gyopáros alpár
Kásler: az egészségügyi alapellátás fejlesztését szolgáló pályázatokkal folytatódik a Magyar falu program
Orvosi rendelőre, orvosi szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar falu program - jelentette be Kásler Miklós miniszter keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Elstartol a Magyar falu program
A szerdán meghirdetett, közösségi terek hasznosításáról szóló két pályázattal elkezdődött a Magyar falu program - írja a Magyar Nemzet. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a lapnak elmondta: az ötezer fő alatti településeknek meghirdetett projekt célja az, hogy megállítsa a falvakból való elvándorlást, javítsa a lakhatást, a munkába járás körülményeit, segítse a munkahelyteremtést és a helyi intézményi ellátottságot.Magyar Falu Program: 150 milliárd forintra pályázhatnak a kistelepülések
Soha nem pályázhattak még a kistelepülések annyi forrásra, mint idén - mondta Gyopáros Alpár kormánybiztos egy sajtóbeszélgetésen, amit a Magyar Falu Programról tartott. A kormánybiztos kijelentette, hogy a kormány célja a falvak népességmegtartó erejének növelése.Februártól indulnak a Magyar falu program első pályázatai
Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek felújítására és létrehozására lehet pályázni elsőként, februártól a Magyar falu program keretében - hangsúlyozta szombati budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.Ajánljuk még