Pesti Srácok

gyurcsány ferenc

Általános cenzúrával és káoszkeltéssel kezdené a „demokratikus” kormányzást Gyurcsány (PS-videó)

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 április 3.
Újabb kinyilatkoztatásában vizionálta kedden Gyurcsány Ferenc az ellenzék győzelme esetén a jövő héttől visszatérő Nagyon Demokratikus Aranykor eddig a DK boszorkánykonyhájában tökéletesedő alappilléreit, amelyek a tömegek által hőn áhított, bár különösebben nem ismertetett Egyetlen Valódi Rendszerváltást hozhatják el. Ha a DK öt nap múlva kormányerővé érik, akkor bevezetik a cenzúrát, mert az mégiscsak tarthatatlan, hogy mindenféle szerkesztőségek összevissza írogatnak, közölnek rendszeresen olyan híreket, amelyek nem minden esetben felelnek meg Az Igazi Demokraták Csalhatatlan Ízlésének. Bár Gyurcsánynak kormányfőként is voltak már hasonló ötletei, de az Innováció Demokratikus Hiperhajtóműve nem állt le, mivel a Jóságos Cenzúra immár nemcsak a közszolgálati, hanem a kereskedelmi médiára is vonatkozna. A keddi kinyilatkoztatáson az nem derült ki, hogy a Fidesszel szimpatizáló újságírók kaphatnak-e lehetőséget bűneik jóvátételére valamelyik Nagyon Demokratikus Átnevelőtáborban, vagy ők automatikusan máglyára kerülnek, ami azonnali, és persze költséghatékony megoldás lehetne. Gyurcsány kedden a médiamunkások előtt kis bemutatót is tartott a sokak számára még el nem sajátított újbeszél-nyelvből, amikor az ismert tételt, amely szerint „A hír szent, a vélemény szabad”, úgy fordította le: „A tény szent, a vélemény szabad”. A keddi továbbképzés kurzusai között ezúttal nem szerepeltek a prímszámok kérdései.
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.