gyurta dániel
Hamar füllentésen kapták a maszatolni próbáló úszó szövetségi kapitányt
Gyurta Dániel nem kíván Hosszú Katinkával közös álláspontra helyezkedni, és ezt maga az úszó közölte telefonon Hargitay András szövetségi kapitánnyal, Hargitay legalábbis ezt állította. Hamarosan azonban kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről, és a szövetségi kapitány megpróbálta elkenni a MÚSZ-szal szemben kibontakozóban levő versenyzői összefogást.Kirúgták Gyurta egykori edzőjét az Újpesttől, Széles szerint már Széchy halála után elkezdték fúrni
Végetért egy sikertörténet: miután Gyurta Dániel szakított korábbi edzőjével, Széles Sándorral, egyesületük, az Újpest sem tart igényt a szakember munkájára. Széles elkeseredetten nyilatkozott, elmondása szerint évtizedek óta folyik ellene az aknamunka, a "sörözgetések", betegségek is a fúrások eredményei.Három érmet nyertünk, mégis maradt hiányérzet
Őrült érzelmi hullámvasúton lehetünk túl az olimpia keddi versenynapja után. Mindhárom fajta éremből szereztünk egyet, amivel egészen hihetetlen módon, a harmadik helyen állunk az éremtáblázaton, mégis abban bízhattunk, hogy ennél is szebb lesz a helyzet. Az uszodában született az arany és a bronz, de a legnagyobb csalódások is, míg vívásban egy elveszthetetlen döntőből lett mégiscsak ezüstérem.Felülmúlhatja olimpiai csapatunk az utóbbi húsz év szerepléseit
Ma megnézzük az olimpiai megnyitóünnepséget, amely a négy évvel ezelőtti ipari erődemonstrációnál csak jobb lehet, legalábbis reméljük, hogy a brazilok nem feszülnek rá annyira nagyszerűségük bizonygatására, mint az angolok. Holnaptól aztán jön a lényeg, és végre elmerülhetünk a napi varázsban. Ezt a Phelps- és Bolt-féle zseniktől, a 2004-es vízilabda döntőhöz hasonló gigászi csatákon és a 2012-es Joó Abigél-féle hősies küzdőkön át az Eric, az angolna-szerű furcsa hősökig sok mindenki szolgáltathatja, és az a jó az olimpiában, hogy kivétel nélkül szolgáltatják is.Ajánljuk még