gyurcsány ferenc
Lehet, hogy Gyurcsánynál a kényszeres hazudozás valós élménnyé vált? – Mitománia és üresség a balliberális oldalon (Karantén-vlog)
Az e heti Karantén sem maradt muníció nélkül, hiszen a színművészetisek egyetemfoglalása és tüntetése megihlette a PestiSrácok.hu csapatát is, akik a helyszínen tudták meg, hogy a tüntetők egy részének arról sincs fogalma, hogy pontosan mi ellen demonstrál. Egy dolog azonban biztos: a hibás Orbán. Már az is felvet néhány aprócska kérdést, hogy ebben a fene nagy diktatúrában hogyan foglalhatnak egyetemet, tüntethetnek, hiszen az elnyomó rendszerek sajátja, hogy ezt csak úgy nem hagyja, hanem szétcsap köztük. Itt erről szó sincs, de az is kiderül, hogy valaki úgy is tudja szidni Vidnyánszkyt, hogy nem is tudja, mi lehet a bűne. Hihetetlen, de Gyurcsány Ferenc szemrebbenés nélkül képes beszélni mások múltbeli bűneiről úgy, hogy eszébe sem jut a saját múltja, egyfajta bíróként beállítva magát. Ezzel több probléma is lehet: vagy teljesen erkölcstelen és hazug, és nemcsak a saját híveit, hanem az egész országot hülyének nézi, vagy tényleg mitomániás, azaz olyan beteges hazudozó, akinek teljesen lételemévé vált az alternatív valóság, esetleg a kettő elegye. Az viszont egyértelmű, hogy ez az ember, az ország tönkretevője, a 2010 előtti csőd és káosz nagymestere most a szanaszét szabdalt ellenzék vezérürüje; itt tartanak jelenleg a balliberális oldalon. Az emberi hülyeség többször megihleti a Karantént, ahogy most is beszámolunk arról, hogy Amerikában diákok között tartottak egy felmérést, amelyben a demokrata Joe Bidenhez kötöttek néhány ötletet, amelyeket nagy örömmel hallgattak a diákok és helyeseltek. A kísérlet végén azonban szóltak nekik a felmérést végzők, hogy ezek az ötletek valójában Donald Trumptól származnak. Ekkor már nem is voltak olyan nyerők ezek az ötletek. A mitománia és agyatlanság újabb követőket állított maga mellé, így a volt indexes Munk Veronikát, aki a semmiből véletlenül létrejövő új baloldali hírportál, a Telex egyik alapítója. Munk szerint az Index a közszolgálatiság vezérhajója is volt, az ATV műsorvezetője pedig önmagukat függetlennek és objektívnak állította be a szürreális beszélgetésben. Végül a Karantén foglalkozik Karácsony Gergely újabb be nem váltott ígéretével is. Nézzék meg videónkat!Gyurcsány szerint a judapestező Bíró értékrendje az ellenzéki összeborulás kereteibe simán belefér
A bukott miniszterelnök volt az InfoRádió Arénájának szerdai vendége. A műsor során Gyurcsány Ferencet az ellenzék közös jelöltjéről, a judapestező Bíró Lászlóról is kérdezték.Gyurcsány anyósának tetszik a színművészetis cirkusz
Támogatja Gyurcsány Ferenc anyósa, a kommunizmus idején magas állami pozíciókat betöltő Apró Piroska a Vidnyánszky Attila kinevezését ellehetetleníteni igyekvő tüntetéssorozatot. Dobrev Klára édesanyja egy Facebook-csoportban írt hozzászólásában is egyértelművé tette, hogy kedvére való az SZFE körüli botrány.Gyurcsány szerint a jobbikosok zsidó emlékműbe köpködése "vitatható múlt" csupán
Az idő megszépíti az emlékeket – tartja a közmondás, ami Gyurcsány Ferencre hatványozottan igaz lehet. A DK elnöke az ATV-ben bizonyította, hogy kissé szelektív a memóriája, ha a Jobbikról van szó. Érdekes módon leginkább azokról az időkről él benne halványabban az emlék, amikor a Jobbik még büszkén vállalta náci mivoltát, amit egyébként is "be kell nyelni" az ellenzéki összefogás eredményes kormánybuktatása miatt. Gyurcsány arról is beszélt, mennyire fájdalmasan érinti, hogy félreértették szavait Vidnyánszky kinevezése után, mert ő bizony nem fenyegetőzött. Persze azért finoman érzékeltette, hogy esetleges kormányra kerülésüket követően a fideszeseknek nem adnának munkát. És ez még nem minden...Kemény idők előtt áll a színművészetis bolhacirkusz – Gyurcsány bejelentkezett a porondmesteri állásra
Újabb szabadversében nyugtatott meg mindenkit hétfőn Gyurcsány Ferenc arról, hogy nem ő áll a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak bolhacirkusza mögött, ám mivel erről senki nem kérdezte a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét, okkal gyaníthatjuk, hogy a politikai nyilatkozat egyfajta beismerés. Gyurcsány pályafutását politikaice elemezve adódhatna egy másik verzió is, amely szerint valóban nem ő áll az egy hete tartó handabandázás mögött; ha így lenne, akkor viszont nagyon szeretne részt venni a történetben. A legfrissebb szabadvers a korábbiakhoz hasonlóan nem éri el a Mester eddigi csúcsteljesítménye, az őszödi beszéd hatásfokát, jó hír ugyanakkor, hogy immár több, mint tizenegy éve nem kell meghallgatnunk azt, amikor Ferenc miniszterelnökként kollektív lecseszést tart az övéinek.Bayer a baloldali pártok elveiről: a jelöltjük nemcsak rasszista, de még a melósait sem fizette ki
Bayer Zsolt és portálunk két oszlopa, Szarvas Szilveszter és Huth Gergely sok minden mellett az ellenzéki összefogás közös jelöltjét, az antiszemita és rasszista szövegeket írogató Bíró Lászlót is értékelték a Budavári Fórumon.Rákay Philip: Tiltakozzunk Gyurcsány Ferenc fenyegetése ellen! (Videó!)
Gyurcsány Ferenc azt írta Facebook oldalán, hogy amikor ők majd hatalomra kerülnek, akkor minden értelemben földönfutóvá teszik a magyar közélet valamennyi nemzeti érzelmű szereplőjét. Ez elfogadhatatlan! Tiltakozzunk Gyurcsány Ferenc fenyegetése ellen! – írta szombati Facebook-bejegyzésében Rákay Philip.Gyurcsány és Dobrev brüsszeli állami óvodába járatják kisfiukat, mert ott minden jobb, mint itthon (fotó!)
Szeptember elsején megkezdődött az iskola és óvoda hazánkban, és a Demokratikus Koalíció elnöke posztolt is egyet közösségi oldalára. Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára kisfia, Marci óvodába jár – írta Gyurcsány, de hozzátette, hogy nem akárhová: egy brüsszeli állami óvodába. Igen, Brüsszelbe!Ajánljuk még

















