Pesti Srácok

gyurcsány ferenc

"Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát" - Kesztyűt dobott a baloldali törpepártok arcába az MSZP

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2016 november 30.
Hivatalosan egyelőre nem reagáltak az ellenzéki törpepártok az MSZP ma bejelentett baloldali előválasztási javaslatára, és a PestiSrácok.hu által megkérdezett ellenzéki politikusok szavaiból is inkább az derül ki, hogy a baloldalon továbbra is a marakodás, egymás kiszavazása és háttérbe szorítása a napi rutin. Ellenzéki forrásaink véleménye szerint a tét most az, hogy mely baloldali párt vezesse az esetleges 2018-as választási összefogást, miközben Gyurcsányék, Szigetváriék és Bokrosék is a szocialisták kárára kívánják elfogadtatni és lehetőséghez juttatni a jelöltjeiket. Az MSZP ma éppen ennek tett keresztbe, miután deklarálta, a parlamentbe jutási küszöböt átlépni akaró pártnak ki kell tudnia állítani 106 jelöltet, amelyre csak egy-két ellenzéki párt lenne képes. Portálunk úgy tudja, a háttérben a baloldali nanopártok nekiestek az MSZP-nek. "Minket vádolnak, miközben Karácsony Gergely előválasztásról szóló javaslata egymilliárd forintba kerülne, így a PM ötlete anyagilag és szervezéstechnikailag is életképtelen. Nehogy már az MSZP problémája legyen, hogy egyes pártok nem tudnak mind a 106 egyéni képviselői helyre jelöltet állítani. Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát" - szögezte le egyik szocialista forrásunk.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.