gyurcsány ferenc
Még Vona Gábor is elítéli a szivárványkoalíciót
Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke közösségi oldalán foglalta össze véleményét az ellenzéki összefogásról. Pontokba szedett írásában úgy fogalmazott: nem az erősek szövetsége állt össze, hanem a meggyengültek kapaszkodtak egymásba.Kettős mérce és vérfürdő Amerikában, ellenzéki halálkampány Magyarországon (Karantén-vlog)
Nem indult túl nyugodtan az idei év sem, kavarog az egész világ, úgy tűnik, a szélsőségek felé húzó baloldal és a liberálisok mindent egy lapra tettek fel, miután kiüresedett, víziók nélküli jövőképük helyett hergelés, üres, álzöld propaganda és kommunista módszerek kerültek központi szerepbe. A Karantén tehát így január elején sem virágos mezőkről és dalolászó madarakról számol be nektek, hanem sokkal súlyosabb eseményekről. A szélsőbal bevetette több, mint száz éves módszerét: mézesmadzag és vörös korbács. Miközben a javak újrafelosztását, osztályharcot hirdetnek, megígérik azt, amit Lenin, hogy mindenki ugyanannyit kap, eljön a Kánaán. Hazánkban Szabó Tímea, és félelmetesen ostoba és agresszív szektapártja képviseli legharciasabban az "eszmét", ígérve és fenyegetve készülnek 2022-re. Eközben Amerikában Donald Trump utóvédharcait vívja egy egyértelműen elcsalt választást követően, ahol a demokratákra halottak is szavazhattak, és ez csak egy a rengeteg anomália közül. Január 6-án eközben Washingtonban a Trumpot támogató, egyre dühösebb tömeg egy töredéke betört a Capitoliumba, kvázi megostromolva azt: az esemény négy halottat követelt, köztük egy 35 éves fehér nőt, akit szó nélkül mellbe lőtt egy biztonsági őr vagy rendész. Az is kiderült, hogy több antifa provokátor is volt a tömegben, hiszen a baloldal számára fontos volt Trump befeketítése. Ebből az is látszik, hogy még mindig rettentően félnek a republikánus elnöktől, valamint tisztában vannak vele, hogy milyen orbitális csalás következtében húzták be a választást Slow Bidennek. A Karantén természetesen nem feledkezett meg a komcsik hazai utánpótlásáról sem, hiszen Szabó Tímea mellett a DK-s Dávid Ferenc már nemcsak simán letagadja Gyurcsány 2010-es tetteit, hanem dicsőíti is azokat, valamint szóba kerülnek az ingyenes parkolás ellen hergelő momentumosok és az újabb hülyeségeket mantrázó Ujhelyi is. A Karantén a '80-as évek kommunista retorikájából is idéz, párhuzamba állítva azokat a mai magyar baloldal üres szólamaival. Nézzétek meg most is videónkat!Fidesz: ugyanazok tolonganak a hatalomért, akik egyszer már tönkretették az országot
A baloldalt a koronavírus-járvány kellős közepén is csak a hatalom érdekli – így reagált a Fidesz arra, hogy kedden megállapodtak a közös kormányzás alapelveiről az ellenzéki pártok. A Fidesz az MTI-nek küldött közleményében elképesztőnek nevezte, hogy a baloldal a koronavírus-járvány kellős közepén is csak a hatalom megszervezésével van elfoglalva.Hollik István: A baloldal a járvány elleni küzdelem közepén is csak hatalomra tud gondolni
Gyurcsányék ma nagy bejelentést tettek, azonban valójában nem mondtak semmit – reagált az ellenzék mai közös sajtótájékoztatójára Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Facebook-bejegyzésében azt írta, ezzel csak egy valamit bizonyítottak: a járvány elleni küzdelem kellős közepén is csak és kizárólag a hatalomra tudnak gondolni.Gyurcsány kebelén jött létre a baloldali egypártrendszer – Megegyezett a közös kormányzásról az ellenzék
Megállapodtak a közös kormányzás alapelveiről az ellenzéki pártok kedden, az érintettek kiáltványukban vállalták, hogy a demokratikus, szociálisan igazságos, egyben környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországért fognak dolgozni, ha megnyerik a 2022-es országgyűlési választást. Azt egyelőre nem lehet tudni hogy mi okozta a szerény „ha” kitételt, mivel eddig mindegyik alakulat külön-külön is váltópártnak delirálta magát a kormánypártokkal szemben, és még ma sem hiszik el a 2018-as eredményt. Gyurcsány Ferenc most elégedetten dőlhet hátra, végleg leszalámizta az ellenzéket. Vagyunk azonban számosan, akik még láttuk atomjaira hullani a SZDSZ-t, úgyhogy a keddi összefogás is talán egy új remény a Magyarország jövőjére felelősen tekintőknek. Nézzük meg röviden, hogy kik is szövetkeztek most a bukott miniszterelnökkel: Jakab Péter pártja, a Jobbik azért jött létre egykor, hogy a Gyurcsány családot végleg elűzzék a politikából, a közéletből. Fekete-Győr András hangoztatta még nem is olyan rég, hogy a Momentum külön utakon jár, senkivel nem fog össze, Gyurcsánnyal meg pláne nem. Schmuck Erzsébeték hasonló ötlettől vezérelve jöttek létre, mondván, a Lehet Más a Politika nem működik együtt a rendszerváltoztatás utáni politikai szereplők egyikével sem, hisz ők szebbek, jobbak, okosabbak, és különben is, nemááá'. Szabó Tímeának és a Párbeszédnek mindegy, ők mindig odacsapódnak, ahol valamilyen hangoskodás van, és igyekeznek a leghangosabbakat is túlkiabálni. Kunhalmi Ágnes pártját személyesen Gyurcsány verte szét, és rúgta a szakadékba, így bájos az a naivitás, ahogy most a hóhérukhoz dörgölőznek. És ha esetleg valamilyen apokaliptikus sorscsapás miatt a fenti alakulat hatalomhoz jutna, majd Ferenchez járulnának a beígért tisztségekért, akkor újra előállna a klasszikus helyzet, mert Ferenc azt mondaná: hát járni jár, csak nem jut.Gyurcsány ma délután hivatalosan is bejelenti az ellenzéki összefogást (Cikkünket frissítjük)
Gyurcsány Ferenc közösségi oldalára posztolt egy fényképet, melyen az összes ellenzéki párt vezetője szerepel. A felirat tanúsága szerint a kép apropóját az adta, hogy ma délután közös bejelentést tesznek az ellenzéki összefogásról, és arról a hat alapelvről, amelyben Jakab Pétertől Fekete-Győr Andrásig bezárólag sikerült közös nevezőre jutniuk. Nos lélegzetvisszafojtva várjuk a fejleményeket, bizonyára hatalmas meglepetésekre számíthatunk. Amint megtörténik a bejelentés, cikkünket frissítjük.Dobrev Klára lehet a befutó a baloldalon
Bár a baloldali miniszterelnök-jelölti előválasztás részletei még tisztázatlanok, annak legesélyesebb indulója egyértelműen Dobrev Klára lehet – értesült a Magyar Nemzet. Jakab Péternek vagy a Momentum jelöltjének lényegében semmi esélye, Márki-Zay Péternek már inkább, de Dobrevet egyedül Karácsony Gergely szorongathatná meg. Az a Karácsony, akit a legutóbbi felmérések szerint még a baloldali választók is alkalmatlannak tartanak a kormányfőségre.A III. katasztrófa, Gyurcsány Ferenc első ámokfutása
Valójában 2004 végén veszítették el a hatalmat a posztkommunisták Magyarországon, akkor, amikor az MSZP és az SZDSZ frakciója miniszterelnökké választotta Gyurcsány Ferencet. Na nem azért, mert az Apró-klán vagy Gyurcsány Ferenc nem lett volna maga is a megtestesült posztkommunizmus, hanem azért, mert a kommunisták túlélő hálózatai addig egy állandóan megújuló, de kiegyensúlyozott megegyezésrendszer alapján osztoztak meg a zsákmányon. A régiek közül szinte senkinek nem engedték el a kezét. Még olyanok is voltak köztük, akik éreztek némi, korlátozott felelősséget az országért és az emberekért. Sőt olyanok is, akik a maguk érthetetlen módján kedvelték ezt az országot. Na, tőlük szabadult meg először Gyurcsány. És ő soha többet nem egyezkedett az MSZP-vel sem. Szinte teljesen megszűnt az addigi hatalommegosztás, az Apró-klán birtokolt minden hatalmat Magyarországon.Rákay Philip Dobrev Klárának: Megtenné a kedvemért, hogy beszél egy kicsit a gyerekkoráról?
Rákay Philip sem tudta szó nélkül hagyni Gyurcsányné Dobrev Klára Facebookon közzétett évértékelőjét, melyben olyan, már-már a Star Warst idéző szófordulatok is elhangzanak, mint pl. "győzelem a gonosz felett" – itt utalva egyértelműen a sorozatban már harmadik ciklusát töltő, mindannyiszor demokratikusan megválasztott magyar miniszterelnökre. A médiaszakember Facebook-oldalán közzétett írásában egy kis önmérsékletet javasolt Klára asszonynak, és – ha már szóba került a gonoszság fogalma – írásának végén fel is tette a valószínűleg költőinek szánt kérdését: "És amikor a nagypapára gondol, egy Tibi csokival az unokájának kedveskedő, aranyos bácsit lát maga előtt, vagy egy kommunista gyilkost?"Ajánljuk még
















