háború
GEOrgPOLITIKA: Hogyan működik az ukrán maffia Nyugat-Európában?
Az ukrán maffia a Szovjetunió széthullása után, hónapok alatt, a szervezett bűnözés szinonimája lett Németországban. A szervezet nemcsak egyedül dolgozott, hanem bevonta a lengyel és a vietnámi bűnözői csoportokat is. A prostitúció, cigarettacsempészet, emberkereskedelem és a pénzmosás lettek a legfőbb ágazatai.A király 20 éve meztelen, de csak most vettük észre
Moszkvában a legkésőbb 2019 elején elkezdődött a birodalomépítés kommunikációja, amelynek központi témája az érdekkörbe tartozó közösség fenyegetettségén alapult. Emellett persze gazdasági és politikai okok is el-el hangoztak az új, egy központú birodalom felépítésére. Történelmi léptékű hazaárulásként vezető magyar politikusok egész sora állt emellé a nyilván teljesen elvetemült, az európai értékeket sárba taposó, az egyéni szabadság helyett a birodalmi parancsuralmi rendszert kiépíteni kívánó törekvés mellett, amelynek egyetlen célja egy egységesen lesarkított, Moszkvából diktált politikai struktúrán alapuló rendszer kiépítése. Azért az nem semmi, hogy egymás után kétszer írtam véletlenül Brüsszel helyett Moszkvát.Ideiglenes ukrajnai kormányzás bevezetését javasolta Vlagyimir Putyin
Meg kell tárgyalni, hogy az ENSZ és néhány ország égisze alatt ideiglenes kormányzást vezessenek be Ukrajnában, az ottani választások megtartása érdekében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Arhangelszk atomtengeralattjáró legénységével csütörtökön megtartott találkozóján.GEOrgPOLITIKA: Mike Waltz beismerő vallomása és béke a Fekete-tengeren
A magas rangú amerikai tisztviselők közötti beszélgetés, amelyre egy újságírót is meghívtak, továbbra is felháborodást vált ki Washingtonban – mivel hírszerzési és titkos katonai információk szivárogtak ki a nyilvánosság számára. Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Waltz most magára vállalta a felelősséget. Donald Trump „kis slendriánságnak” nevezte az ügyet, amelyből Waltz tanult valamit. Az USA megállapodott Oroszországgal és Ukrajnával arról, hogy nem támadják egymás hajóit a Fekete-tengeren, hogy így biztosítsák a kereskedelmet.Mark Rutte a NATO "teljes erejével" fenyegetőzik
A NATO "teljes erejével" válaszol, amennyiben valaki megtámadná Lengyelországot vagy a szövetség más tagállamát - jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Varsóban, Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.Szijjártó Péter Moszkvában: az amerikai-orosz megállapodás tiltja a hazánkat ellátó energia-infrastruktúra támadását (videó)
Az amerikai-orosz megállapodás világosan kimondta a Magyarországra irányuló energia-infrastruktúra támadásának tilalmát, ami egybevág hazánk nemzeti érdekeivel, mivel így jelentősen mérséklődtek az ellátásbiztonsági kockázatok - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában.Ma hajnalban Moszkvába utazott Szijjártó Péter
Ma hajnalban Moszkvába repült Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon elárulta, a tárgyalásaink középpontjában a béke, az energiaellátás biztonsága és a gazdasági együttműködés fokozása szerepelnek.GEOrgPOLITIKA – Az izraeli hadsereg ismét bevonult a Gázai-övezetbe
A súlyos, sokszáz halottat követelő légicsapások után izraeli páncélosok jelentek meg a Gázai-övezetben. A Hamász azzal vádolja Izraelt, hogy felrúgta a tűzszüneti megállapodást és jelezte, hogy az iszlamista szervezet továbbra is hajlandó a tárgyalásra és a tűzszünet meghosszabbítására. Az izraeli védelmi minisztérium bejelentette, hogy egy „ütközőzónát” hoz létre Gázában. Katz védelmi miniszter soha nem látott intenzív támadással fenyegette meg a palesztinokat.Mindkét fél csak taktikázott a tűzszünettel, valójában semmivel sincs közelebb a megállapodás
Gyakorlatilag se az ukrán, se az orosz célok nem változtak, ezért nem lesz teljeskörű tűzszünet a The New York Times cikke szerint. A lap arról ír, hogy Oroszország továbbra is ragaszkodik a megszállt területekhez, valamint ahhoz, hogy Ukrajna területére ne telepítsenek nyugati csapatokat, vagy vegyék fel a NATO-ba, míg Ukrajna továbbra sem hajlandó elismerni területi veszteségeit. Putyin szerint ebből az alapállásból csak időhúzás az ukránok részéről a békülékenység, amit megrendült soraik rendezéséhez használnának fel.Ajánljuk még

















