Pesti Srácok

gyurcsány ferenc

Már úgy kéne a sitten ülnie, hogy a műanyaglakat rárohadjon – PS-nagyinterjú Kubatov Gáborral!

Szarvas Szilveszter Arcok 2020 augusztus 14.
Az ellenzéknek és a balliberális oldalnak minden témáról ugyanaz jut eszébe, az, hogy Magyarországon minden nagyon rossz, sőt, még annál is rosszabb. A baloldal a hangulatkeltésben, az emberek félrevezetésében érdekelt, elszakadtak a valóságtól és egy virtuális világban élnek – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, az FTC elnöke. Portálunknak elárulta: Gyurcsány Ferenc kedvéért 2022-ig az MSZP és a Jobbik is önkezével vet véget az életének, Tóth Bertalan már megkötötte az alkuját a DK pártelnökével, a Jobbiknál meg irracionális dolgok történnek. Kubatov Gábor Karácsony Gergely főpolgármesterről és a baloldal budapesti teljesítményéről azt mondta, 10 hónapja pozícióban vannak, de semmit nem csináltak. "Előbb-utóbb el fognak jönni a kijózanodás percei. Karácsonyt teszetosza embernek tartom, a mögötte lévő liberális, meghatározó baloldali szereplők pedig belenavigálták egy nagyon durva, döbbenetes hazugságkampányba. Azt hittem, Karácsony majd tele lesz tervekkel, de nincs semmi. Gyurcsány bábjaként, teszetosza fiúként ott áll, és hagyja hogy legyorsulják, háromszor megkerüljék, nevetségessé tegyék" – fogalmazott Kubatov Gábor. Az interjúból kiderül, az Index soha nem volt a Fidesz pártigazgatójának kezdőlapja, ráadásul a portál soha nem is volt "függetlenobjektív", Czeglédy Csabának pedig "már régen a sitten kéne ülnie úgy, hogy a műanyaglakat rárohadjon".

Korózs Lajos újabb bombaszereplése: százezer nyugdíjas halálát vizionálja novemberig – Egy családban a Momentum és Gyurcsányék (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 augusztus 14.
Hihetetlen szintre jutott az MSZP, akik zavarukban és végvergődésükben az igen hatásos, népszerű és jól működő rezsicsökkentésbe kötöttek bele, miközben elfelejtették, hogy 2002 és 2010 között valahogy magasról tojtak az emberekre. Most azonban ők akarják "újjáépíteni" az országot. Vagy inkább a saját zsebüket tömnék újra? A helyes beszéd tudjuk, hogy nem a szocialisták legerősebb oldala; erről a múlt heti Gurmai-féle "tarcsa" után az MSZP egyik megmondóembere, Bárány Balázs gondoskodott, akinek hetyke bajsza alól az "ámíccsa" szó perdült ki a napi fake news híradójuk alatt. A mai Karanténból megtudhatjátok, hogy Korózs Lajos haláljóslása miért annyira ciki, hiszen az átverőshow-k kedvenc alanya most 100-105 ezer ember halálát vizionálja, akiknek november előtt jól jött volna a nyugdíjkompenzáció, pont, mielőtt elhaláloznak. De honnan tudja, hogy ki mikor hal meg? Talán Németh Athina segít ennek a nagyszerű embernek? Műsorunk figyelmet szentelt a gödi marakodásnak is, és megtudhattuk Fekete-Győr Andrástól, a Momentum elnökétől, hogy pártja és Gyurcsány Ferenc DK-ja egy nagy családot alkot, ahol előfordul néhány gyomros. Ha már család, a Karantén nem feledkezett el arról sem, hogy a gyomrosokat osztogató szép családhoz a Jobbik is hozzátartozik, akik Orbán Viktort ostorozták újabb ízléses videójukban, ahol a fehérorosz Lukasenkóhoz hasonlították. A szemkilövetéseket és diktátorozást harsogó Jobbik csupán azt felejtette el, hogy pont ők azok, akik összeálltak Gyurcsány Ferenccel, aki saját népét verette össze és lövette ki a szemeket. Ilyen az ellenzéki kistükör, amelyhez egy transzgender hír társul még mai adásunkban, hiszen Soros szervezetei Budapesten is tüntettek az ellen a lengyel transz ellen, aki hazájában garázdálkodott, megvert egy sofőrt és végül lecsukták. Ezzel csak egy baj van: egy LMBTQ-aktivista nem lehet bűnös, az Amnesty International tüntetése így természetesen abszolút jogos. Nézzék meg videónkat!

Közpénzből kellett eltakarítani a Gyurcsány-párti képviselők súlyosan környezetszennyező performanszának nyomait Terézvárosban

Csibra Tibor Magyar ugar 2020 augusztus 14.
Bizonyos immár, hogy közpénzből, az önkormányzat munkaerejének igénybevételével kellett eltakarítani azokat a festékszóróval a járdára felfújt szövegeket, amelyekkel a DK politikusai rongálták meg a Fidesz Lendvay utcai székházának környékét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az akcióban részt vett Miyazaki Jun, Terézváros alpolgármestere, Borka-Szász Tamás, a VII. kerületi Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság elnöke, volt DK-s országos alelnök, Szász Károly és Kecskés Balázs, a VI. kerület DK-s képviselői. A magukat minden esetben zöld politikusoknak beállítani igyekező rongálók olyan anyagot használtak, amelyet csak súlyosan környezetszennyező vegyszerekkel, festékhigítóval, illetve kromofággal lehetett eltávolítani, ezek aztán a takarítás közben a talajba kerültek. A történtekről megkérdeztük Bajkai Istvánt, a Fidesz országgyűlési képviselőjét. Teréz- és Erzsébetváros választókerületi elnöke portálunknak azt mondta: a magyarországi baloldalt vezető DK – hasonlatosan az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában egyre szélesebb körben terjedő társadalomellenes agresszióhoz – a magyar társadalom szöveteit szeretné szétszakítani, a társadalmi békét megbontani. Szerinte a DK eszmei példaképe és valódi filozófiája az anarchizmus, eszköztára a törvény és rend tagadása, a szabad gondolkodás, a lelkiismereti és véleményszabadság megszüntetése, minden emberi érték zárójelbe tétele, a társadalom tűrőképességének folyamatos próbára tétele, a jóba vetett emberi hit megalázása, a humanizmus lejáratása, végsősoron a demokrácia felszámolása.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.