gyurcsány ferenc
A diákok ugyan nem kérnek belőlük, a színműsök körül döng az ellenzék (PS-videó!)
Miután napok óta tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körüli hacacéré a Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnöki kinevezése okán lemondott teljes egyetemi vezetés és a szenátus önkéntes (!) lemondása miatt, tegnap élőben követhették a PestiSrácok.hu olvasói a színművészetisek meglehetősen komolytalan demonstrációját. Ottlétünkkor folyamatosan érkeztek a "civil" adományok, néhány diák egyfajta strázsaőrként őrizte az épületet és járkált előtte, majd a láthatóan koncepció nélküli akció résztvevői délután sajtótájékoztatót tartottak, miközben a helyszínen megjelent több ellenzéki és bukott politikus, közéleti szereplő is. Demszky Gábor a PestiSrácok.hu-nak elmondta: azt akarják, hogy "ez a bűnöző banda takarodjon el". A momentumos Donáth Anna a háttérben várakozott, a jobbikos Stummer János pedig szolidaritásaként egy téglát hozott a Vas utcai épület elé. Tudósításunkból kiderül, mi történt a helyszínen!Nem vált valóra Gyurcsány álma: csökkent a munkanélküliek száma
Gyurcsány Ferenc és a DK a szokásos megbízhatósággal prognosztizálta a gazdaság alakulását: míg ő négyszázezer munkanélkülivel riogatott, valójában júliusban nőtt a foglalkoztatottak száma. Az állástalanok száma a KSH pénteken közzétett adatai szerint pedig már 218 ezerre esett vissza. A Demokratikus Koalíció kommunikációja az elmúlt hónapokban végig arra épült, hogy elhitessék a választókkal: a kormány magukra hagyta az embereket, és semmit sem tesz a munkahelyek megőrzéséért. Ennek megfelelően március óta folyamatosan gazdasági katasztrófát vizionáltak a DK politikusai – írja a Magyar Nemzet.Több, mint 25 ezren írták alá a Gyurcsány elleni petíciót
Már több, mint 25 ezren írták alá azt a petíciót, amelyet Gyurcsány Ferenc fenyegetőző Facebook-bejegyzése miatt indítottak. A volt miniszterelnök augusztus elején kirúgással és vagyona elkobzásával fenyegette meg a Nemzeti Színház igazgatóját, Vidnyánszky Attilát, miután kinevezték a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a legsötétebb diktatúrák időszakához hasonlította Gyurcsány fenyegetését.Donáth Anna a 2006-os, Gyurcsány-féle rendőrterrort mentegeti; nemváltó műtét előtt a kisgyermekek? (Karantén-vlog)
A Karantén e heti adásából kiderül, hogy miért jelent problémát a nemzeti büszkeség és a hazaszeretet a baloldal számára, akiknek fáj, ha kitartó munkával, hozzáértéssel és egyenes gerinccel találkoznak. Ellenpontként megmutatjuk, hogy mi mozgatja ma a magyar baloldalt, milyen üzeneteket küldenek a társadalomnak és hogyan változtatják folyamatosan a szemléletüket. Kikristályosodott értékekkel nem rendelkeznek, mindig az adott divat szerint próbálnak szavazatokat szerezni. A Karantén nagy szerencséjére Gurmai Zita megint megvillant egy szoci asszonykórus élén, és még mindig azt szajkózza, hogy "a Balaton mindenkié", ebben pedig a teljes ellenzék partner, ezért ígérjük, hogy a közeljövőben egy részletes videós anyagban járunk utána annak, hogy vajon kik voltak azok, akiknek az idején a Balatont szétlopták. Mai adásunkban szóba kerül Donáth Anna 2006-os rendőrterrort mentegető monológja is, hiszen a lánglelkű momentumos szégyenletesnek tartotta, hogy Kövér László a 2006-os brutális szemkilövető akciókkal hasonlította össze a fehérorosz helyzetet. Úgy látszik, hogy Donáthnak a saját népe kevesebbet jelent, mint az ugyancsak megtépázott fehérorosz tüntetők; lehet, hogy elfelejtette, hogy mi történt 2006 őszén Budapesten. Mi felfrissítjük a memóriáját, és ha így sem érzi az analógiát a saját népüket verő karhatalmisták akciói között, akkor bizony nagyon nem szereti azt a hazát, ahol él. Vagy azokat, akik fel mertek kelni Gyurcsány ellen, esetleg csak rosszkor, rossz helyen voltak. Végül szót ejtünk az újkori Mengelék eszetlen őrületéről is, hiszen magukat progresszívnak nevező LMBTQ-aktivisták szerint legálissá kell tenni a kisgyermekek számára is a nemváltó műtéteteket, így egy négyéves kisfiút gondolkodás nélkül nővé lehetne operáltatni és fordítva. Őrület a köbön, a Karantén pedig ismét készen áll a leleplezésre. Nézzék meg videónkat!Száz éve a habarékellenzék már káoszba vezette, most az egyesült ellenzék ismét káoszba vezetné hazánkat
A jelenegi egyesülő ellenzékben mind meghatározóbb szerepre tör Gyurcsány Ferenc. Az Orbán-kormány mindenáron történő megbuktatását célul kitűző ellenzéknek azonban megvan a történelmi példája. A dualizmus idején, 1906-ban az úgynevezett egyesült habarékellenzék győzött, majd a belső megosztottság hatására egyetlenegy programpontjukat sem tudták megvalósítani, az ország pozíciói pedig jelentősen romlottak – írja Deák Dániel, a XXI. Század Intézet munkatársa a Magyar Nemzet számára készített elemzésében.Gyurcsányék bukták a gödi meccset? – Nem maradt képviselőjük a testületben
Közleményben tudatta Gyurcsány pártja, hogy a gödi önkormányzatban megszűnt a Demokratikus Koalíció képviselete. Két DK-s képviselő közül Szilágyi László, aki korábban csak felfüggesztette a tagságát, azóta kilépett a pártból, Lőrincz László alpolgármestert pedig a mai nappal hivatalosan kizárták. Ezzel Gyurcsányék látszanak alulmaradni korábbi szövetségesükkel, a Momentummal vívott gödi háborúban, amely során egymást vádolták azzal, hogy a másik a Fidesszel szövetkezett. A gödi paródiát országos botránnyá dagasztották, ami megreccsentette a nagy ellenzéki összeborulást...Jakab Péter vezetésével önmagát számolja fel a Jobbik
Semmi sem változott a Jobbik háza táján, folyamatosan látszódik az a fajta balra tolódás, amely egy ideje már meghatározó irányvonalat jelent a Jobbik vezetésén belül – nyilatkozta a PestiSrácoknak egy, a Jobbikból korábban távozó, de neve elhallgatását kérő forrásunk. Mindezek mellett az őszi tiszaújvárosi időközi választás kapcsán komoly botrány pattant ki, hiszen az ellenzék közös, jobbikos jelölje, Bíró László minősíthetetlen módon tett rasszista és antiszemita kijelentéseket, ám a balliberális oldalt ez egyáltalán nem zavarja.Gyurcsány a tévedések programját hirdette meg
Programot hirdetett 2022-re Gyurcsány Ferenc, amely címként akár a bukott miniszterelnök mára szállóigévé vált kijelentését is viselhetné, miszerint "elk.rtuk". A DK elnökének az ország kormányzásáról alkotott elképzeléseiről - vagy fogalmáról – ugyanis csak annyit tudhattunk meg, mint kormányzása alatt, ezzel pedig nem mondhatnánk, hogy pontos felvilágosítást kaptunk. Mindenesetre az újabb - enyhén borgőzös – bejegyzés őszödi szinten "őszintének" tűnik, hiszen, ha mástól nem is, akkor immáron személyesen Gyurcsánytól azt már biztosan tudjuk: a balliberális kormányzás hibát hibára fog halmozni – de ennek ellenére és éppen ezért konglomerátumának össze kell tartania.Ajánljuk még

















