győr
Nem lesz előválasztás Győrben, de egy jelölt mögé áll be az ellenzék, aki nem a DK-s Glázer Tímea lesz
Az ATV-ben hálálkodott az MSZP politikusa, Kunhalmi Ágnes Glázer Tímeának, a DK győri elnökének és regionális elnökének, amiért olyan kemény munkát végzett az ellenzéki kampányban az önkormányzati választáson. Ahogy fogalmazott, Glázernek hatalmas része van abban, hogy az ellenzék karöltve menetelt előre az önkormányzati választásokon. A DK-s politikus azonban csütörtökön bejelentette, hogy kiszáll a versenyből, és az időközi választáson, ami január 26-án lesz, már nem méretteti meg magát. Kunhalmi Ágnes szerint Glázer Tímea döntésének személyes és karrierbeli okai vannak. Azt még nem tudják állítólag, hogy ki lesz a jelölt, de egy közös jelölt lesz, és hogy ki, az nem előválasztáson fog eldőlni, hanem a pártok közti megállapodáson. A PestiSrácok.hu helyi forrásból úgy tudja, hogy Gyurcsányék foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő emberük legyen a jelölt, de hogy ki, az még a DK-ban is talány. Forrásaink szerint napok óta már erőszakosan próbálnak győzködni helyben elismert embereket, akik viszont nem akarják vállalni az ellenzéki polgármester-jelölti szerepet, így most gőzerővel folyik a casting. A Fidesz jelöltje Dézsi Csaba András kardiológus szakorvos lehet, amit a párt még nem jelentett be, így egyelőre ez is csak találgatás.Nem indul az időközi választáson a Borkaitól vereséget szenvedő Glázer Tímea
A 24.hu információi szerint nem indul az időközi választáson Glázer Tímea, akiről a választások előtt egyes híresztelések szerint saját párttársai is azt tartották, hogy akkor se nyerne, ha egyedül indulna, majd ennek megfelelően ki is kapott a szexbotrányba keveredett Borkai Zsolttól.Újabb álhírt cáfoltak meg a Borkai-ügyben
A drog- és korrupciós vádak bedőlése után kiderült: a Privatkopo.hu információi szerint téves az a sajtóban megjelent hír, miszerint házkutatást tartottak két győri vállalkozónál a Borkai-ügy kapcsán. A bűnügyi portál értesülése szerint az a korábban ugyancsak több hírportálon megjelent információ sem igaz, hogy Szabó éttermet adott a volt városvezető lányának, Borkai Petrának.Január 26-án választ újra Győr
Borkai Zsolt botrányba keveredett városvezető lemondását követően január 26-ra tűzte ki az időközi polgármester-választást a győri választási bizottság a testület mai döntésével – értesült a 24.hu.Tárgyalások folynak, de egyelőre nincs döntés, hol épül a Volkswagen új gyára
Folynak a tárgyalások Törökország és a Volkswagen között egy üzem létesítéséről annak ellenére is, hogy a német konszern nemrégiben politikai okokból elnapolta a döntést a beruházásról – tudósít hétvégi megszólalásokat idézve a Magyar Távirati Iroda. A tervek szerint a német vállalat 1,54 milliárd dolláros beruházással építene üzemet Törökországban, amely 2022-ben kezdené meg a Volkswagen Passat és Škoda Superb modellek új generációjának a gyártását. A gyár éves termelési kapacitása 300 ezer autó lenne.Kaotikus állapotok Győrben: a tüntetők az ajtót ütik, a képviselők Borkait tapsolják az alakuló ülésen
Délután 3-kor elkezdődött a győri közgyűlés alakuló ülése. A yachtozós videójáról elhíresült polgármestert, Borkai Zsoltot, aki a posztjáról pénteki határidővel lemondott, megtapsolták a terembe érkezéskor a képviselők.Már fáj a foga Győrre az ellenzéknek
Borkai Zsolt, Győr botrányba keveredett polgármesterének nyílt levele után, amelyben a városvezető a kialakult tarthatatlan morális helyzetre való hivatkozással pénteki hatállyal bejelentette lemondását, a helyi ellenzéki éhes szájak máris a konc után nyúlnának. Kezdeményezik egy „független, civil” jelölt alpolgármesterré választását a városi közgyűlés alakuló ülésén, hogy aztán ideiglenesen ez a civil jelölt vezethesse a várost az előre hozott választásokig – írja az Index.Borkai Zsolt átvette a megbízólevelét, megköszönte a támogatást és távozott
A szavazók 44,3 százaléka ismét Borkai Zsolt választotta Győr polgármesterének – jelentette be csütörtökön a városházán a helyi választási bizottság elnöke, majd átadta neki a megbízólevelet. Borkai megköszönte a bizalmat, majd hozzátette: nem volt egyszerű az elmúlt egy hónap sem neki, sem a győrieknek – számol be a felemelő pillanatról a Kisalföld.hu.Hoppon maradt a győri ellenzéki összefogás: az újraszámolással jelöltjük több szavazatot veszített, mint Borkai
Hétfő este befejeződött a győri polgármester-választás szavazatainak újraszámolása. A Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Iroda által közölt végeredmény szerint Borkai Zsolt 19 305, míg az ellenzéki jelölt, Glázer Tímea 18 661 szavazatot kapott, tehát az eredmény végleges. Győr polgármestere tehát továbbra is a Fideszből való távozása után már független Borkai Zsolt.Ajánljuk még