Pesti Srácok

gyurcsány ferenc

Ügyészek és bírák asszisztáltak egy félőrült miniszterelnöknek - Tíz éves a böszmebeszéd - 1. rész

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2016 szeptember 17.
Morális és jogi értelemben is következmények nélkül maradhatott annak a politikai és ideológiai holdudvarnak a tevékenysége, amelyik a mai napig próbálja Gyurcsány Ferencet hősként beállítani - jelentette ki Schiffer András LMP-s politikus azon az őszödi beszéd tíz éves évfordulója kapcsán megtartott kerekasztal-beszélgetésen, ahonnan most a két ellentétes politikai oldalon álló előadó fontosabb gondolatait gyűjtöttük össze. Schiffer arról is beszélt, Gyurcsány a magukat szakértőként beállító baloldali politikusokat is magával rántotta, mert kiderült, nemcsak Gyurcsány játszik szerepeket, de frakciójának sem volt semmilyen identitása. Gulyás Gergely ugyanakkor arról beszélt, az MSZP megtehette volna, hogy kihátrál Gyurcsány Ferenc mögül, de ezt is csak azért tették meg, mert az őszödi beszéd kiszivárgott. A fideszes politikus szerint demokratikus hatalom a rendszerváltás után még sosem aljasodott le arra a szintre ahová Gyurcsány Ferenc és kormánya, amikor az erőszak elszabadult az utcákon. Az ügyészek és a bírák pedig, akiket azóta sem vontak felelősségre tulajdonképpen ahhoz asszisztáltak, hogy egy félőrült miniszterelnök megtarthassa a hatalmát. Gulyás Gergely ugyanakkor visszautasította, hogy az elszámoltatás a Fidesz miatt maradt volna el. Hangsúlyozta, éppen azon látszik, hogy Magyarországon visszaállt a demokrácia, hogy a Kormány politikai erőként megtette, amit törvényes keretek között megtehetett.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.