Pesti Srácok

gyurcsány ferenc

Kettős mérce és vérfürdő Amerikában, ellenzéki halálkampány Magyarországon (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 január 8.
Nem indult túl nyugodtan az idei év sem, kavarog az egész világ, úgy tűnik, a szélsőségek felé húzó baloldal és a liberálisok mindent egy lapra tettek fel, miután kiüresedett, víziók nélküli jövőképük helyett hergelés, üres, álzöld propaganda és kommunista módszerek kerültek központi szerepbe. A Karantén tehát így január elején sem virágos mezőkről és dalolászó madarakról számol be nektek, hanem sokkal súlyosabb eseményekről. A szélsőbal bevetette több, mint száz éves módszerét: mézesmadzag és vörös korbács. Miközben a javak újrafelosztását, osztályharcot hirdetnek, megígérik azt, amit Lenin, hogy mindenki ugyanannyit kap, eljön a Kánaán. Hazánkban Szabó Tímea, és félelmetesen ostoba és agresszív szektapártja képviseli legharciasabban az "eszmét", ígérve és fenyegetve készülnek 2022-re. Eközben Amerikában Donald Trump utóvédharcait vívja egy egyértelműen elcsalt választást követően, ahol a demokratákra halottak is szavazhattak, és ez csak egy a rengeteg anomália közül. Január 6-án eközben Washingtonban a Trumpot támogató, egyre dühösebb tömeg egy töredéke betört a Capitoliumba, kvázi megostromolva azt: az esemény négy halottat követelt, köztük egy 35 éves fehér nőt, akit szó nélkül mellbe lőtt egy biztonsági őr vagy rendész. Az is kiderült, hogy több antifa provokátor is volt a tömegben, hiszen a baloldal számára fontos volt Trump befeketítése. Ebből az is látszik, hogy még mindig rettentően félnek a republikánus elnöktől, valamint tisztában vannak vele, hogy milyen orbitális csalás következtében húzták be a választást Slow Bidennek. A Karantén természetesen nem feledkezett meg a komcsik hazai utánpótlásáról sem, hiszen Szabó Tímea mellett a DK-s Dávid Ferenc már nemcsak simán letagadja Gyurcsány 2010-es tetteit, hanem dicsőíti is azokat, valamint szóba kerülnek az ingyenes parkolás ellen hergelő momentumosok és az újabb hülyeségeket mantrázó Ujhelyi is. A Karantén a '80-as évek kommunista retorikájából is idéz, párhuzamba állítva azokat a mai magyar baloldal üres szólamaival. Nézzétek meg most is videónkat!

Gyurcsány kebelén jött létre a baloldali egypártrendszer – Megegyezett a közös kormányzásról az ellenzék

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 5.
Megállapodtak a közös kormányzás alapelveiről az ellenzéki pártok kedden, az érintettek kiáltványukban vállalták, hogy a demokratikus, szociálisan igazságos, egyben környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországért fognak dolgozni, ha megnyerik a 2022-es országgyűlési választást. Azt egyelőre nem lehet tudni hogy mi okozta a szerény „ha” kitételt, mivel eddig mindegyik alakulat külön-külön is váltópártnak delirálta magát a kormánypártokkal szemben, és még ma sem hiszik el a 2018-as eredményt. Gyurcsány Ferenc most elégedetten dőlhet hátra, végleg leszalámizta az ellenzéket. Vagyunk azonban számosan, akik még láttuk atomjaira hullani a SZDSZ-t, úgyhogy a keddi összefogás is talán egy új remény a Magyarország jövőjére felelősen tekintőknek. Nézzük meg röviden, hogy kik is szövetkeztek most a bukott miniszterelnökkel: Jakab Péter pártja, a Jobbik azért jött létre egykor, hogy a Gyurcsány családot végleg elűzzék a politikából, a közéletből. Fekete-Győr András hangoztatta még nem is olyan rég, hogy a Momentum külön utakon jár, senkivel nem fog össze, Gyurcsánnyal meg pláne nem. Schmuck Erzsébeték hasonló ötlettől vezérelve jöttek létre, mondván, a Lehet Más a Politika nem működik együtt a rendszerváltoztatás utáni politikai szereplők egyikével sem, hisz ők szebbek, jobbak, okosabbak, és különben is, nemááá'. Szabó Tímeának és a Párbeszédnek mindegy, ők mindig odacsapódnak, ahol valamilyen hangoskodás van, és igyekeznek a leghangosabbakat is túlkiabálni. Kunhalmi Ágnes pártját személyesen Gyurcsány verte szét, és rúgta a szakadékba, így bájos az a naivitás, ahogy most a hóhérukhoz dörgölőznek. És ha esetleg valamilyen apokaliptikus sorscsapás miatt a fenti alakulat hatalomhoz jutna, majd Ferenchez járulnának a beígért tisztségekért, akkor újra előállna a klasszikus helyzet, mert Ferenc azt mondaná: hát járni jár, csak nem jut.
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.