gyurcsány ferenc
Donáth Anna lazán kiosztotta Gyurcsányt, majd közölte, nem lesz kormányváltás
Kiosztotta Gyurcsány Ferencet a Momentum EP-képviselője, Donáth Anna, akinek láthatóan kezd elege lenni Fletó állandó víziójából, miszerint kormányváltásra készülnek, mert megbukik a regnáló hatalom. A bejegyzésben olyan gondolatokat is olvashatunk, amelyek alapján felvetődik bennünk, hogy vagy csoda történt, esetleg meghekkelték Donáth közösségi oldalát. Vagy ha ezek közül egyik sem, akkor van remény arra, hogy a momentumos ellenzéki képviselők végre konstruktív javaslatokkal segítsék a parlamenti munkát. Tizenegy még gombócból is sok, nemhogy baloldali pártelnökből
Képzeljünk el egy nagy-nagy kerekasztalt, amit hangosan kiabáló emberek ülnek körül! Nevezzük stílszerűen ellenzéki kerekasztalnak, ahol megfér egymás mellett a volt komcsi, a liberális, a volt komcsiból lett liberális, az antiszemita, az antiszemitából lett européer, a proli, a náciból lett még nagyobb proli, a nagyképű budai bikaborj, meg a Gyurcsány és a Márki-Zay Péter. Tizenegy dühös ember. MZP visszatérésével és Jakab Péter pártalapításával ugyanis már nyolc baloldali párt és tizenegy elnök áll rendíthetetlenül, önmagát túlértékelve az egykori szivárványkoalíció romjain. Nagy kompánia, egy egész focicsapatra való. És bármennyire is utálják most egymást, egyszer úgyis le kell ülniük ehhez az asztalhoz, mert ennyi és ennyiféle baloldali pártra (hát még elnökre!) nincs szükség. Egyszerűen nem tudják és jól láthatóan nem is akarják eltartani őket az ellenzéki szavazók. Itt az új, exkluzív, májbarát szenzáció: Gyurcsány ismét kormányt alakítana!
Rendhagyó Karanténvlogot láthattok, hiszen nem a legfrissebb hírekkel jelentkezünk, ahogyan múlt héten jeleztük, de dolgoztunk előre, hogy legalább még most ne maradjatok pénteki betevő falat nélkül. Nem felejtettük el Karigeri hatalmas átverését, amely ismét megmutatta, hogy ha Budapest vackorba harapott főpolgármesterét egy komédiás is meg tudja vezetni, vajon mit csinálhatnak vele a politikában jártas, ravasz rókák. Karácsonyt ugyanis egy magát Vitalij Klicskónak kiadó orosz viccmester tréfálta meg, simán elérve azt, hogy a főpolgármester a saját hazáját szidja és bugyután mosolyogjon a legelképesztőbb ostobaságokon is, amit az orosz átverőember mondott neki. Készültünk a mindenre is készülő Gyurcsányról is, aki püffedt gondolatokkal hergelte tovább folyamatosan forrponton lévő DK-s szektáját. A szemkilövető ugyanis ismét készül. Lassan hetente jelzi, hogy kormányt akar alakítani és püffedt munkásőrcsapatával átvenné a hatalmat, hogy "rendet tegyen". A magyar emberek azonban már ismerik azt a rendet, amit ő szokott tenni, amikor vörös kezébe kerül a kormánypálca: csődöt csinál válság nélkül, magyart a magyar ellen hergel, eladja a nemzeti vagyont és eladósítja a magyarokat. Lop, csal, hazudik, ezt be is ismeri, majd utána mégis a tisztességre hivatkozik és ő akar megmentőként tetszelegni. Végül szót ejtettünk az ukránokról is, akik nyomásgyakorlás céljából, cserébe a rengeteg humanitárius segítségért úgy alakították, hogy a Barátság-kőolajvezetéken ne érkezzen hazánkba olaj. A nemes cselekedetet a Mol úgy oldotta meg, hogy átvállalta a tranzitdíj kivezetését az oroszoktól, akiktől nem fogadta el az ukrán fél a pénzt. Nézzétek most is a Karantént, a jövőbeni folytatásért pedig minden idegszálunkkal harcolunk!