyre jobb élni. Nő a falu megtartó ereje és a nagyvárosokból kiköltözők is egyre szívesebben választják a falvakat. Egyszóval, a magyar vidék a reneszánszát éli – erről beszélgettünk Gyopáros Alpárral, a Magyar Falu Programért felelős kormánybiztossal, aki azt is elárulta, hogy az ötödik Orbán-kormány egyik kiemelt célja a vidék további erősítése, ezért a következő években várhatóan a pályázati lehetőségek, támogatások tovább bővülnek.Ajánljuk még