gyurcsány-kormány
Nacsa: ugyanaz a Gyurcsány Ferenc akar visszakerülni a hatalomba, aki elvette a gyermekes családok adókedvezményét
Napról napra világosabb, hogy ugyanaz a Gyurcsány Ferenc akar visszakerülni a hatalomba, aki kormányzása alatt elvette a gyermekes családok adókedvezményét – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője kedden. A politikus az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc megszüntette az otthonteremtési támogatásokat, és sorozatos megszorításokkal, adóemelésekkel nehezítette a gyermekes családok megélhetését, miközben csak annyit mondott: nem kell félni, nem fog fájni.Dobrev kötelezővé tenné az óvodások érzékenyítését az LMBTQ-lobbi óhaja alapján
Amit eddig az Orbán-kormány felépített a magyar családok és a gyerekek védelmében, azt egy baloldali vezetés a föld alá döngölné. Gyurcsányék már 2009-ben letették a kiskorúak genderérzékenyítésének alapköveit. Most sincs más tervbe véve: a gyermekvédelmi szabályokat hatályon kívül fogják helyezni, és rövid időn belül drag queenek fogják „felvilágosítani” a magyar óvodásokat, ha 2022-ben ők nyernek – írja a Kontra.Karácsony próbálja titkolni, hogy évekig Gyurcsány kormányának dolgozott
Dobrev Klára olyat mondott az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjeinek második vitáján, amire Karácsony Gergely nem volt felkészülve. A DK politikusa ugyanis felidézte, hogy a hatpárti ellenzéki összefogás jelöltjei épp mit csináltak 2006-ban, amikor a férje, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének hatására kirobbant, hónapokig tartó tömeges tüntetéseket brutális rendőri erőszakkal verték szét. Az alatt a kormányzás alatt Karácsony tanácsadóként tevékenykedett Gyurcsány kezei alatt.Felhívást tett közzé a XXI. Század Intézet a 2006-os terror kapcsán (Videó)
A XXI. Század Intézet felhívással fordul azokhoz, akik jelen voltak a 2006 őszi tüntetéseken, és megtapasztalták a legfelsőbb szintről érkező, politikai utasításra végrehajtott rendőri erőszakot. Arra kérnek mindenki, hogy küldjék el az intézetnek az akkori eseményekről készült fényképeket, videókat, annak érdekében, hogy a 2006-os történéseket soha többé ne lehessen letagadni.Akciódús jelenetekkel idézi meg a 2006-os rendőri atrocitásokat az Elk*rtuk című film
Akciódús jelenetekkel idézi meg a 2006-os rendőri atrocitásokat az Elk*rtuk című nagyjátékfilm, amely Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédének következményeit dolgozza fel és október 21-én kerül a magyar mozikba. Az elmúlt 15 év alatt felnőtt egy új generáció, amelynek fontos, hogy megértse az akkori politikai kontextust. A rendszerváltást megélt generáció számára pedig a velük élő történelem, amelynek következményeit a mai napig elszenvedik – hangsúlyozta Lánczi Tamás politológus azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a film trailerének online premierje alkalmából tartottak a Facebookon, csütörtökön.Négy év letöltendőt kapott Gyurcsány volt elhárítófőnöke
Ismét, négy év alatt másodszor ítélte el a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa Gyurcsány volt elhárítófőnökét, Galambos Lajost vesztegetés és államtitoksértés miatt. Galambosra és vádlott-társaira ezúttal négy év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki.Gyurcsányék visszahoznák a fizetős egészségügyet és bezáratnák a kórházak csaknem felét
Korábban már írtunk róla, mi történne az ország gazdaságával, ha ismét a baloldal kerülne hatalomra 2022-ben. Egyszóval: totális csőd. Az egészségüggyel sem lenne másképp, hiszen Gyurcsányék ugyanazt a programot tervezik, mint anno 2002 és 2010 között: kórházakat záratnának be, és az egészségügy fizetős lenne. Ezt maga a DK is kinyilatkozta, hogy jövőre is ugyanez a terv. A bukott miniszterelnök megakadályozására elindult a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! aláírásgyűjtés, amelynek konkrét célja, hogy az emberekben tudatosuljon: a baloldal nem akar mást, mint visszahozni a 2010 előtti Gyurcsány-korszakot.Devizahiteleseknek tart sajtótájékozatót Dobrev, miközben ők tették tönkre őket
Amikor a baloldal hatalmon volt, az ország eladósítása mellett visszavonták a támogatott forintalapú hiteleket is, és megszüntették a Fidesz-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatást is. Ennek megelőzésére indult el a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! aláírásgyűjtés, ezzel tudatosítva az embereket, hogy a baloldal visszahozná a Gyurcsány-korszakot, és ismét csődbe vinnék Magyarország gazdaságát a külföldi tulajdonú bankok kedvéért, és ezzel, mint annak idején, több százezer családot nyomorítanának meg.Varga Mihály: a nyugdíjak ügyében nézzük inkább a számokat!
A számok makacs dolgok, és a baloldal legnagyobb bánatára nem hajlanak meg az ő kedvük szerint. Az összeomló egészségügy és a több millió éhező gyermek mellett az ellenzéki narratíva egyik kedvenc vesszőparipája a nyugdíjasok kisemmizése. Legutóbb Tóth Bertalan hozta elő a nyugdíjrendszer összeomlásáról szóló mantrát, azonban Varga Mihály felsorolta a tényeket, amelyek bizony ismét nem a baloldalt igazolják.Ajánljuk még