Pesti Srácok

"Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát" - Kesztyűt dobott a baloldali törpepártok arcába az MSZP

"Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát" - Kesztyűt dobott a baloldali törpepártok arcába az MSZP

Hivatalosan egyelőre nem reagáltak az ellenzéki törpepártok az MSZP ma bejelentett baloldali előválasztási javaslatára, és a PestiSrácok.hu által megkérdezett ellenzéki politikusok szavaiból is inkább az derül ki, hogy a baloldalon továbbra is a marakodás, egymás kiszavazása és háttérbe szorítása a napi rutin. Ellenzéki forrásaink véleménye szerint a tét most az, hogy mely baloldali párt vezesse az esetleges 2018-as választási összefogást, miközben Gyurcsányék, Szigetváriék és Bokrosék is a szocialisták kárára kívánják elfogadtatni és lehetőséghez juttatni a jelöltjeiket. Az MSZP ma éppen ennek tett keresztbe, miután deklarálta, a parlamentbe jutási küszöböt átlépni akaró pártnak ki kell tudnia állítani 106 jelöltet, amelyre csak egy-két ellenzéki párt lenne képes. Portálunk úgy tudja, a háttérben a baloldali nanopártok nekiestek az MSZP-nek. "Minket vádolnak, miközben Karácsony Gergely előválasztásról szóló javaslata egymilliárd forintba kerülne, így a PM ötlete anyagilag és szervezéstechnikailag is életképtelen. Nehogy már az MSZP problémája legyen, hogy egyes pártok nem tudnak mind a 106 egyéni képviselői helyre jelöltet állítani. Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát" - szögezte le egyik szocialista forrásunk.

Kesztyűt dobott a baloldali törpepártok arcába az MSZP a ma bejelentett előválasztási koncepciójával. Az ugyanis teljesíthetetlen feltételek elé állítaná például a Karácsony Gergely vezette PM-et, a Bokros fémjelezte MoMát, vagy éppen Fodor Gábort és a liberálisokat. Az MSZP által kidolgozott koncepció szerint egy közös értéknyilatkozat elfogadásával indulna a baloldali előválasztás folyamata, de a parlamentbe jutási küszöböt átlépni akaró pártnak ki kell tudnia állítani 106 jelöltet. Az MSZP mind a 106 egyéni választókerületben előválasztást tartana.

A főleg budapesti támogatottsággal rendelkező kisebb baloldali pártoknak ez azonban nehéz feladat, hiszen vidéken jórészt csak az MSZP-nek vannak ismert képviselői és komolyabb bázisa. A szocialisták ráadásul azt is igyekeznek elkerülni, hogy a kisebb pártok az ő kiépített hálózatukat kihasználva kapaszkodjanak a parlamenti küszöb fölé, vagy juttassanak képviselőt az országházba.

A szocialisták koncepcióját ismertető Molnár Zsolt kijelentette: a törvény szerint országos listát az a párt állíthat, aki - legalább kilenc megyében és a fővárosban - 27 egyéni választókerületben állított jelöltet. Ez nem valószínű, hogy minden, az előválasztáson induló pártnak sikerül, ezért a közös országos lista lenne a racionális - magyarázta, megjegyezve, hogy ez a pártok között folyó tárgyaláson még változhat. Az MSZP-s politikus véleménye szerint a parlamentbe jutási küszöböt átlépni akaró pártnak ki kell tudnia állítani 106 jelöltet. Aki ezt fricskának tartja, az nem bízik magában - fogalmazott. Molnár Zsolt közölte, a koncepciót elküldték a többi baloldali ellenzéki pártnak. Jövő év szeptemberéig meg kell lennie a 106 képviselő- és a miniszterelnök-jelöltnek is - hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

Hivatalosan egyelőre nem reagáltak az ellenzéki törpepártok az MSZP ma bejelentett baloldali előválasztási javaslatára, és a PestiSrácok.hu által megkérdezett ellenzéki politikusok szavaiból is inkább az derül ki, hogy a baloldalon továbbra is a marakodás, egymás kiszavazása és háttérbe szorítása a napi rutin. Ellenzéki forrásaink véleménye szerint a tét most az, hogy mely baloldali párt vezesse az esetleges 2018-as választási összefogást, miközben Gyurcsányék, Szigetváriék és Bokrosék is a szocialisták kárára kívánják elfogadtatni és lehetőséghez juttatni a jelöltjeiket. Az MSZP ma éppen ennek tett keresztbe. Portálunk úgy tudja, a háttérben a baloldali nanopártok nekiestek az MSZP-nek.

Karácsony Gergely és a Párbeszéd elképzelése egyébként az, hogy a pártok jelöltjei egy országos roadshow keretében végigkampányolják az országot, és jelölőgyűléseket tartanak a regisztrált szimpatizánsok előtt. Szocialista informátoraink szerint mindez egymilliárdba kerülne, miközben például az MSZP éves támogatása 400 millió forint. Szocialista politikusok úgy nyilatkoztak portálunknak, hogy ők nem akarják a hátukon cipelni a baloldali mikropártokat és pláne nem szeretnék ezen alig mérhető pártok politikusait parlamenti mandátumhoz juttatni.

Vezető fotó: Balogh Zoltán/MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.